Bárdos József: Kísértetregény - Tizenhatodik fejezet

– Egy folyót fel lehet duzzasztani, és uralni lehet a vizét egy ideig, de végül találni fog valamilyen kijáratot. Ugyanez igaz a szexuális érzelmekre is. Ha nem alakítjuk át valamilyen alkotó erőfeszítéssé, kevésbé méltó kifejezési formát fog találni.
– Hát az meg micsoda? Tán csak nem arról van szó, hogy a végén még lefekszem valakivel?

Tizenhatodik fejezet,

amelyből kiderül, hová kell betenni a belevalót,

ráadásul Napoleon is megjelenik (bár ez egy másik)

– Szóval ott vagyunk az Annabellában – mondta Szerémi. –  Nézzük, mit is mesél Gaál!

X.

– Ki vagyok én? Szerencsés ember. Mert találkoztam magával. Ne szóljon közbe. Igaza van, nem csak ezért. Jogot végeztem. Aztán úgy alakult, hogy nem volt kedvem a hajbókoláshoz meg az unalmas robothoz, amit a pálya kínált. Próbálkoztam mindennel. Még tyúktenyésztő is voltam.
– . Mint Odoaker, a germánok fejedelme?
– Igen. Nem mondom, az én munkahelyem is elég abszurd volt, alig tudtam kimenekülni a csődből. Aztán voltam kőműves mellett segédmunkás, kisvállalkozók könyvelője. Talán a szívem húzott mégis vissza a joghoz. Két éve lettem ügyvéd. És az első ügyem híressé tett. Pedig nem is tehettem róla. Úgy osztották rám. Kijelölt védő voltam. Egy látszólag sima, vesztett ügyben. Gyilkosság volt a vád. Felmentették a védencemet. Mert megtaláltuk a valódi tettest. És tudja, hogy van ez: divatba jöttem. Gazdag emberek kezdtek nagy pénzt fizetni nekem piszlicsáré ügyek intézéséért, csak hogy elmondhassák, nekik milyen híres ügyvédjük van.
– És ez nem unalmas élet?
– Tudja, Éva, mindez csak arra kell, hogy kényelmesen berendezzem az életem. A nyomozás a szenvedélyem lett. Ha csak lehet, ezzel töltöm a szabadidőmet. Talán eredetileg rendőrnek kellett volna mennem. De így jobb. Szabad vagyok. S ha beleütközöm valami érdekesbe, hát nem nyugszom, míg a végére nem járok.
– Most is nyomoz?
–Minden lehetséges.
– Szeretné? – kérdezte a nő.
– Nem is tudom. Nézze, abban, hogy nem vagyok rendőr, az a jó, hogy nálam nincs „hivatalos” meg „nem hivatalos” értesülés. A vicc, hogy már mindenki beszéli, mi történt, de a rendőrség nem vesz róla tudomást, mert bár ők is tudják, de „hivatalosan nincs tudomásuk róla”.
– Szóval?
– Most nincs kedvem semmiféle gyilkossághoz. Most magához van kedvem.
– Látom, nem hagyja abba.
– Ha már elém hozta a szerencse!
– Maga szerencsének nevezi?
– Mi másnak? – nevetett Gaál, és újra kortyolt az italából. – Szerencse, balszerencse, sors: ugyanaz. A kérdés, mit tudunk kezdeni vele.
– Nem mesélne valamit, amíg itt várunk?
– Nem szeretek mesélni.
– Pedig annyira érdekes lehet az élete!
– Nem tudom.
– Nézze, ha már életben maradtam, és elrabolt, hát szórakoztasson!
– Ennek nem lehet ellenállni – mondta Gaál. – Elmondok egy esetet. De ne engem hibáztasson, ha unalmasnak találja!
– Ugyan, mit kéreti magát, mint egy szűzlány! – nevette el magát a nő. – Tudom, hogy el akar kábítani.
Igaza volt, és Gaál tudta, hogy ez a nő átlát rajta. Úgyhogy mesélni kezdett.

– Értem. Tehát ide kerül az a betéttörténet Bajszínról meg a feleségéről, akit betörőnek nézett, és lelőtt – mondta a kísértet (szellem, angyal, stb.). Már késő volt, kettesben voltak, persze ha valaki ekkor benéz Szerémi szobájába, csak őt látta volna, amint társalog egy kellemes, lágy női hanggal.
– Illetve akit lelőtt, és utána azzal akarta megetetni a rendőrséget, hogy betörőnek nézte a saját feleségét.
– Jó, jó értem – mondta az angyal. – Azt a történetet Gaál meséli az Annabellában annak a csajnak, akit fölszedett az összetört Trabantjából.
– Pontosan. Mit szólsz? Nem jó ötlet? Kerül előételnek egy kis gyilkosság, mellesleg a hőst is jellemzem vele valamelyest. Önálló történetnek úgyis kevés volna.
– Na meg nem valami lenyűgözően nagy ötlet az azzal a hőkamerával.
– Muszáj már megint a gyengeségeimet hangsúlyozni? Miért akarod előre befolyásolni az olvasókat? Hátha nekik tetszik a dolog.
– Az olvasót nem tudod becsapni. Ha elunja, úgy levágja a könyvedet, mintha sose vette volna kézbe. És a folytatás?
– Megvan már az egész történet. Ha gondolod, beiktathatnánk egy hosszabb részt, hadd fusson ki most már a megoldásig és tovább.
– Végül is nincs előírva, hogy a fejezeteknek egyforma hosszúaknak kell lenniük. Semmi értelme, hogy folyton megszakítsuk a történetet, csak azért, mert te napokig ültél rajta. Na és hogy állsz az egyéb ügyeiddel?
– Köszönöm, megvagyok. Írtam egy e-mailt a kiadómnak. Igyekeztem nagyon szellemes lenni, ha már saját szellemem van.

– Silány vicc – mondta a kísértet.
– Mindegy, na.
– Válasz semmi – mondta az angyal.
– Honnan tudod?
– Már mondtam, hogy tudom, amit tudni akarok.
– Akkor meg minek kérdezgetsz?
– Csak mert hátha szükséged van egy kis segítségre. Tudod te egyáltalán, hogy miképpen lehet az agyat fantasztikus teljesítményekre ösztökélni?
– Nem. Nem tudom.
– Hát akkor figyelj. Idevarázsolok neked egy szakértőt.
És valóban, a fal mellett már megint sűrűsödni kezdett a levegő, és egy perc se kellett, kibontakozott a ködből egy fehér pulóveres, kigombolt nyakú kockás inget és farmernadrágot viselő jó negyvenes férfi. Jobb kezében ceruzát forgatott, beszéd közben ezzel szinte aláhúzta a fontosabb szavakat:
– A legnagyobb teljesítményt mindig azok nyújtották, akik fejlett szexuális érzékkel rendelkeztek, akik képesek voltak a szextranszmutációra. Akik nagy gazdagságra, vagyonra tettek szert, vagy rendkívüli teljesítményre voltak képesek a művészetben, azokat mindig egy nő ösztönözte.
– Nők mindenütt, mi? Freud bácsiról nem is beszélve – vágott közbe udvariatlanul Szerémi. A férfi azonban nem jött zavarba, folytatta, mintha mi sem történt volna.
– A szexuális energia transzmutációjához kétségtelenül akaraterőre van szükség, de az eredmény megéri a fáradságot.
– Nem való ez, nem is álom, úgy nevezik, szublimálom ösztönöm. Persze a transzmicsoda sokkal jobb szó, készséggel elismerem.
– Egy folyót fel lehet duzzasztani, és uralni lehet a vizét egy ideig, de végül találni fog valamilyen kijáratot. Ugyanez igaz a szexuális érzelmekre is. Ha nem alakítjuk át valamilyen alkotó erőfeszítéssé, kevésbé méltó kifejezési formát fog találni.
– Hát az meg micsoda? Tán csak nem arról van szó, hogy a végén még lefekszem valakivel?
– Rémes vagy ma – mondta az angyal, miközben a fehér pulóver a gazdájával együtt felszívódott. – Tudod te, ki volt ez? Napoleon Hill!
– Jó neve van. Hogy hangzana írói álnévnek: Szerémi Napóleon? A szüleimnek ugyanis, úgy látszik, nem volt ehhez kellő fantáziájuk.
– Csúfolódsz? A Gondolkozz és gazdagodj! több mint hétmillió példányban kelt el! Hill tudja, mitől döglik a légy.
– Én is: vegyek egy légycsapót?

(A Tizenhetedik fejezetet, a krimi befejezését itt olvashatja!)

(Itt találja a kisregény előző fejezetét!)

(Itt kezdődik a Kísértetregény!)