A fürdőszobába ment. Megengedte a csapot. Megvárta, hogy a kád tele legyen. Azután leengedte. Már két napja nem mosdott. Jó a gyereknek az apjánál. Fiúgyereknek az apjánál jó. Nemigen értik már egymást. Megszólalt a telefon.

A szél is fújt

Ült a lakásban, végre egyedül lehetett. A nyaralás kifárasztotta. Napi huszonnégy órán keresztül kellett együtt pihenniük. Csak az alvás hozott rendre némi megváltást. Pihenni, nyaralni, soha többet!
Kinyitott egy szekrényajtót, megmarkolta a kezében lévő szappandarabot. Képzeletbeli utakat rajzolt a legközelebbi felületekre. Átengedte az egyik kereszteződésen. Várt. Átengedte újra. Várt. Átengedte. Végül összenyomta egy papírzsebkendővel. Kidobta a kukába. Markolta a szappandarabot. Hallgatta a szobában bekapcsolva hagyott tévét. Hangosan mondta: utálom a kis sznob kurvákat, akik meg vannak győződve arról, hogy mindenbe okosan szólnak bele. Egy pillanatra arra gondolt, hogy valaha közéjük tartozott. Elengedte a szappant. A tükörbe nézett. Ravaszkásan mosolygott. Kiment. 
Ránézett a levelekre. A növény a fény felé nőtt. A fény éjjel-nappal megvilágította egy letűnt pártvezető képét. Még a volt férje akarta így. Hagyta. Most megint jelentéktelen a növény. Élet van benne, de minek. Nem foglak locsolni, drágám. De ezt csak magában mondta, hogy a virág ne tudja, milyen lassú kínszenvedés vár rá.    
A kanapé szélén ült. Egy hirdetést fogalmazott. Böngészte a kereskedelmi lapokat. Egy szív jelzésű társkereső rovat második hirdetésében egy ötvennégy éves férfi megbízható nő ismeretségét kereste a Kisvárda - Szolnok vonalon. Talán egy kaland is jöhetne már. Nem arra lakom, húzta el a száját. Egyesek milyen idétlen hirdetéseket adnak fel. Amúgy is csak jól szituáltak jöhetnek szóba. Csak olyanok, akik száz, hogy nem büdösek az intim testtájakon.   
Nem régen találkozott egy férfivel, aki nem mindennapi kalandnak tartotta, hogy Vegasba utazzanak nászútra. Anna szemében az ötlet hétköznapi fantáziátlanságnak tűnt. Nem ment hozzá a férfihez. Ugyan, minek mentem volna? Nem ezért nem.
Melegítős konzervet vett elő a spájzból. Nem volt jó étel, de kevertek bele valamit, amitől a második adag már ízlett. Azon kapta magát, hogy minden nap ezt eszi. A rádióban beszéltek és beszéltek. Ültek, álltak, cukorra vártak, kenyérre meg lisztre. Lőtték őket, néhányan meghaltak, a mögöttük állók a helyükre léptek, vártak. A tegnapi kanalat elmosta. Evett. Rágta az ételt. Gyűlölöm ezt a várost, gondolta. A középiskolások uralják. Lenyelte a falatot. A szagukat is utálom. Utálom őket a túlműködő hormonjaikkal, a testszagukkal együtt. Evett. Kidobta a kukába a konzervdobozt. 
Ült. A rádióban riportműsort adtak. Egy zenés darabokban játszó színészről szólt. Dalolt, táncolt, jött a tél és nem fagyott meg, ő lett a szöcske az új műsorban. Egy férfi kimázolva. Idétlen gesztusokkal. Valamikor imádta a férfiakat.  
A fürdőszobába ment. Megengedte a csapot. Megvárta, hogy a kád tele legyen. Azután leengedte. Már két napja nem mosdott. Jó a gyereknek az apjánál. Fiúgyereknek az apjánál jó. Nemigen értik már egymást. Megszólalt a telefon. Csengett. A fürdőszobaajtóban várta ki, amíg elhallgatott.
A telefon. Már a telefont sem szeretem igazán. Talán félt, hogy elviszik tőle, ha ad. Sok minden fájt. Egy pillanatra szerette volna, hogy legyen mit elvinni tőle még. A sarokban ledobott képre nézett. Csomagrendelés mellé küldték még ősszel. A keretben még benne rejlett, hogy aprított fánál több legyen. Boldogság, nem jöhetsz már haza, gondolta. A csomagküldős Laci is kérdezte a múltkor. A szobában állt. Nem emlékezett, hogy a fürdőszobából visszament volna a szobába. 
Leült a könyv mellé. Félredobta. Nincs fárasztóbb, mint két-három olyan könyvet olvasni egymás után, amelyek mindegyikében egymondatos bölcsességek vannak. A családjából valakinek jobb híján az az ötlete támadt, hogy ilyen könyvekkel ajándékozza meg őt születésnapra vagy Karácsonyra. Ezeket a könyveket akciósan árulták a sarkon. Nyilván még mosolyogni is illett hozzá.
Na igen, az apróhirdetés: a vetélytársaimmal való foglalkozást átadom sok szabadidővel rendelkező hozzáértőnek. Díjazás megegyezés alapján. Nincs már sok értelme ennek sem. A fiú, a nagy szerelme elmegy innen még ma. Már nem fiatal. A gyerekeihez megy. Valami steril létbiztonságba. Recesszió persze ott is van. Túlélik. Azok ott mindent túlélnek. Politikai félelem? Azt már régen nem ismerik arra. 
Csengettek. Soha jobbkor! Mindig így fogadta Pétert, aki húsz éve minden este negyednyolckor állított be. Anna elnyűtte a férjeit. Péter maradt. Milyen ez a ruha? Egy dobozból mutatta Péternek. Jó, mondta Péter. Anna tudta, hogy semmilyennek találja.
Beszélgettek. Ettek. Zenét hallgattak. Szeretkeztek.
Péter elment. Ő ült az ágyban. A hűtő leállt, bekapcsolt. A szél befújt a nem megfelelően szigetelt részeknél. Ivott egy keveset és visszabújt a takaró alá. Kezdett szivárogni a vér. Akkor jól van. Vicces, hogy még mindig.