Ugrás a tartalomra

Jelige: KÜLÖN VILÁG – A világnak fordulásáról

– Gipszbe van a praclija! – gúnyolták.
– Adj tanácsot! – fordult hozzá a szavaló. – Hol javítsak még a poémámon?
– Sehol – búgta a poéta. – Ne javíts rajta. Dobd el!
Illatos öklüket rázták, mint pap a füstölőt.
– Tévedés ne essék – fordult most a költő a szavalóhoz –, én csodállak Téged.

 

A világnak fordulásáról

 

    Egy kávéháznak kikiáltott kisvendéglőben heti összejövetelüket tartották a próféták, az apostolok és a megváltók.
    Nagykockás, sörfoltos abroszuk fölött örökzöldre föstött papírkoszorú lebegett állandóan. A társaság beltagjai, valamint az érdeklődők erről ismerték föl a törzsasztalt.
    Hol pusmogva, hol nagyhangon,szögletes mozdulatok kíséretében ment a szöveg. Folyt a nektár. A közömbös emberiség megelégedetten duruzsolt a helyiségben. Csak egy hölgy mutatkozott megértő közönségnek. A falon függő Naplemente alatt üldögélt és kitartóan bűvölte a társaságot. A harisnyáján fölszaladt egy szem. A szónokok ehhez intézték szavaikat.
    A Titán fölhágott az asztalra és féllábbal az ambrosiába tapodva elszavalta legfrissebb csodálatos, csodálatos legfrissebb költeményét. Így hangzott:

Hajdani vitézökhöz

Recseg a szekrény
Amikor benneteket idézlek,
Vajh, hol, merre haltok
Bujdokló vitézek?

Templomnyi követ
Gördítettünk feltámadásotok elibe,
Ez oszlopos szentélyben suhogtok
Fuvallatként
Ki, be.

Vitrinben, ingyen bámultatnak
Zöldült garasitok,
És kivasalják ama posztónak foltját,
Foszló zászlóitok selymét
Műselyemmel toldják.

A szűkebb – az értő – közönség förgeteges tapsban tört ki. A verselő szerényen meghajolt. Szemébe hullott dús hajzatát elegáns fővetéssel lódította hátra.
Csak egy ember nem tapsolt. A költő.
– Gipszbe van a praclija! – gúnyolták.
– Adj tanácsot! – fordult hozzá a szavaló. – Hol javítsak még a poémámon?
– Sehol – búgta a poéta. – Ne javíts rajta. Dobd el!
Illatos öklüket rázták, mint pap a füstölőt.
– Tévedés ne essék – fordult most a költő a szavalóhoz –, én csodállak Téged.
Csönd lett és a szavaló átölelte és megveregette a költő vézna vállait.
– No, azért a Te verseid sem akármilyenek. Elvégre Te is közénk tartozol. Elvégre Te is költő vagy, nem?
– Néha – hagyta el a szó költőnk vértelen ajakát. – Éppen ezért irigyellek és csodállak Tégedet, mert Te mindég költő vagy.
– De hát, ha így van, akkor miért nem szárnyalsz Te is velünk?
– Nem találok szavakat – válaszolt a kérdezett.
A próféták, az apostolok és megváltók térdüket csapkodták profán jókedvükben.
A költő fölugrott az asztaltól és feldöntötte az ambroziás kelyhet. Csakhamar elkeveredett a korzó embertömegében.
Hogy távozása után a fölszentelt brigád mit intézett  a szónoklásnak eme oszlopos csarnokában, nem tudjuk. Annyit azonban több szemtanú egybehangzóan állít, hogy kb. 6-7 óra tájban egészséges döccenéssel kifordult sarkaiból a világ.
Beesteledett.

( A múlt század hetvenes évei. )
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.