Csütörtök hajnalonként készségesen leszaladt a postáért, bezárkózott a mosdóba, végigböngészte a legfrissebb televízióműsort, és a horrorfilmek sugárzási idejét átvezette számtanfüzete hátuljába. 2009. február 13-án, péntek este azonban egyetlen csatorna sem sugárzott horrorfilmet. Ennek ellenére a fent leírt módon beüzemelte a televíziót, hátha tévedés történt. De nem volt szerencséje.

Esti mese

                          Szép álmokat, Pista bácsi!

Ifj. Kiss Gusztáv, nyolcéves általános iskolai tanuló 2009. február 13-án, pénteken az esti órákban letörölte homlokáról a jóéjtpuszi nyálcsíkját és visszakapcsolta a televíziót.
Szülei abban a hiszemben, hogy Gusztikájukat az esti mesén kívül semmi nem érdekli a televízió kínálatából, egy évvel korábban születésnapja alkalmából plüss tévémacival ajándékozták meg. Gusztáv még aznap este ágyához kötözte új barátját, és elektromos fogkeféje segítségével a játékállat mindkét szemét módszeresen széttrancsírozta.
–  Na, most nézzed a rohadt esti mesédet, ha bírod! – suttogta Gusztáv. – És felejtsd el a fogmosást! – morogta még maga elé, ám jogosan végrehajtott bosszúja után békét kötött tévémacival, és attól kezdve vele aludt.
De Ifj. Kiss Gusztáv csak rendkívüli körülmények között tudott elaludni, álmodni pedig szinte soha nem álmodott.
Elalvási szertartása rendszerint a következő lépésekben zajlott: miután anyja, Kiss Gusztávné az esti mese közös megtekintése után kikapcsolta a szobájában elhelyezett tévékészüléket, és jóéjtpuszit nyomott homlokára, Gusztáv megvárta, míg becsukódik szobájának ajtaja, majd a távirányító után nyúlt, a készülék ismételt üzembe helyezésével egy időben – mivel jó technikai érzékkel megáldott fiú volt – elnémította a hangot, aztán iskolatáskájából előkotorta fülhallgatóját, a televízió képcsőjéből szivárgó derengésben csatlakoztatta a készülékhez, visszafeküdt ágyába, felerősítette a hangot, és kapcsolgatni kezdett a csatornák között.
Az esti mesétől, mint már utaltunk rá, kirázta a hideg, a politikai vitaműsorok és a pornócsatornák untatták, az úgynevezett művész- és akciófilmeket nevetségesnek tartotta. Puszta megszokásból nézte őket. Gusztáv számára egyedül a horror műfaja okozott részleges kielégülést. A rémülten sikoltozó nők mulattatták, a sokkolónak szánt hangeffektusok nyugtatólag hatottak idegrendszerére, a brutális vérfürdők látványától izmai elernyedtek, és hajnaltájt, a film vége felé nagy nehezen elszunnyadt.
Apja, id. Kiss Gusztáv minden áldott nap pontban hajnali hatra húzta fel ébresztőóráját, mert az volt a személyes meggyőződése, hogy ki korán kel, aranyat lel. Ifj. Kiss Gusztáv az évek során erős belső ösztönt, mondhatni, feltétlen reflexet fejlesztett ki magában: öt óra negyvenöt perckor az elviselhetetlenségig fokozódó vizelési ingertől fölpattantak a szemei, lefejtette magáról a nyaka köré tekeredett fülhallgatózsinórt, eltüntette az éjszakai televíziózás nyomait és haladéktalanul a mosdó felé vette az irányt. Vizelés közben néha elképzelte, hogy egy szép napon megfojtja a fülhallgató összegubancolódott kábele.
Csütörtök hajnalonként készségesen leszaladt a postáért, bezárkózott a mosdóba, végigböngészte a legfrissebb televízióműsort, és a horrorfilmek sugárzási idejét átvezette számtanfüzete hátuljába. 2009. február 13-án, péntek este azonban egyetlen csatorna sem sugárzott horrorfilmet. Ennek ellenére a fent leírt módon beüzemelte a televíziót, hátha tévedés történt. De nem volt szerencséje.
„Hogy lehetek ekkora lúzer?!” – búslakodott magában. – „Ma van a szülinapom, anyáék néhány idióta mesekönyvvel szúrták ki a szemem, és egy percet se fogok tudni aludni.” Unottan az egyik könyv után nyúlt, a televízió pislákoló fénye felé fordította, és szemügyre vette a színes illusztrációkat. A televízió-műsoron kívül elvből nem olvasott semmit.
„Egész helyes ez a piros ruhás kiscsaj, ez tutira a vámpír lesz. Milyen előrelátó, ott visz a kosárkájában egy üveg vért, arra az esetre, ha megszomjazna. De édes! Na, fogadjunk, hogy ez meg egy vérfarkas. Máris összecsapnak? Nem, még nem, a kis vámpír előbb gyűjt valami ütős mérget. És ez a szupernagyi meg mit keres itt? Fúj, de rondák a ráncai, gusztustalan. Na, mikor jön már a trancsírozós rész? Jól van, a vérfarkas egyből be is zabálta, nem bénázott vele sokat. Hohó, és már jön is a kis vámpírlány! Na, nem kell a rizsa, vérfarkas, befalod, vagy nem? Hát persze, hogy befalod, ez a beszéd! Anyás, ez meg itt a Hasfelmetsző Jack! Hühühű, van itt minden, ami kell! Már másznak is ki a vérfarkas belei közül. A nagyi bezombult, ez is így van rendjén, a vámpírocska meg szebb, mint valaha.”
Gusztáv elégedetten felsóhajtott. „Ez az első normális ajándékom anyáéktól!” Tévémaci megrovóan nézett rá az ágy végéből üreges szemével. „Jól van, na, macikám, nem úgy gondoltam! Figyelj! Kikapcsolom a tévét, hogy töksötét legyen. Így ni. Most meg azt játsszuk, hogy Te vagy a vérfarkas, én meg a Hasfelmetsző Jack, és kibelezlek, hogy feléledjen a zombinagyi meg a vámpírocska, oké?
Tévémacinak nem maradt sok gondolkodási ideje, mert Gusztáv kitépte fülhallgatóját a televízió csatlakozójából, és az éles fémvégződést a vérfarkas gyomrába döfte.
Gusztáv önfeledten játszott hajnalig, majd édesdeden elaludt, és igazi, mintaszerű rémálmot látott vérfarkasokkal, zombikkal és vámpírokkal. Alvás közben évek óta először újra maga alá vizelt. Ahogy a pizsamanadrágjában szétterjedő nedvességtől egy pillanatra felriadt, az a jóleső borzongás járta át, amit ötéves korában az első horrorfilm megtekintése okozott számára. Szorosan magához ölelte a nyaka köré tekeredett fülhallgatózsinór végét.
Csak akkor rándult össze, mikor id. Kiss Gusztáv ébresztőórája pontban hat órakor megszólalt.