A fekete macska alatt fekszünk, végigsimítja a heget a térdemen, megmutatja, neki is ott van. Birkózol még? Nyit két búzasört, nem válaszol. Jó érzés, hogy tudja, mi a járókeret. Azért küzdöttem, hogy egyedül mehessek elé a nagybátyámnak, mikor eljött meglátogatni.

Varratszedés

Felnyitom, beledobom, visszaengedem a tetőt. Most már nyugodtan feljöhet, nem fogja látni, hogy kiszáradt. A múltkor megjelent, hozta ezt a virágot, három hét alatt öltem meg, nincs bűntudatom, nem ez az első. Bűntudatom van. Ha ma feljön és megkérdezi, hová lett, aminek még a nevét is lusta voltam megkeresni, hát mit mondok. Volt egy kertjük a várostól öt kilométerre, elég kicsi, olyan tizedholdnyi, a nagynénémmel művelték. Akkor jártam ki velük, mikor csak úgy letettek náluk, aztán két nap múlva felvettek, na azokat a két napokat töltöttem a földön, semmit sem csinálva. A locsolószerkezetet rejtő bunker tavasz végére mindig tele volt darázsfészekkel, amikor untam magam, borsóval tömtem be a kijárataikat. Engem állat még nem csípett meg.
Nagybátyám áll és fújja le a fészkeket, este leszedi őket a palatető és a téglafal közötti derékszögből, négy éves vagyok, és megjegyzem, ugyanoda áll be centire pontosan mindkét alkalommal. Kiesik a borsó, kirepülnek mögüle a darazsak, nagybátyám egy napig fekszik.
Utáltam a kertet, nem volt benne játék, az állatokat meg nem engedték befogdosni, mert korábban elbíztam magam. Nagybátyám bal kézzel kapkodja a káposztalepkéket, aztán elengedi őket, gondolom, ez nekem is menni fog. A bunkerben találok egy befőttes üveget, az alján van valami kék, oké, ebben tartom majd őket. Ki a rétre, kiszórom a kéket, ne lássák meg, úgy futok. Visszaérek, odanyújtom, neked fogtam, igaz, nem sikerült bal kézzel. Átveszi az üveget, megnézi közelebbről, rámüvölt, felpofoz. Ott áll, ahonnan ölte a darazsakat.
Birkózott, ez volt az élete, aztán ebből mi maradt, egy kert. Fogja az ásót, belenyomja a földbe, kiemel egy darabot és mintha ellenfél lenne, mint egy testet, arrébb dobja. Versenysportolt, most borsót termeszt, a kert végében epret. A kerítésre felfuttatott szőlőt gáliccal permetezi, mint mindenki más. Pedig tudja, hogy kell győzni, mondjuk fogyjál le a döntő előtt, egyél napi egy tojást egy hétig, a versenyre pont csúcson leszel, aztán megnyered és összeesel. Megnyeri. Úgy nyeri meg, hogy a döntő meccs döntetlen, két fáradt sportoló, nem bírnak egymással. Helyszíni mérlegelés. Az nyer, aki könnyebb. Először az ellenfelet mérik, aztán őt. Elkezd félni, nem rajta múlik. Mielőtt odamenne, beleszarik a nadrágjába. Letolja, megnyeri. A szomszédtól elválasztó kerítés mellett, a bejárattól távol eső sarokban pottyantós állt, két személyes, ezt nem értettem soha. Ha ma átjön, ne hozzon virágot, mit csináljak vele.
Azért kaptam ki, mert mindig muszáj volt valakit legyőznie, azt ütni kell, aki a permetszert elszórja és a helyén rovarokat dögleszt. Nem mesélt soha. Megkérdeztem tőle, mi az a hosszú vágás a vállán, nem állt velem szóba órákig, tizenkét öltéssel varrták be. Megvette ezt a kertet, itt nem nézi senki a sebhelyét, mondta a nagynéném. Hát én most megnéztem, mi lesz a kerttel. Mi lenne, jól felpofozott. Mondhatni, kioperálták belőle a birkózást.
A busz épp átvisz Újszegedre, éjjel van, egy birkózóval járok. Felszállnak, a sorban áll egy lány, pirosító van rajta, nekem is kéne venni, nagyon csinos. Kicsim, örülök, hogy nem vagy ilyen műnő, ezt egy birkózó mondja nekem ugyanarról a lányról. Nem festem magam. Felérünk hozzá, egy fekete papírmacska van a falon, egy izmos test alszik alatta minden éjjel. Az ablak zöldövezetre nyílik, tele gazzal. Ilyesmi gyomnövényeket fogtam meg, téptem ki tövestől és amíg nagybátyám összepakolta a szerszámokat, szétszórtam a magjait az epresben. Engem te ne pofozzál fel, ezt biztos nem gondoltam négy évesen. Nem nőtt ki belőle semmi, azt hiszem.
A fekete macska alatt fekszünk, végigsimítja a heget a térdemen, megmutatja, neki is ott van. Birkózol még? Nyit két búzasört, nem válaszol. Jó érzés, hogy tudja, mi a járókeret. Azért küzdöttem, hogy egyedül mehessek elé a nagybátyámnak, mikor eljött meglátogatni. Varratszedésre már nem látszott semmi a járásomon. Nézem az övét, fakóbb az enyémnél, remélem nem vesz kertet és epret se, padlizsánt se termeszt sport helyett. Inkább felöltözünk, elmegyünk sétálni. Megállok ott, ahol a pirosítós lány fel akart szállni. Ugorj egyet, mondom a fiúnak, felugrik oda, ahol ült a buszon egy órával korábban. Megyünk át a hídon, kihalt az egész szerkezet. Elkezd ordítani mindenfélét, elég piás, én meg azon gondolkozom, van olyan, amit így sem vagyok képes belekiabálni az éjszakába. A derekát átkarolom, visszafordítom, menjünk inkább haza.
Bocs, de ez nem megy, inkább alszom a nagybátyámnál. Most haragszol? Elindulok gyalog, éneklek magamban, a magas i-ket ü-nek ejtem, mint a német. A karmesterem ismételte ezeket a fortélyokat, a szeptimugráshoz meg mindenki kottájába egyenként halálfejet rajzolt. Az í az visít, inkább ü-vel csaltunk. A kórustalálkozók előtt lelkünkre lett kötve, a darabba nem tapsolni bele, a magyarnak rossz a ritmusérzéke, ezt is mondták, hallottál már kitartott vastapsot idehaza? A néger kitartja. Verem az ajtót, nincs benne semmi szabályszerű, a kilincs fölött valamivel.  Alhatok itt? Visít az í, kilátszik a sebhely a vállán.
Kész a lakás, kitakarítottam. Mondom, levittem a virágot is, kivágtam a kukába, majd azt hazudom, hogy tetves lett, úgy sem hiszi el, akinek földje van. Beteg, otthon maradt. A nagynénémtől tudom, ő jön helyette. Odalép, ahonnan a nagybátyámnak utánanéznék távozóban. Gyere fel, igyunk egy kávét. Lenn maradunk a kapualjban, rákezd a régi történetekre, mindig ugyanazok, néha a központozás változik, már csak erről tudunk beszélni. A borsó, a darazsak, ja meg amikor kiszórtad a permetszert, kilencvennégy, na az egy nagyon rossz év, elért minket minden. Jó erőben volt az öreg, akkor még bírta. Valami gaz megtámadta a kert végét is, vagy másfél napig gyomlálta az eprest.