–    Jó! – ekkor egyszerre kapják be a falatot, és rágják nagyon – nagyon lassan, mert a nyershús nagyon – nagyon kemény. Valami furcsa van benne, nem olyan konkrét furcsaság, mint az, hogy nyers, de olyan otrombán nyers, mintha benne lenne az állat izzadsága és minél falatot vágnak le maguknak, annál émelyítőbb. Ráadásul mintha valami hullámzó zene gomolyogna a háttérben, mint valami húsgyárban, pedig közel, s távol sehol egy gép…Éppen ezért a mély – magas hullámzó hangok vagy éppen csak egy fél hanggal változó hullámzó hangok elősegítik, mintegy rátesznek egy lapáttal az éppen aktuális émelygésre. Persze az émelygés kecses, sokszor előfordul, de azt nem idézi elő, hogy szenvedéssel folyjon le, mert közben nyurga és husos annyira rosszul lettek, hogy már lerogyva fetrengenek a földön…

Az abszolút káli – II. rész

Annyira nincs felhő a husosnak ilyenkor, és annyira kizárja a külvilágot magából, mintha nem is létezne, olyan, mint egy stilizált nirvána, mert úgy érzi, ha a felhők nem védik meg őt, ráesik a világűr, aminek csak egy minimális része észlelhető, mert a levegő egy saját belső , hazug világot teremt… Ezért most éppen a maradék, egyetlen koszmosztól védő övben bízik, a levegőben, és már-már az sem érdekelné, ha a mögötte lévő végtelen fekete trutymó ráömlene és ő megfulladna. Csak néha tesz ösztönmozdulatokat, például elhessegeti magáról a sötét csomóba rendeződő legyeket, de azt is csak azért, hogy lásson, mert a koncentrált nézést semminek sem szabad akadályoznia. Csakhogy a sárgásfehéresszürkés tereken élő legyek a világ legpofátlanabb, leglerázhatatlanabb, melankóliát nem kímélő, kolerikus kis pösszenetek, akik bűzt árasztanak magukból, ami még szerénytelenebbé, de leginkább önzővé teszi őket. Mintha egyenesen élveznék, hogy átragasztják az élőkre a hullamérget, vagy az illető élő halálát kívánják és otromba viselkedésükkel még azt is elhitetnék vele, hogy őneki már úgy is mindegy, sőt, tulajdonképpen ő már halott, ezért nekik joguk van őt kihasználni és beköpni… Ráadásul mindig élvezet legyőzni a  gyengét, aki egy időben erős volt, de ez idő alatt hagyja magát, beteg vagy halott. És már azért a néhány percig is megéri , amit az első lehetőség nyújt, mert küzdés és reménykedés van benne. Na, mindezt nem én találtam ki, hanem a husos, akitől ritkán telik ki ilyen gondolatmenet, ritkán, amikor éppen stilizált nirvánában van…Lassan már úgy hajtja el a legyeket, mint ahogy az emberek álmukban rángatóznak, teljesen természetesen. Alulról nézve: fekete-kék-fekete-kék és ennek a látványnak hangot is ad, tehát, ha észrevehettük, ez az első megnyilatkozása a „Jó csak pihenek egy kicsit!” után, persze dupla pianóban, és halkan azaz duplán nyugodtan és halkan:
–    Fekete! – hessent – Kék! Fekete! – hessent – Kék! Kék! Fekete! – hessent – Kék! Kék! Kék! Fekete! – hessent – Kék! Kék! Kékesfekete! Fekete! – hessent – Kék! Feketefoltos kék! Fekete – hessent – Kék! Kék! Szürk…
–    Vattasó! – rikkant a nyurga, a husos meg úgy ugrik fel, mintha valaki vizet öntött volna rá, a légycsapat fele elrebben, fele pedig szívinkfartust kap és leesik fél úton a levegőben.
–    Hol? Hol? – rohan a gödörhöz a husos…
–    Hát itt! – letép belőle egy hatalmas adagot, csak úgy szállnak a levegőben a szálai és harap belőle.
–    Hagyjál belőle! Be kell tekernünk vele a dögöt!
–    De az nem hullamérges?
–    Még biztosan nem! Gyere!
–    Várj! – szól a nyurga és kikecmereg a gödörből, maga után húzva a vattasót, csak úgy
Szedett-vetett állapotban, mert  a „földhözragadt” vége csak úgy lebeg a szélben, /miután leszakadt persze/mint az alig látható ökörnyál, ami, ha több van belőle, fehérnek tűnik, mégis lebeg, száll, mint a selyem. Husos csak félig ereszti fel az inget, közben int a nyurgának, hogy hozza a vattasót, ő meg néhány szálanként adagolja, felemeli a dögöt, teker egyet körülötte és lassan végigmegy az egészen. Addig csinálja, míg a fele marad csak meg a vattasónak, amit utólag elfeleznek, vagyis negyedelnek és felhúznak egy botra, bocsánat, egy-egy botra, és eszik. Azazhogy ennék, ha lenne a környéken bot, de botok általában fákról szoktak származni és mivel a fák nem nagyon szeretik a sárgásfehéresszürkés helyeket, ezért nem telepednek meg itt. A célnak egyébként két férfiujj is megfelel, ami egy kicsit infantilisebb jelleget kölcsönöz a dolognak. De ne szaladjunk előre! Első feladat a dög elfogyasztása. Az ing még félig rajta van a legyek ellen! Helyes! A következő lépés: husos előveszi a hátizsákját és előbányászik belőle kést és villát, ugyanezt teszi nyurga! Helyes! Nyurga előbányászik a hátizsákjából egy tányért is, ugyanezt teszi husos! Helyes! Mindketten levágnak egy darabot a dögből és rárakják a tányérjukra, aztán gyorsan ráborítják a dögre az inget és a kezükbe veszik a kést, mega  villát. Nagyon helyes!!!
–    Zabáljunk!
–    És a szőrét…? A szőrét nem kellett volna kitépnünk előtte?
–    Levághatod! Csak vigyázz, mert a nyershús nagyon kemény!
–    A legyek folyton rászállnak!
–    Sebaj! Hesegesd csak, nagyon jó játék! Látod? Vörös – fekete, na hess… aztán megint vörös és megint fekete… vörös és fekete!
–    Ne fárassz! Már régen beköpték!
–    Dehogy! Élvezd a pikniket!
–    Jó! – ekkor egyszerre kapják be a falatot, és rágják nagyon – nagyon lassan, mert a nyershús nagyon – nagyon kemény. Valami furcsa van benne, nem olyan konkrét furcsaság, mint az, hogy nyers, de olyan otrombán nyers, mintha benne lenne az állat izzadsága és minél falatot vágnak le maguknak, annál émelyítőbb. Ráadásul mintha valami hullámzó zene gomolyogna a háttérben, mint valami húsgyárban, pedig közel, s távol sehol egy gép…Éppen ezért a mély – magas hullámzó hangok vagy éppen csak egy fél hanggal változó hullámzó hangok elősegítik, mintegy rátesznek egy lapáttal az éppen aktuális émelygésre. Persze az émelygés kecses, sokszor előfordul, de azt nem idézi elő, hogy szenvedéssel folyjon le, mert közben nyurga és husos annyira rosszul lettek, hogy már lerogyva fetrengenek a földön…
–    Ezek szerint nem volt igazad,a  dög télleg hullamérges! – nyurga nyög…
–    Biztos, hogy nem! – husos nyög – Ennyi idő alatt! Lehetetlen!
–    Jó napot kívánok! – szól a hang, ők meg hátrafordulnak. Egy keselyű jelenik meg mögöttük ingben, nyakkendőben és öltönyben, kezében aktatáska, háta mögött egy két méter hosszú, három méter széles /vagyis fordítva/ doboz. – Azért jöttem, hogy felvilágosítsam önöket! Ez a fajta émelygő rosszullét, sajnos, nem az a fajta rosszullét, ami átmeneti, úgy is mondhatnám, ez a fajta rosszullét nem azon fajta rosszullétek közé sorolható, amelynek befejeződésével az ember jobban érzi magát, és nem az a rosszullét, amely után az ember… él… Valószínű, sőt, majdnem száz százalék, hogy önök, ezek után a rosszullétek után… halottak lesznek… vagyis önök, úgy vélem, haldokolnak!
–    Köszönöm , hogy megosztotta velünk ezt az érdekfeszítő teóriát! – husos nyög…
–    Én köszönöm… De bocsássák meg nekem, be sem mutatkoztam! Kosorok vagyok! – kezet fog velük – El kell mondanom önöknek, hogy önök most nem a dögtől haldokolnak! A dög abszolút makulátlan és szép… csakhogy a vattasó, sajnos, nem valódi, eredeti vattasó, mivel, ezen a vidéken ugyanúgy lehetetlen valódi vattasót találni, mint kősót…Na most, ez a fajta vattasó nem olyan fajta vattasó, melyet csak úgy vaktában lehet kiásni, ez olyan fajta vattasó, amit megtévesztésül fontak és utólag ástak be, bevallom, elég sok helyről tudok az önök környékén, minél több helyre ástak, hogy nagyobb esélye legyen, hogy valaki megtalálja. Ezeket ugyanis magamhoz hasonló fiatalemberek fonták, hullamérges csőrrel.
–    Ezt jókor mondja! Akkor nem képzelődtem! – nyög a nyurga.
–    Higgye el, én tudom, hogy a legjobbkor mondom! Jobbkor nem is lehetne!
–    De honnan tudja? – nyög a husos.
–    Én vagyok ennek a tevékenységnek a fő szervezője és az így keletkezett dögökben mindenki részesedik, hiszen a pénz itt csak egy értéktelen vacak! Itt a dög az értékes!
–    Csakhogy úgy tudtam, önök nem specializálódtak gyilkolásra! – nyög a nyurga.
–    Ó, kérem, ezt nem nevezhetném gyilkolásnak! Én inkább úgy fogalmazhatnám meg, hogy a haldoklás felgyorsítása! És mint minden haldoklás, ez a kettő is, halállal fog végződni! És… még valamit fontosnak tartok elmondani… Nem mindegy, miből fonjuk a vattasóhoz való szálat. Sok keselyű, egy előző csoportból, sziksóval próbálkozott, ezért előfordult, hogy az illető nem halt bele, mivel a szál nem volt elég hullamérges. Nos, ezért, ezt elkerülendő, elértük, hogy olyan vattasót állítsunk elő, mely duplán halálos! Így, amiből előállítjuk, már eleve olyan erősen mérgező, hogy hullaméreg nélkül is biztos halál!
–    Akkor minek a hullaméreg? – nyög a husos.
–    Nos, ez jó kérdés! Elvileg még fokozottabbá teszi a szenvedést, ennek ellenére mégis megrövidíti. Rövid, de ezerszer fájdalmasabb szenvedés, amely jót tesz a fogyasztó perverziójának a „fogyasztás” előtt! Meg persze egy magamfajta nem kerülheti el! Hát, ez a válasz, kérem! És ha esetleg még ennél is kíváncsibbak, elmondanám, hogy a szik nemhogy nem mérgező, kifejezetten ehető és finom, csakhogy, amiből keselyűim a vattasót fonták, az abszolút káli! – ezután egy árva szót sem szól, csak órájára néz, megvárja a halál beálltát, aztán bepakolja a három dögöt a nagydobozba, aktatáskájából kivesz egy nyomtatványt, kitölti, majd eltolja a dobozt jó messzire onnan, a magához hasonlókhoz, félrerúgva az étkészletet, mert arra már nincsen szüksége…