Érted buktam mélyre. (Talán észrevetted.)
Alattad az élet. Minden más feletted.
Ördög vagyok, akit elvesztett a pokla.
Vízhideg szemekben bújok meg napokra.

Stiller Kriszta

Édes

Isten, hogyha gyerek lenne,
kétgombócos fagyit venne.
Kevés zsebpénz, száraz torta.
Tőlem fájdul meg a torka.

Édes álmok, mind lenyelve.
Isten fullad. Kék a nyelve.
Cigányútra mentem érted.
Éles kövek. (Mint a térded.)

Ha az Isten isten volna,
Belémrúgna, átkarolna.
Átkarolna, mint az árnyék.
Isten lennék, sorbaállnék.

Sorbaálltam. Mindhiába.
Isten öreg. Fáj a lába.
Fáj a lába, mindörökre.
Ne szólj rá, ha félrelökne.

Szélcsend

Eldobtál, de valamid még őriz,
mint tavak mélye a beejtett követ.
Várom, mikor ugrasz majd utánam.
Mindig féregfodrok jelzik jöttödet.

Üres, rideg, meddő nő a szívem,
mert ha erre jársz, csak akkor énekel.
Havonta vérzik, mint a telihold.
Nem fogan meg semmi, úgy vetélek el.

Ilyenkor kimosom a lepedőm.
Kiterítem. Talán jössz, és megfogod.
Hogy lásd: nem én vagyok megfeszítve,
s még a rongy is simább, mint a homlokod.

Inferno

Érted buktam mélyre. (Talán észrevetted.)
Alattad az élet. Minden más feletted.
Ördög vagyok, akit elvesztett a pokla.
Vízhideg szemekben bújok meg napokra.

Elhagyott a remény. Vajon hol talál ma?
Leszakadt hidamnak ócskavas az álma.
Késsé vált a lelked, holnap virradóra
rozsdás, nyugvó vérrel regényt metsz a tóra.

Át a túlsó partra szűk, híg fény a járda.
Elfelejtett út ez: istenfiú-járta.
Szavak tengerében szép, rövid a semmi,
hogy ne tudjak mást, csak hozzád visszamenni.