Mire a pékáruhoz értünk, fulladni kezdett, és a meleg buktát úgy kellett kikotorjam a szájából. Durván ellökött magától.
A frottírtürülközőt már a kocsi mellé rakta, mert a szemhéja megdagadt, egészen rálógott a szemére, de azért tovább botorkált az edények felé, keresztül a kétszáz forintos részlegen.

PLATÓN

A teherautó hirtelen fékezett, és megállt az út szélén. A platóra felrepült egy batyu, majd nyomában kócos fej bukkant föl. Szakadt ruhás, mezítlábas, cserzettbőrű, fiatal férfi vetette át magát az oldaldeszkán. A kabin mögött kucorgó, egyetemista forma fiú felé biccentett, miközben ledobta magát a mellette levő sarokba. A teherautó megrándult, és folytatta útját.
– Otthonról, vagy éppen haza menekül? – kérdezte a férfi, és a batyut a feje alá igazította.
A fiú kérdőn végigmérte, de nem válaszolt semmit.

Én anyámtól jövök.

A fiú elfordította a tekintetét és az alóluk kiszaladó aszfaltot nézte.
 

Látni akarta azt a Balatont. Még sose járt ott. Meghalt a nagyanyám, eladtuk a viskóját. Anyám fölsóhajtott, most aztán a Balaton, ha addig él is.
Elszaladt a kisboltba dajervízért, gyantáért. Velem lemosatta a varburgot. Suvickoltam döglésig, mire rábólintott.
Pirkadatkor indultunk. Úgy izgult, hogy állandóan vizelnie kellett. Budapestig ötször kelletett megállnom végette. A hónaljszőre összeállt, szúrós, savanyú szaga volt, a tenyere élivel törülgette a szeme alól az izzadságot.
 

A férfi beletúrt a csomagjába és két half corona szivart húzott elő. Az egyiket a fiú felé nyújtotta, de az egy kézmozdulattal elhárította. A férfi leharapta a szivar végét, a fiú orra előtt az árokba köpte, majd rágyújtott.
 

Siófoknál kapott a fejihez, hogy hiszen nincs is fürdőruhája, aztán már mutatta is, hogy kanyarodjak be, itt biztos kapni fürdőruhát.
Ahogy megnyílt az ajtó, lecövekelt, mint a Bálám szamara, csak gőzölgött a hűtött levegőben, mint otthon a borospince lépcsőjén. Mire megtaláltam azzal a rohadt, bénakerekű kocsival, már mindenféle csetrest összeszedett az otthonkája aljába. Mondtam is neki, nem szégyelled magadat, kilátszik a rózsaszín bugyogód. De már addigra belehánt mindent a kocsiba és eltűnt a polcok közt. Alig bírtam követni azzal a szakramentommal.
Lépten-nyomon tukmálták valamivel, tücsköt-bogarat összeevett, meg vedelt.
A zöldséges résznél, pedig ilyen az otthoni piharc is van, teljesen megvadult! Ott már mindenbe belékóstolt.
 

A csomagból most két Guiness sör bújt elő, az egyiket letette a fiú elé, a másikról leharapta a kupakot és belekortyolt.
 

Mire a pékáruhoz értünk, fulladni kezdett, és a meleg buktát úgy kellett kikotorjam a szájából. Durván ellökött magától.
A frottírtürülközőt már a kocsi mellé rakta, mert a szemhéja megdagadt, egészen rálógott a szemére, de azért tovább botorkált az edények felé, keresztül a kétszáz forintos részlegen.
Bolhasoron.
A kertibútorokat nézegettem, hogyan is lehetne otthon ilyet eszkábálni. Mire észrevettem, hogy fejjel előre beleesett a föltornyozott úszógumiba, már késő volt. Egyedül mozdítani se bírtam. Nagy nehezen kihúztuk, de addigra megfulladt a saját hányadékába.
 

A fiú nekivetette a hátát a kabinnak, és felhúzta a térdét.
 

Hazavittem volna.
A hullakupec kezembe nyomott egy slejfnit. Annyi pézt én tíz év alatt se keresek, ami azon díszelgett. Azt hitte alkudni akarok. Tíz százalékot tudok engedni, mondta, és összeszorította a száját.
Az már csak kilenc év.
Három nap múlva kikapcsolta a hűtést. Nem állami vállalat, mondta, és ha még egy kicsit ott hagyom aszalódni, fele akkora koporsó is elég lesz.
 

A fiú a sörösüvegre pillantott.
 

Eladtam a verdát.
Ott toporogtam már nyitásra, de a hullakupec meg se volt hajlandó számolni a zsét. Oda se nézett, a szagáról tudta, hogy mennyi.
Egy darabig elvoltam heisszmájszon, meg kürtős kalácson, de hamar elvertem a dohányt. Aztán megismerkedtem Stellával. Mindig mosolygott a húsos ajkaival, mert bromedám egy tehén volt, de szép, nagyszívű, literes tikettes. Két hét után lett vége a jóvilágnak, hazavitte a csapszéket Lejpcih-be.
 

– Lazacos szenvicset?– fordult a fiúhoz. A fiú újra a sörre pillantott, habozva elfogadta a szendvicset, de nem harapott bele.
 

Még az eső is eleredt, a parton csak az unott piszkafruskák támasztották a pultot.
A szél elől behúzódtam a szupermarkecba. Először csak a kiflicsücsköket törtem le, aztán szereztem egyenköpenyt. Míg az emberek úgy vásároltak, mintha estére vége volna a világnak, én összekevertem az áruikat, és gyönyörködtem, ahogy hajbakapnak. Jó móka volt, de az igazán elhivatottakat a pénztár után szivattam meg. Ment a cucc a levesbe, vagy a szakadtaknak.
A tarkók megőrültek, de nem kaphattak el, vadászra nem gyúrtak.
Néha még dolgoztam is. Takarítottam, pakoltam, bármit megjavítottam, de leginkább legeltettem a szemeimet, terelgettem a gondolataimat.
Ami jön, kell, és ami kell, jön. Pompás bestia, hideglábú, forróölű szépasszony engem keres. Libamáj, vagy éppen kétszersült, nekem lakoma.
Azt mondják, hogy a szerelemhez szerencse kell, de szerintem inkább a szerelem kell a szerencséhez.
 

A férfi hanyatt dőlt és nézte a besötétedett égboltot.
 

A múlt éjjel vízre bocsátottam anyát.
Szereztem egy zöld gumicsónakot, fürdőruhát, meg egy hatalmas fürdőlepedőt, hófehéret, tengerkék „Penia” fölirattal.
Benyomtam a hulla-shop ablakát. Úgy szólt a sziréna, mintha a föltámadást hirdetné, pedig az nem volna jó biznisz a tulajnak.
Anya olyan könnyű volt, mint egy köteg venyige. Utoljára talán lánykorában emelgették így, a szüreti bálban.
A parton fölfújtam a csónakot, belefektettem a fürdőlepedőbe bugyolált testet, aztán kitakartam, hadd nézzék egymást a csillagokkal. Ellöktem a parttól az evezővel.
Tavirózsa.
A fürdőruha meg ottmaradt nálam, hát rágórtam egy embereset a Balaton hátára, hogy még a tihanyi hegy is belejajdult.
 

A fiú falt a szendvicsből, leharapta a söröskupakot, és szomjasan ivott.
 

Mindenem megvan, mégsincs semmi vesztenivalóm.