A pap épp az újabb Üdvözlégybe kezdett bele, mikor egy nő előrerohant. Csak megállt a családtagok és a koporsó közti holt placcon, erősen nézett, bele a tekintetesbe. Aztán a szemét a déli napra meresztette, majd forogni kezdett. A maga kis tengelye mentén, egyik lábát rögzítette egy biztosan kapaszkodó fűcsomóra, a másikkal gyorsan kapkodott maga körül.

Napszúrás

   A toron pörköltet szolgáltak fel. Dicséreteket lehetett hallani, hogy milyen jót tett az a kis csípős íz a szaftnak, és a kenyér meg olyan puha, mint a kalács. Az asztalunknál nem beszéltünk a halottról. Köztünk ült az egyik családtagja, talán azért nem, inkább az új ifjúságról társalogtak, hogy hol kezdi a középiskolát, és mi érdekli. A legszívesebben eltüntettük volna a helyszínt, az öltözékeket, mint ahogy arról sem szóltunk, hogy ki az, aki hisz az isteni átlényegülésben, egyáltalán valamilyen teljes állapotban. Nem kérdezte senki, mért mostunk kezet, amikor hazaértünk a temetőből, ha nem is értünk semmihez. Csak a tejszínt kavargattuk a kávéban.
   Arról is csak a mélyben beszélt valaki, hogy történt az a bizonyos a szertartáson. Mielőtt a földbe bocsátották volna a legjobb anyát és feleséget. A pap fönségesen elnökölt a halott fejének vonalában, hangjának újabb és újabb rétegeiben gyönyörködött Kis csoportokban gyászoltunk, az egyikben az Üdvözlégy Máriát mormolták. Egy másik az avart ropogtatta az árnyékban, szép magas fák kezdtek susogni tagjai fölött, mikor valaki föltekintett, majd a halottra gondolt és a szélre, hogy a megboldogult ott a szélben. A mi sötét csoportunkban sugdolóztak, mindarról, ami még a halottat idekötötte: a drága koporsójáról; a betegségről, melyben el talált hunyni; és a munkásokról, akik kiásták a helyét.
   A pap épp az újabb Üdvözlégybe kezdett bele, mikor egy nő előrerohant. Csak megállt a családtagok és a koporsó közti holt placcon, erősen nézett, bele a tekintetesbe. Aztán a szemét a déli napra meresztette, majd forogni kezdett. A maga kis tengelye mentén, egyik lábát rögzítette egy biztosan kapaszkodó fűcsomóra, a másikkal gyorsan kapkodott maga körül. Egyre nagyobb tempóban fordult, a nap buborékai összeütköztek a szeme előtt, a határozott sugarak elkenődtek. Amikor végre elérte a végpontot, melyet tapasztalata szerint eddig még sosem sikerült, karjait széttárta, és hanyatt vetette magát. Keze a zuhanás közben lerántotta a Kvadovics család csokrát a koporsó széléről, és a fekete szalagba tekeredett. Előresiettek hozzá a rokonai, amiből a nő csupán annyit látott, hogy körülötte néhány ember kontúrja egyre csak balra száll, de sehogy sem akar eltűnni. A három családtag elnézést kért, és hátracipelték a nőt. A fekete tömeg mögött fektették le.
   Vizes zsebkendőt terítettek aztán a homlokomra, miközben éreztem, hogy a nadrágom szélén kúszik be a homok. A nap, biztosan napszúrást kapott, mentegették magukat a rokonaim. Elindították a halottat lefelé, hallottuk a csigák csikorgását, engem meg közben sikerült felállítani. Nagyjából tíz perc telt el ezután az óriás virághalom mellett, részvétnyilvánítással, de inkább az esemény megbeszélésével. Azután semmi. Itt, az ebéd közben már csak egy-két zavart mosolyt láttam.
   Hamar elindultunk vissza haza. Az elhunyt lánya az étterem előtt álldogált, kezében volt az ő kislánya, még csak fél éves. Ahogy elhaladtunk előttük, az ablakból látni lehetett, ahogy mindjárt leesik a lábáról a kiscipő. Nagyon irigyeltem.