Gyermekkorában sok mindent másként látott és érzékelt, mint a többség. Főként az iskolában és a hitoktatásokon ütközött ki ez a fajta mássága. Kényszeresen minden vallási és tudományos tanítással ellenkeznie kellett, imádta bosszantani a bölcs tanítókat. Egyszer több napra bezárták a templom mögötti nevelőház egyik sötét szobájába egy agyonrongyolódott bibliával, hogy „újrarendszereződjön mind lelkében, mind tudatában a Szentháromság mibenléte”.

Villanás

Még sosem látta olyan gyönyörűnek a kertjét, mint akkor. A puha, enyhén kesernyés, klórszagú kóbor fuvallatok játékosan csapódtak arcába, és idegszálait csiklandozva végig siklottak bőre barázdái között. A mocskos, barna rádiójából ideges, emberi beszéd töredékeit lehetett hallani, amint félpercenként fölreccsenve megszakították a békésen sistergő statikus zajt. Kertjének, az előzőleg mérnöki műgonddal kimért tökéletes geometriai középpontjába kivonszolt, itt-ott bomlásnak indult kárpitozású foteljébe süppedve bámulta a pipája ontotta füstöt, amint az kecsesen felszáll a rózsaszín égbolt felé. Ahogy a rádiójából kiszivárgó információ-torzók jeleztek neki – miszerint perceken belül bekövetkezik az emberiség évezredeken át finomított, és tökélyre fejlesztett ostobaságának végső megtestesülése – felkelt, hogy teljes szélességében kitárja kertjének kapuit. Visszaült kopott foteljébe szemben a nyitott kapu által létrehozott panorámával. Halvány, de annál őszintébb mosoly jelent meg arcán. „Pontosan olyan ez, mint a születés… csak nem Én megyek a fény felé, hanem az jön értem…” – gondolta.
Tőle pár lépésnyire, balra a virágok között szelíden őrt állt vékony törzsű körtefája. Ágain nem csiviteltek már a pajkos madarak. A számára legtökéletesebb forma a körte formája volt. Egész és dallamos vonalakkal határolt puha húsdarab; a világot is ilyennek definiálta. Gyermekkorában sok mindent másként látott és érzékelt, mint a többség. Főként az iskolában és a hitoktatásokon ütközött ki ez a fajta mássága. Kényszeresen minden vallási és tudományos tanítással ellenkeznie kellett, imádta bosszantani a bölcs tanítókat. Egyszer több napra bezárták a templom mögötti nevelőház egyik sötét szobájába egy agyonrongyolódott bibliával, hogy „újrarendszereződjön mind lelkében, mind tudatában a Szentháromság mibenléte”. Azonban fontosabb és tiszteletre méltóbb volt számára saját világnézete, mint bármely dogma, így, amikor kiengedték és megkérdezték tőle, mit gondol Istenről és a világról, csak ennyit mondott: „Isten, minden kétséget kizáróan nem lehet más, mint egy öreg, mókás néger bácsi, rövid, göndör, fehér hajjal és hosszú, göndör, fehér szakállal, kopott szövetnadrágban és foltos könyökű zakóban, amint egy padon ücsörögve egy körtét hámoz tompa zsebkésével, és a körte levét a porba csurgatja, ily módon lassan, de biztosan kivéreztetve a Világot.”. Szerette a gyermekkorát és szerette az ő kis „körtéjét”.
Ott ült a kertben, és halálos nyugalommal nézte a horizontot. Üres volt minden, az a néhány ház, az udvaraik; hangnélküli élőhelyek száraz mozdulatlansága a kitört ablakok cseréphamvaiban megmerevedve. A katonák már elmentek. A barátai és családja maradéka valahol egy földalatti betonszoba-hálózat labirintusában várta őt; de ő nem akart odamenni. Érezte és tudta, hogy Isten most készül teljesen kimagozni a meghámozott körtét, és azt gondolta, ha van esze, ezt a magot nem veti el újra sehol.

„Ha nem is közvetlenül, de én is részese és létrehozója vagyok ennek az egésznek, akárcsak bárki más.” – gondolta. Hirtelen elhallgatott a rádió recsegése, tompa, halkan búgó hang sugárzott a levegőbe: itt van, amire várt. A kedves színű égbolton a vörösen izzó Nap alatt feltűnt néhány fekete pont, aztán pillanatokon belül belevesztek a tüzelő korong égető fényébe. A villanás, ami ekkor következett, elborította a látképet. A szomszéd épületek fekete vonalai megolvadva hajlottak meg a vakító fehérségben, és minden egyszerre robbant táncra a pokoli mélységekből megidézett hangok egyetlen lökésére. Még volt ideje egy halvány, de a világon a legőszintébb mosolyra. A kertjét ebben a túlvilági erejű fényben találta a leggyönyörűbbnek.