A tiszt megmutatta a fiúnak, hogyan fogja meg a száz kiló környékén járó vasparipán vágtázót, aki figyelt is, és így tudott segíteni. A motoros, aki az áldozata után szintén elveszítette az eszméletét, hamarosan a lélegeztető gép alatt feküdt.

Húsvéti beszéd II.

– Valami rokona a hölgynek? Hívta már a rendőrséget? Na, most őket elvisszük, de jöjjön maga is!  Az élet nehézségeitől megedződött arcú embernek rövidebb, de erősen őszülő szakálla volt.
– Rendbe hozzuk mama! – szólt a másik, a sofőr.
Az úton nem volt sok autó, gyorsan haladtak a kórház felé. János is a betegek mellett ült, figyelte az ágyon mozdulatlanul fekvő nénit, és a mellette vonagló motorost. – Maga már este hazamehet, ne féljen! – szólt az egyikük. – Legalábbis mi elengedjük… Egymással kezdtek el halkan beszélgetni, János nem is nagyon értette a hangfoszlányokat, azt azért kivette, hogy a közelgő választásokról folyik a szó.
    Tíz perccel tíz óra előtt a kápolnába belépő Szakáll Mihály gyülekezeti elnököt meghökkentette, hogy csak imitt-amott lézeng néhány ember. Nevével ellentétben, simára borotvált arcú, középkorú ember volt. Örömmel üdvözölte az összegyűlt híveket, pár szót mindenkivel váltott. – Nem értem, a Boros János nem aludhatott el, még tegnapelőtt is felhívott, ha valakinek, neki eszébe kellett, hogy jusson… Rövid tanácskozás kezdődött a két tanácsossal, amelynek a vége az lett, hogy az istentiszteletet egy órával későbbre teszik a csekély számú hívőre való tekintettel, és az addig tartó időben rögtönzött vezetőségi ülést tartanak. Az elnökség tagjai minden helyzetben tudták, hogy mi a teendő.
    A mentőautó begördült a fehér kaviccsal felszórt kórházi udvarra. A két sérültet különböző kórtermekbe vitték. A sofőr és a másik mentős búcsúzkodtak, az előbbinek épp lejárt az ügyeleti ideje. – Aztán majd eldöntöm, de szerintem ekkora változás talán mégsem kellene… – hallotta János. Betessékelték egy váróba, és udvariasan hellyel kínálták. Furcsa a volt a fiúnak látni, hogy idebent többen vannak, mint az utcán, nagyon sok a beteg, ugyanakkor milyen kevés az orvos és az ápoló. De nem sokáig csodálkozhatott. A mentőtiszt lélekszakadva rontott be a váróba:
– Jöjjön, segítsen, a barátunk nagyon rosszul van, azonnal gépre kell tenni! János rögvest követte a már korántsem fiatal mentőst, otthagyva csapot-papot.
    Egymás után érkeztek a családok. Sokaknak még most sem esett le a húszfilléres, és megmaradtak abban a hitben, hogy jó időben érkeznek. Nem volt tétlen az elnökség sem, bár az idő előrehaladtával egyre gyakrabban néztek karórájukra. Az első tanácsosnak eszébe jutott, hogy neki megvan János mobilszáma, így felment a padlásra, ahol nagyon jó volt a térerő. Nem kellett rá sokat várni. Halálsápadt arcát és aggodalmas szemeit látva két társában is megállt az ütő. – Itt valami nagyon nagy gáz van… hirtelen elhallgatott. – Tudjátok, ki jelentkezett be? A baleseti sebészet!
    A tiszt megmutatta a fiúnak, hogyan fogja meg a száz kiló környékén járó vasparipán vágtázót, aki figyelt is, és így tudott segíteni. A motoros, aki az áldozata után szintén elveszítette az eszméletét, hamarosan a lélegeztető gép alatt feküdt. Még mielőtt néhány rutinkérdésre válaszolt volna, János helyet foglalt a folyosón. A mentős segített az ügyeletes orvosnak bekötni az infúziót, aki pár perc múlva kilépett a fiúhoz: – Na, fiatalember, csak egy pár dologra térünk ki, a többit majd a Yardon – és tényleg nem tett fel sok kérdést. Majd mielőtt elváltak volna, szeme a fiú ölében heverő könyvön akadt meg. Aranyszínű betűk díszelegtek rajta, ami felkeltette az érdeklődését. Önkénytelenül is belekukkantott, és ezt olvasta: "Az irgalmasság tervének megvalósításához pedig engesztelő áldozatra volt szükség; Isten tehát saját magát áldozta fel a világ bűneiért, hogy az irgalmasság terve megvalósulhasson, és hogy az igazság követelményének is eleget tegyen és így tökéletes, igazságos és irgalmas Isten legyen." Elcsodálkozott. Valamikor járt hittanra, de a sorok nem voltak ismerősek neki. Eszébe jutott viszont az az idézet, amit érettségi előtt, ballagáskor kapott a tanári kartól: "Nincs igazi igazságosság szeretet nélkül, és nincs igazi szeretet igazságosság nélkül." Kitől is van ez? Valami K-val kezdődik a neve… Kiderült, hogy mindketten tévedtek, amikor azt hitték, vége a kérdéssorozatnak. János nagyon szívesen válaszolt volna az újdonsült érdeklődő összes felvetésére, de mennie kellett: háromnegyed tizenegy volt. Az orvos felajánlotta, hogy elviszi autóval, sőt, még a beszédre is elment volna, de mivel oda kellett figyelni az új betegére, a motorosra, nem volt nehéz meghoznia azt az áldozatot, hogy vár a következő vasárnapig, amikor úgysem lesz ügyeletben. Miután névjegykártyát cseréltek, meleg kézszorítással búcsúztak el a gyülekezeti ház előtt. János pont időben érkezett. Az úrvacsora következett, majd jött a beszéd.
– "Kedves testvéreim, az engesztelő áldozatról fogtok ma hallani…"