Valami éles hangra lett figyelmes, egy rémisztően ismerős hangra, gyorsabban kezdett dobogni a szíve, eszébe jutott az a szörnyűség, amit már-már kezdett elfelejteni. Nem tudta, hogy a képzelete játszik csak vele vagy valóban megtörténik, talán újra át kell élnie, már a gondolatától is beleborzongott. A homlokán hatalmas izzadságcseppek jelentek meg, remegett mindene és arra gondolt, hogy megismétlődik, megint megtörténik vele, aminek soha senkivel nem szabadna megtörténnie. Kifutott a teraszra, a hintaszék, amiben az imént elmélkedett leborult a teraszról, de az a hang csak nem akart szűnni.

Néma kín

A Nap még látszott a horizonton, hűvös nyári este volt, a szél mozgatta a szomorúfűz ágait, melyek, mint megannyi apró tündérhaj ringatóztak az augusztusi naplementében. A tegnapra gondolt, a mostra és a holnapra. Nem értette, hogy történhetett ez meg éppen vele.
De már mindegy, tovább kell lépni, talán legközelebb okosabb lesz, igen ezt elhatározta magában, többé vele ilyen nem fordulhat elő.
A szél csapkodta a nyitott ablakokat, felkelt a hintaszékéből bement a házba, és óvatosan beakasztotta az ablakpántokat. Nyugtalan csend ült mindenen, hatalmas néma ijesztő némaság.
Valami éles hangra lett figyelmes, egy rémisztően ismerős hangra, gyorsabban kezdett dobogni a szíve, eszébe jutott az a szörnyűség, amit már-már kezdett elfelejteni. Nem tudta, hogy a képzelete játszik csak vele vagy valóban megtörténik, talán újra át kell élnie, már a gondolatától is beleborzongott. A homlokán hatalmas izzadságcseppek jelentek meg, remegett mindene és arra gondolt, hogy megismétlődik, megint megtörténik vele, aminek soha senkivel nem szabadna megtörténnie. Kifutott a teraszra, a hintaszék, amiben az imént elmélkedett leborult a teraszról, de az a hang csak nem akart szűnni. Nem tudta mit tegyen, elfusson vagy maradjon és várja tehetetlenül az elkerülhetetlent. Egész este nem aludt, erre gondolt, hogy soha többé nem fordulhat elő, és most ismét megtörténik. Jéggé dermedt némán várta a beteljesülést, már nem félt csak valami kongó ürességet érzett, nem akart semmit tenni ellene, már nem érdekelte semmi, várta némán a történéseket.
A földön fekve ébredt már sötét volt, nem tudta hogy került oda, de aztán hirtelen mindenre emlékezett, a hang, a szél és az a szörnyű este, ami tegnap történt talán megismétlődött, de nem volt kedve felkelni, talán félt vagy csak feladta az életet. Valami nedvességet érzett a terasz kövezetén éppen a kezénél, valami furcsa sűrű folyadék, talán a vére, vagy valaki másé. Lassan végigmérte magát, nem sérült meg sehol, nem érzett fájdalmat, csak fázott a hideg kövezeten. Felállt fel akarta kapcsolni a villanyt de az nem működött. Szinte semmit sem látott, de már tudta, hogy újra megtörtént és hogy már soha többé nem lesz a régi, sem ő, sem ez a világ. Némán elindult a házba, a tegnapra gondolt, a mostra és a holnapra.