Nem volt kimondottan jó a viszonyunk, túl sok volt közöttünk a korkülönbség, ráadásul egy igazi bajkeverő volt, hányszor hazudta, hogy a játszótérre megy, közben meg lakatlan házakba mászott be, vagy életveszélyes kőfalakról ugrált le a lezárt piacon az idegesítő barátaival.

A könyvjelző

Tulajdonképpen, minden azért történt, mert apát kirúgták az állásából.
A szüleim próbálták elmagyarázni, miért és mennyiben lesz másképpen minden az életünkben, kicsit talán élveztem is a nagyobb felelősséget, elfogadtam, hogy nem utazhatok el az osztállyal, egyedül annak nem örültem, hogy a húgommal kell töltenem az egész nyarat.
Nem volt kimondottan jó a viszonyunk, túl sok volt közöttünk a korkülönbség, ráadásul egy igazi bajkeverő volt, hányszor hazudta, hogy a játszótérre megy, közben meg lakatlan házakba mászott be, vagy életveszélyes kőfalakról ugrált le a lezárt piacon az idegesítő barátaival. Untatta minden, ami szabályos, az aggódásunk is. 
Anya tökfőzeléket főzött aznapra, holott tudta, mennyire utálja, iszonyú erőfeszítésembe tellett, mire beletömtem, rettenetes elszántsággal küzdött, pedig legalább két fejjel magasabb voltam nála, megkönnyebbültem, amikor végre kifáradt és megadta magát. Az ilyen és ehhez hasonló megpróbáltatások után rendszerint elmenekült a könyvtárba, az egyetlen helyre, ahova azon a nyáron mehetett, nehogy megint árva kutyát hozzon haza, vagy eltörje a lábát valami mutatvány közben.
Amikor délután megjelent egy nyaláb könyvvel, különösen undok hangulatban voltam. Márta barátnőm képeslapot küldött, értesített, hogy remekül érzik magukat, nagy kár, hogy nem tudtam elutazni velük. Látszott rajta, hogy már rég megbocsátotta az ebédet, de hiába mutogatta lelkesen az új olvasnivalókat, álnokul arról kezdtem faggatni, hogy miért nem látom nála azt a drága mágneses könyvjelzőt, amit anyáék vettek neki a születésnapjára, nekem meg kárpótlásképpen az elmaradt útért. Azonnal észrevettem, hogy titkol valamit, mert borzasztó büszkén használta az ajándékot, minden barátjának eldicsekedett vele, most viszont sehol sem volt a kincse. Direkt kínozni kezdtem, ráültem a mellkasára, rámeresztgettem a szemem, mert attól rettegett, csak hogy elárulja a titkot. Amikor bevallotta, hogy nem tudja hova lett, kieshetett az egyik könyvéből, elkezdtem vele ordítani. Hogy hálátlan, sosem tudja megbecsülni, amit kap, apáék lemondanak mindenről, csak hogy nekünk drága ajándékunk legyen, ő meg azt is elveszíti egy hét alatt. Takarodjon, látni se bírom, menjen, ugráljon le kőfalról, legyen a hülye barátaival. Úgyse jó másra, csak hogy mindenkinek szomorúságot okozzon. Nem értette a nyomorult, miért üvöltök, azt hajtogatta, nem volt szándékos, próbált nagyon vigyázni rá.
Nem hallottam, mikor ment el hazulról, akkor vettem észre, hogy nem a szobájában olvas, amikor – sajátos békülési kódexünk szabályai értelmében – meg akartam kérni, hogy segítsen borsót fejteni. Állítólag volt egy szemtanúja a balesetnek, aki látta, hogy keresett valamit először a könyvtár előtt, majd az út szélén, aztán anélkül, hogy körülnézett volna, kirohant az úttestre.