Letettük. Ez a beszélgetés kevésbé sújtott le, mint az első, mert az elsővel már eldőlt minden, a másodikat csak azért kíséreltem meg, hogy bizonyosságot szerezzek.
Egész este képtelen voltam bármit csinálni. Nem is ettem, a tévét próbáltam nézni. Éjfél körül lefeküdtem.
Másnap egy közös ismerősünktől megtudtam, hogy Csilla Amerikába megy tanulni.

Csak tíz percig – I. rész

Aznap este hat körül hívtam először Csillát. Már alkonyodott. Előtte más alkalommal már hívtam egyszer-kétszer, és megbeszéltük, hogy elmegyünk színházba, de nem lett belőle semmi, mert leutazott vidékre a rokonaihoz. Aznap volt otthon először, tudom, mert egy hete már minden nap hívtam, de nem vette föl senki.
Nagyon izgatott voltam, amikor végre meghallottam a hangját. Mélyen zengő, határozott, és közönyös hangja van. Megkérdeztem, lenne-e kedve elmenni valahová a héten, vagyis azt hiszem inkább azt kérdeztem, ráér-e. Azt mondta, nem tudja. "Szóval nem?" – kérdeztem, mert el akartam dönteni a dolgot. "Nem." – mondta. Sokáig csend volt, nem tudtam mit mondani. "Itt vagy még? " – kérdeztem. "Igen." "Biztos, hogy nem érsz rá?" "Biztos." – válaszolta. Erre már végképp nem tudtam mit mondani. Elköszöntem, és letettem a telefont. Éreztem, hogy ez csak egyet jelenthet: kirúgott. Pedig még el sem kezdődött, még a kezét sem fogtam meg soha. Szerettem azt a lányt, és egyszerűen nem érdekli, nem érdekli! Képtelen voltam otthon maradni, felvettem a kabátomat, lementem az utcára, és gyorsan, cél nélkül menni kezdtem. Egy gyomos térre jutottam, ahol néhány romos épület is van, néha csövesek alszanak itt. Mindig ide lyukadtam ki, ha nagyon rossz kedvem volt. Elég ritkán vagyok szerelmes. De ez most komoly volt, komolyabb mint eddig bármelyik. Bármelyik a másik kettő közül. Ott kóboroltam, nagyon zaklatott lelkiállapotban. Csend volt, és hűvös, de kimelegedtem a gyors gyaloglástól, és levettem a kabátomat, úgy járkáltam össze-vissza.
Végül arra gondoltam, nem biztos az, hogy kirúgott, lehet, hogy csak rossz hangulatban volt, és egyáltalán nem kirúgni akart. De valami azt mondta bennem, hogy vége. Mégis, amikor kétségeim támadtak hazasiettem, hogy még egyszer felhívjam. Az út egy részét futva tettem meg, kétségbeesve, hogy közben esetleg elment otthonról. Mire hazaértem, már majdnem teljesen besötétedett. Rögtön a telefonhoz mentem, és felhívtam Csillát. Általában nem tudok pontosan visszaemlékezni beszélgetésekre, de ennek minden szavára emlékszem. Sohasem működött jobban a memóriám, mint akkor. Elszánt voltam, és kétségbeesett, de legbelül nyugodtságot éreztem. Mikor felvette, azt mondtam:

– Megint én vagyok, ne haragudj... A múltkor...talán nem fejeztem ki jól magam... Én csak beszélgetni akartam veled. Nem lehetséges ez?
– Nem – mondta.
– És miért nem?
Kicsit várt, mielőtt válaszolt volna.
– Nem kell erre magyarázatot adni.
– Tudom, de mégis, engem érdekel.
– Nincs különösebb oka.
– Akkor talán az, hogy neked meg nincs kedved beszélgetni?
– Igen – mondta.
– Értem, ez már világos. Akkor máskor nem zavarlak.
Megint várt egy kicsit.
– Nem zavarsz, csak ne telefonálj többet.
– Jó. Szia.
– Szia.
Letettük. Ez a beszélgetés kevésbé sújtott le, mint az első, mert az elsővel már eldőlt minden, a másodikat csak azért kíséreltem meg, hogy bizonyosságot szerezzek.
Egész este képtelen voltam bármit csinálni. Nem is ettem, a tévét próbáltam nézni. Éjfél körül lefeküdtem.
Másnap egy közös ismerősünktől megtudtam, hogy Csilla Amerikába megy tanulni. Egyetemre, vagy valami posztgraduális valamire, mit tudom én. Elhatároztam, hogy utána megyek. Muszáj volt látnom, képtelen lettem volna elviselni, hogy hónapokig, vagy évekig nem láthatom. Nem akartam mást, csak látni, tudtam, hogy mást úgyse tehetek. Eladtam a tévémet a videómat, és a hifi tornyomat. Szerencsére elég jó darabok voltak, elég szép pénzt kaptam értük.
Elintéztem az útlevelemet is. Megbíztam egy magánnyomozót, hogy derítse ki, melyik városba, melyik egyetemre megy Csilla. Amikor mindezt megtudta, felhívott. Egy kocsmában találkoztunk. Elmondott mindent, és kért még húszezer forintot a "rendkívüli költségeire." Zsebből kifizettem, ugyanis minden pénz nálam volt, hogy ahogy megtudok mindent, rögtön mehessek repülőjegyet venni. Meghívtam a detektívet egy sörre, de azt már meg se vártam, hogy megigya, annyira siettem.