Egyik este, a mostohaapja bejött a fürdőszobába. Ahogy a kádba hajolva mosdott, érezte, amint a férfi hozzá ér, lehúzza a pizsamanadrágját, és valami szőrös meztelen dolgot nyom a fenekéhez, hallotta a lihegést a háta mögül, meg a fojtott, rekedtes hangot, ahogy mond neki valamit. Rettenetesen megrémült, a gyomra felkavarodott. Nem tudta mi történik, és ijedtében, keserves sírásra fakadt.

Álomvilág

 
A 8 éves forma kislány behúzta maga mögött az ajtót. Picit tétován, félve, mert kulcsos gyerek volt, kulcs nélkül. Ugyan úgy élt a 60-as évek végén, mint számtalan más gyerek a korosztályából. Egyedül töltötte a hosszú nyári napokat, és az iskola utáni délutánokat.
Önfeledten örült, hogy mehet az Édesanyja elé, ott lehet, amikor Ő kijön a gyárból. Egész nap erre várt. Megtörte az egyforma napok szürkeségét.
Már fél órával előbb ott volt, mint ahogy a gyárban megszólalt a duda, és kiözönlött a nép. Volt ideje nézelődni, és várakozni. Szerette ezt az időt, és szerette azt is, amikor az Édesanyja büszkélkedik vele a munkatársai előtt, amikor mosolyogva dicsérik, hogy milyen szép és okos.
Kiélvezett minden percet, fürdött a boldogságban, csacsogott, mesélt, töltekezett, mert miután bezáródott mögöttük a lakásajtó, riasztó csend és barátságtalan, rideg magány vette körül.
Mivel nem volt kulcsa, nem tudott kimenni az udvarra, annak a veszélye nélkül, hogy egész napra kint ragadjon, inkább a lakásban maradt. Magányosan, barátok nélkül teltek a napjai.  Sokszor könyökölt az ablakban, és nézte a szemben lévő házat, ahol olyan család lakott, akiknél tíz gyerek volt. Néha oda jött egyik vagy másik lány közülük játszani, babázni az ablakukhoz, ők kint, a kislány bent, engedte, hogy átöltöztessék a babáit, és használják a bababútorait, és örült, hogy van olyan dolog, amit ők irigyelnek tőle.
Szerette a meséket, az egyik kedvence a Holle Anyó volt. Százszor elolvasta, és igazán nem értette, hogy a jó lány miért vágyik vissza a mostohájához, amikor Holle Anyó befogadta, enni, inni adott neki, és szeretetben éldegéltek kettesben. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy az Anyó visszakísérte a lányt a nagykapuhoz, ami a fönti világba vezetett, szurkolt, hogy a kislány gondolja meg magát, és forduljon vissza.
Édesapja, születése után nem sokkal meghalt. Sokszor elképzelte, hogy milyen lenne, ha élne. Szüksége volt az apjára, ha már az életében nem lehet jelen, képzeletében hozott létre egy idealizált, tökéletes apát.
Látta magukat, ahogy együtt nevetnek, kirándulnak és tudta, panaszkodás nélkül is értené, ha neki valami rossz lenne, és fájna. Érezte, hogy nagyon szeretnék egymást, hiányzott neki, vágyott rá.
Amikor a megunhatatlan Csipkerózsikát olvasta, rendszerint álmodozni kezdett. Becsukott szeme mögött megjelent a királyi udvar, ahol a királyi párnak, megszületett a várva-várt gyermeke. Kiszínezte az álmait, látta a bölcsőt, amiben ringatták, a rózsaszín csipke ruhát, a repdeső göndör szőke fürtöket, amikor a kislányt hintáztatták, vagy amikor a gyönyörű parkban futkározott. Látta békében, boldogságban, szeretetben felnőni.
Telt múlt az idő. Az otthoni hideg-rideg légkör megenyhülni látszott. A kislány először csak azt érezte, hogy vidámabb, kedvesebb lett az Édesanyja. Már nem csak a délutáni hazavezető úton volt jókedvű, de otthon is rajtakapta, hogy, mosolyogva, csak úgy maga elé néz, vagy dudorászva mosogat. Enyhült a szigora, keménysége. Nem tudta az okát, de nagyon örült neki. Mintha a késődélutáni napfény centiről-centire vette volna birtokba a szobát. Reggelente még gondosabban készülődött a munkába, gyakrabban járt fodrászhoz, kozmetikushoz, és néha, délutánonként elment otthonról, és csak este jött haza.
Egy késő nyári hétvégén alapos takarításba kezdtek. A kislány nem értette mire ez a nagy tisztogatás, hiszen nincs se tavasz, se karácsony, de segített.  Nem szerette a felfordulást, de ez valahogy most más volt, olyan ígéretes, olyan mintha meglepetés készülne. Most még az unalmas parkettavikszolásból is mulatság lett. A parkettát fel kellett kenni egy jó illatú folyadékkal, majd a lábukra kötözött puha ronggyal fényesíteni. A végére táncolva, nevetgélve, összekapaszkodva rogytak le a ragyogó, jó illatú parkettára.
Másnap tényleg vendég érkezett. Egy bácsi, aki virágot, és csokit hozott, barátságos és kedves volt. Édesanyját mintha kicserélték volna a közelében, csillogott a szeme, kipirult az arca.
Hamarosan gyakori vendég lett náluk, sok időt töltött velük. Fontos lett mindkettőjük életében. Meseszerűen szép napok-hetek voltak. Mint egy igazi család sétáltak az utcán, most tényleg jókedvű, büszke volt az Édesanyja. Már nem kellett a fantáziáját használnia, hogy boldog legyen, úgy érezte magát, mint Csipkerózsika, és már azt is megértette, hogy miért vágyódott vissza a családjához a jó lány Holle anyótól.
Örült, amikor a férfi odaköltözött hozzájuk, imádott vele lenni, felnézett a nagy, hatalmas emberre, büszke volt rá. Legszívesebben kiállt volna a kapujukba, és kikiabálta volna a világnak: „Látjátok, nekem is van apukám”!  Várta, hogy haza jöjjön a munkából, hogy ajándékot hozzon, hogy birkózzanak, játszanak, hogy az ölébe ülhessen, odabújhasson hozzá.  Kitárta a szívét, és őszinte, tiszta gyermeki szeretettel ajándékozta meg.
Egyik este, a mostohaapja bejött a fürdőszobába. Ahogy a kádba hajolva mosdott, érezte, amint a férfi hozzá ér, lehúzza a pizsamanadrágját, és valami szőrös meztelen dolgot nyom a fenekéhez, hallotta a lihegést a háta mögül, meg a fojtott, rekedtes hangot, ahogy mond neki valamit. Rettenetesen megrémült, a gyomra felkavarodott. Nem tudta mi történik, és ijedtében, keserves sírásra fakadt.
A férfi ettől kijózanodott, és sziszegő, gyűlölködő hangon megfenyegette, hogy megöli, ha ezt valakinek el meri mondani, és kiviharzott a fürdőből. A kislány nem mert kimenni az ajtón, jó időbe telt, mire minden elcsendesedett. Összeszedte a bátorságát, elbotorkált a szobájáig, lefeküdt, becsukta a szemét, és álmodott magának egy másik világot.