Ég a lába a gyaloglástól, majd meggyullad. Feküdt a keskeny kanapén, nem nyitotta ki, nem szeretett úgy feküdni, egyet fordul és leesik. Túllógott a dereka a szélén, de nem esett le. Még szedett a fekete, nagy szemű cseresznyéből hokedlire állva, még sütött csörögét és rántott csirkeszárnyat, hóna alatt májjal. Már csak a vásárba ment ki, ha vitték, és kókusztekercset vett meg törökmézet, később azt se, mert túl kemény.
Könnyesre nevetve mesélte, emlékszünk-e, amikor rágógumit adtunk neki és összeragadt a protézise.

Lajcsi

Ki kell tépni egy szál pinaszőrt, sötétedés után meggyújtani, a hamut a teájába keverni, akkor nem tud elszakadni tőled soha többet, ha külön is válik utatok, mindig téged fog szomjazni. Nagyanyám receptje. Éppen ez volt, amit akartam, magamhoz kötni Z.-t örökre, útmutatása szerint csináltam, mégsem működött, nem ment tönkre a sóvárgásban, igaz, hogy kávéba szórtam, nem teába, gyanítom, ott rontottam el.
Még inkubátorban voltam, kiterítve, másfélkilósan, amikor ő már pénzt dugdosott értem az ápolónők zsebébe, adjanak rendesen enni, lakassanak jól a homlokomba szúrt csövön keresztül. Fel is emlegette utóbb számtalanszor, miközben reggelire hajában főtt krumplit összetörte zsírral, jól megszórta durva szemű sóval, némelyik kristály nem olvadt el, tojást formált belőle két evőkanállal, és cukrot égetett teának. Nem volt velem elégedett, túl sovány vagyok, aggódott, én meg attól
féltem, nehogy az ő bőre meg egyszer csak kidurranjon, amikor lehajol a paucsáért. Ujjai tövén meg a könyökén csecsemőgödröcskék.
Böllérfelsőkarnyi cseppkövet lopott Aggtelekről a nyugdíjastúrán, reuma ellen, ha már a vádlijára kent sósborszesz nem segített. Nekem kockacukorra cseppentette, majdnem Dianás cukor.
Egy darabig hatott a kő, jobban tudott mozogni tőle, Cserkeszőlőre ment nyaralni, utána megszűnt a gyógyító erő, a kénes víz agyonütötte. Időnként megelégedett gyógyszerekkel, három-négyet szedett egyszerre, a lábaira, amit nem bírt a gyomra, akkor a gyomrára még kettőt, felment a vérnyomása. Követhetetlen mutatvány, ahogy kuruzsolta magát. Szobafenyőt kapott névnapjára, satnya gallyaiban fengsui, látta a tévében, bevitte a hálószobába, jót tett. Tízéves kölnivel szórta be magát, nejlonkendő helyett kalapot vett, ugyan református, mégis katolikus templomban énekelte el a karácsonyi zsoltárt, végig gyalog ment.
Ekkor már nem ült fel vastag kerekű, fekete, tömpe biciklijére, inkább sétált, legfeljebb a szomszédokig. Ha meg kellett a kisboltból túró vagy sajt a pogácsához, kikönyökölt az ablakon és megkért egy ismerőst, ugyan, hoznának neki. Ég a lába a gyaloglástól, majd meggyullad. Feküdt a keskeny kanapén, nem nyitotta ki, nem szeretett úgy feküdni, egyet fordul és leesik. Túllógott a dereka a szélén, de nem esett le. Még szedett a fekete, nagy szemű cseresznyéből hokedlire állva, még sütött csörögét és rántott csirkeszárnyat, hóna alatt májjal. Már csak a vásárba ment ki, ha vitték, és kókusztekercset vett meg törökmézet, később azt se, mert túl kemény.
Könnyesre nevetve mesélte, emlékszünk-e, amikor rágógumit adtunk neki és összeragadt a protézise. Szégyelltem magam, mert alig tudta kivenni, tapadt a rágó a műanyaghoz, de jó volt az íze, mondta, és kért még szopogatni. Meg, amikor csirkét kopasztott és beleesett a tollas, tűzforró vízbe a szemüvege, és bottal piszkáltuk ki, de háromszor csúszott vissza a vájling széléről. Meg a macska, aminek egy tüzes vaskorong közepére tettük ki a zúzát, és talpát kapdosva szaladt oda érte.
Ezen már nem nevetett, morgott, milyen gyalázatos.
Még üzletelt a megunt szoknyáimmal és a maga főzte rózsaszín likőrrel, amikor a televízió kezdte kitölteni az alvásból és könyöklésből maradt időt. Kevesebbet evett, csak Erzsébeti kenyér meg tej legyen. Ahogy apadtak a csecsemőhurkák, úgy szerette meg a bébiételeket. Még eldiskurált a szomszédasszonyokkal, akik meglátogatták, de már csak a papok tánca helyén volt tisztaság, üvegpohárban rozsdafátyol, amiben a foga ázott. Ázott, nem tette be különben, csak, ha vendéget
várt. Selyem a bőr a tenyerén, finom, magától cirókálja karom pihéit és kérdezi, mi van a gyerekekkel, szednek, ugye, olyan vitamint, mint a tévében, attól egészségesek lesznek.
Megjelenik a szag, csak a halál tudja kiűzni, hiába takarítod körül, hiába mosod ki a ruháit, hiába fürdeted habban, csak a halál. A szag, meg a túlságos meleg, mert fűteni kell, különben fázik, szellőztetéskor megfázik, ezért nem nyit ablakot, elég, ami akkor bejön , amikor kiadja meg beveszi rajta keresztül a kisajtókulcsot. Már nem eszi meg a savanyúmájast, amit Vince hoz disznóölésből, nem tudja elrágni, meg bántja a gyomrát, csak diótortát vigyek neki, ha sütök. Hiába hozatott
mindenfélét a reklámból, feltörte az ínyét, meg túl sok volt az íze. Két pulóver, kardigánon nejlon otthonka. Ágya mellett fém játékpisztoly, öcsémtől kérte, hogy ráijesszen a betörőre. És még a villámlástól félt nagyon.
Maradjak még, várjam meg, nemsoká kezdődik, mondja és csodálkozik, hogy nem szoktam nézni, pedig olyan jó. Inkább beszélgetnék. Már nincsenek tyúkok, sok volt a baj velük, a kiskutya meg, amelyik szilvát evett, röptében kapta el a szemeket, megbetegedett a télen és meg is döglött nemrég, nem kell kijárkálni hozzá. Lelkes, jókedvű, meséli, utazni készül megint, felhívás volt a tévében, ott lehet a felvételen, végignézi élőben az egészet. Busszal mennek, a
szomszédasszonyokkal, egész busz indul a faluból, örültem, hogy nem fáj a lába, és elhittem az utazást. Nem kérdeztem, miért nem ment el. Jól érezte magát, zsivaj, lámpák és csillogó ruhák, tetszett neki az előadás, ez a Lajcsi ügyes fiú, úgy ért a nótákhoz, mint senki más, és mutat a tévére.
Szenteste, átvonulunk hozzá mindannyian. Szépen felöltözve, mintha esküvőre menne, fekete szoknya, fodros, fehér blúz, fülében bordóköves függő. Nem szokott így várni még karácsonykor sem. Ül a kanapé szélén, félfenékkel, zavarban, maradék pufóksága mosolyog, rózsás az arca.
Izgatott. Nem akar bejönni a másik szobába, ahová apám állította a fát, azt mondja, nem akar elkésni. Honnan, kérdezzük. Most ez egy igazi meghívás, mintha elpirulna, hát nem látjuk, mikor vett ő fel utoljára ilyen cifra ruhát. Ez a drága Lajcsi szólt, hogy karácsony este várja, jöjjön el az előadásra, legyen ott, drága, így mondta, maga lesz a mi díszvendégünk.