Első megdöbbenését lenyelve, ránézett a lányra. Tizenhat év körül lehetett, és felismerte. Laura nagynénje, így nézhetett ki fiatal korában, a fekete-fehér fényképeken.
– Komm herein Wolfi! Und spiel, spiel mit mir! 
Az utolsó mondatot hevesebben ejtett ki, mint az azt megelőzőeket. A szoba megremegett, a könyvek lepotyogtak, az egyik épp Laurára esett, de nem tett benne kárt. Átesett rajta. 
Leült mellé a földre, és játszottak. A játékba belemelegedve nem tűnt fel neki, hogy egyre öregebb lesz Laura.

Játssz, játssz velem! (Spiel, spiel mit mir!)

1.

– Figyelj rám! Kérlek! Ez lesz az utolsó találkozásod a nagyszüleiddel. Ki fogjuk bírni valahogyan – mondta Wolfgang.
– Rendben, apa. Nem vagyok biztos benne, hogy tudom majd türtőztetni magam, ha megint elkezdik a régi rögeszméiket emlegetni – mondta Katherina.
– Szerencsénkre a kiadó elfogadta a kéziratomat. Meg fogunk belőle élni, sőt, ha jól tippelek, még tandíjadra is futja belőle. Megyek borotválkozni, te addig vedd fel, azt a szép ruhádat, amit a nagyitól kaptál a születésnapodra. 

A kastély, ahol Wolfgang szülei laktak, egy volt a középkori német várak közül, ami túlélte az elmúlt öt évszázadot. A família nemesi rangját az 1500-as évekig lehet visszavezetni. A család méltán büszke patinás hírére, nem úgy, mint tékozló fiúkra, Wolfgangra.
– Utoljára dugjuk be önként a fejünket az oroszlán szájába – mondta Wolfgang. – Reméljük. 
A kopogtatásuk után gyorsan kinyitották a kaput, így már nem maradt idejük a visszakozásra.
– Üdvözlöm Önöket, a szülei már várják – mondta az inas. 
Wolfgang apja a kanapén dülleszkedett, s közben szivarozott. Jöttükre hurkás ujjaiból letette a szivarját, és nehézkesen felemelkedett a kényelmes helyéről. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha hat ujja lenne, mert a szivar vastagsága pontosan megegyezett az ujjaiéval. Egyedül barna színe árulta el, hogy nem egy mandzsúriai törzsi sámán próbára készül.
– Helló, fiam! Mi a helyzet? Még mindig olyan szennyes lapoknak írogatsz történeteket?
– Igen, ez a munkám, és erről szeretnék veletek beszélni. Anya merre van?
– Épp a szobájában fest, egy alapítványi bálra fogjuk felajánlani a képet. Katherina, gyere csak ide! Ez a lány napról-napra magasabb lesz. Vigyázz, Wolfi, még a végén téged is utolér! Drágám, lejönnél egy pillanatra? Megjött Wolfgang és Katherina.
– So was goldiges! – kiáltotta, amikor lejött az emeletről festőruhájában, elsőként Wolfgang, majd Katherina arcát csipkedte meg. – Várnátok egy kicsit, amíg átöltözöm? 
Negyed óra múlva, már a rogyásig terített asztal körül ültek. Az előételt és a levest elfogyasztották, amikor robbant a bomba.
– Elfogadta az egyik kiadó a regényem kéziratát, úgy tűnik, hogy nem szorulunk anyagi támogatásotokra. Kaptam elég pénzt, hogy kezembe tudjam venni a lányom taníttatását. 
– Oh, mein Gott im Himmel! Azt hiszed a szalmaláng sikereddel el tudod tartani a családodat? Nagyon tévedsz – mondta Theodor, Wolfgang apja. – Helga, was sagst du denn dazu? – kérdezte a feleségétől.
– Schrecklich! Borzalmas egy ötlet, nem is tudom, hogy süllyedtél le ilyen szintre. A családunk hatalmas vagyonnal rendelkezik, megvehettük volna az egész kiadót, sőt mindet, ha úgy tetszik, de te bemocskoltad a hírnevünket.
– Alfred! Alfred! Schnell, schnell! Vigye fel a fiamat Laura nagynénje szobájába! 
Alfred ötven éves külsője alatt, meglehetősen nagy erő lakozott. Wolfgang nem tudott szabadulni a vasmarkainak szorításából. Heves ellenkezése után belátta, hogy nincs menekvés. 
Nagyon fiatal volt, amikor még Laura nénikéje velük élt, de még mindig emlékezett arra a napra, amikor öngyilkos lett. Huszonkettő éves koráig, amíg a szüleinél lakott, több, arra utaló jelet észlelt, hogy a szellem kísért a kastélyban. Most, abba a szobába fogják bezárni őt, ahol nénikéje meghalt.
– Katherina kedves, amíg apád nem tér jobb belátásra, addig nálunk fogsz maradni, és lányunkként fogunk nevelni téged.

2.

  Wolfgangot a kastély legtávolabbi pontjába vitték, oda, ahová jó néhány évtizede senki sem tette be a lábát.
– Uram, gondolja át még egyszer a döntését! Kérem! Nem szeretnék Önnek ártani. Születése óta a családja szolgálatában állok, láttam felcseperedni és megkedveltem. Nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam esne bántódása.
– Ne féljen, Alfred! Még ma ki fognak engedni. 
Az ajtó becsukódott. Az áporodott levegő egyből megmutatta, hogy a szobában Laura halála óta nem szellőztettek. A zsebében lapult az öngyújtója, így a láng fényénél körbe tudott nézni.  
A szoba egy ember szükségleteihez képest meglehetősen nagy, de, ha tudjuk, hogy Laura nagynénié a szoba, akkor senki sem csodálkozik rajta. 
Miközben a bútorokat és a könyveket vizsgálta, nem tűnt fel neki, hogy valaki más is van a szobában, és figyeli őt. 
Jeges fuvallatot érzett a háta mögött, de mire hátrafordult, természetesen nem látott senkit sem. Nem láthatták a szellemet, nem tudhatta, hogy ki kísért a kastélyban.  
Egy újabb könyvet emelt volna le a polcról, amikor valaki megérintette a vállát.
– Wolfi, Wolfi! Spiel, spiel mit mir! 
Első megdöbbenését lenyelve, ránézett a lányra. Tizenhat év körül lehetett, és felismerte. Laura nagynénje, így nézhetett ki fiatal korában, a fekete-fehér fényképeken.
– Komm herein Wolfi! Und spiel, spiel mit mir! 
Az utolsó mondatot hevesebben ejtett ki, mint az azt megelőzőeket. A szoba megremegett, a könyvek lepotyogtak, az egyik épp Laurára esett, de nem tett benne kárt. Átesett rajta. 
Leült mellé a földre, és játszottak. A játékba belemelegedve nem tűnt fel neki, hogy egyre öregebb lesz Laura. Tíz perc játék után, már majdnem egy idősek lehettek. 
A parti után vette inkább szemügyre Laurát. Hetven év körül lehetett, mint mikor öngyilkos lett, sőt, mintha látná a vágást a nyakán. Egy borotvával vágta el.
– Wolfi, komm, komm näher!  
Nem tudta uralni a saját akaratát, közelebb lépett hozzá. Vesztére. 
Laura, korát meghazudtoló sebességgel kapta elő a borotváját, és vágta át Wolfgang nyakát. 
Az ajtó ugyanabban a pillanatban pattant fel, amikor Wolfgangot megsebezte. Theodor, még időben ért oda, hogy meghallja fia utolsó szavait: Du bist der nächste. 
Theodor szólásra nyitotta a száját, amikor újra villant a borotva éle. 
Helga és Katherina mit sem sejtve aludtak a szobájukban, csak Theodor halálsikolyára ébredtek fel. 
Kilépve a szobájukból, Laura szelleme fogadta őket.
– Spiel, spiel mit mir!