Akkor már több mint fél éve tudtam, hogy Andrásnak szeretője van. Hónapokig csak nyeltem, tűrtem, aztán az utolsó este nem tudtam megállni, hogy szóba ne hozzam. Születésnapomra virágot hozott, meg egy üveg behűtött pezsgőt. Talán az ital oldotta meg a nyelvemet, az addig óvatosan került tényeket mind a fejéhez vágtam. Sírt, lelkiismeret-furdalása volt, nem tudja, mi vonzza ahhoz a nőhöz, de nem bír a vággyal, ha csak meglátja a feszülő farmernadrágot, szűk pólóban gömbölyödő melleit. Ha előrehajol, hogy italt töltsön, a kivágáson szinte kibukik a mellbimbója.

Jósjel

– Csun – mondja az öltönyös. Szeme még keskenyebbre húzódik, talán mosolyog, nem ismerem ki magam a mimikáján. Lehet, hogy mandarin őseitől örökölte a gesztusait, nekem semmit sem jelentenek.
Nem tudom, honnan veszem, hogy itt a józsefvárosi volt gyártelep hátsó irodájában pont egy mandarin fog nekem jövendőt mondani. Lopva a kezére pillantok, sehol a méteres körmök. Rendesen manikűrözött, tiszta, dologtalan kéz. Persze gondolhatnám, hogy ma már nem divat a kétkezi munka hiányát hosszú körmökkel jelezni, de épphogy ismerek valakit, akinek európai létére legalább tizenöt centis mandarinkörme van. Egy nagy bank tanácsadója, zseniális matematikus. A szobájába senki nem léphet be, egyedül elmélkedik hátradőlve a bőrfotelban, zenét hallgat, szunyókál. Az összes klasszikust kívülről tudja, havonta egyszer megnyeri a Ki nyer mát. Neki biztosan nem jutna eszébe kínai jóshoz menni.
– Csun – ismétli meg türelmesen. Gondolom, gondolnom kéne valamit, de nem gondolok semmit. Tudhatná, hogy nem értem. Már egy órája itt vagyok. Mulan kísért ide, a gyerekeink egy osztályba járnak. Mulan kislánya igazi szépség, hosszú fekete copfjába piros szalagot fon, ő a néptánccsoport legügyesebb táncosa. Úgy ropja a moldvait, mint bármelyik tűzrőlpattant erdélyi leányka. A néptánc-szakkör alatt a folyosón ücsörgünk, nincs értelme hazamenni arra az egy órára. Így telnek a zongora-, szolfézs- és dzsudo-órák is. Rendszerint a többi szülőtől félrehúzódva olvasgatok.
Amióta Mulannal megismerkedtem, azóta inkább beszélgetek. Nem gondoltam, hogy valóban van kínai nő, akit így hívnak. Lin Yu-Tang híres főszereplőjének a neve nem népszerú a kínaiak között, az Amerikában élő szerzőt nem kedvelik Kínában. Mulan édesanyja titokban olvasta a Nyugat kultúrája által fertőzött regényeket. Nagyon jól beszélt angolul, ahogy most Mulan magyarul.
A többi anya furcsállva nézi, közéjük nem ülök le, az idegen sárga nővel meg beszédbe elegyedek. Egy vastag könyvet olvasott kínaiul, mindig izgattak az idegen írásjelek. Próbálta magyarázni, mi mit jelent, nem sokra ment velem, de tetszett. Aztán szép lassan megnyíltam előtte, nem is értettem, miért. Mint egy vonat-ismeretség. Felszállsz, leülsz szemben egy ismeretlennel, elmeséled a legnagyobb titkaidat, udvariasan köszönsz, leszállsz. Melegbarna, néha kicsit kifejezéstelen szemébe nézve nem szégyelltem elmondani, hogy mennyire szenvedek.
Akkor már több mint fél éve tudtam, hogy Andrásnak szeretője van. Hónapokig csak nyeltem, tűrtem, aztán az utolsó este nem tudtam megállni, hogy szóba ne hozzam. Születésnapomra virágot hozott, meg egy üveg behűtött pezsgőt. Talán az ital oldotta meg a nyelvemet, az addig óvatosan került tényeket mind a fejéhez vágtam. Sírt, lelkiismeret-furdalása volt, nem tudja, mi vonzza ahhoz a nőhöz, de nem bír a vággyal, ha csak meglátja a feszülő farmernadrágot, szűk pólóban gömbölyödő melleit. Ha előrehajol, hogy italt töltsön, a kivágáson szinte kibukik a mellbimbója. A kollégákkal volt először a sörözőben, Sándor-napot ünnepeltek. Az első pillanatban megkívánta, másnap egyedül visszament, délután nincsenek sokan, hátrakísérte a raktárba, hogy segítsen neki kihozni a söröshordót. – Szex, csak szex, érted –, mondta, mindent elmesélt, szinte meggyónt, örült, hogy megszabadult a tehertől, vagy örült, hogy beszélhet róla?
Én meg csak ültem a születésnapi rózsáimat bámulva. Elémtérdelt, csókolt, ölelt, csak engem szeret mondta, átölelt, évek óta nem tapasztalt hévvel cipelt az ágyhoz. Vadul szeretkeztünk hajnalig, kibontottuk a második üveg pezsgőt is. Reggel úgy indult el, hogy még kótyagos volt.
Félálomban voltam, amikor elköszönt, elszoktam már a nagy szerelmi csatározásoktól. Visszaaludtam, arra ébredtem, hogy elkések. Kapkodva tüntettem el az este nyomait, ne lássák a gyerekek, ha hazajönnek. A zuhany alól léptem ki, amikor csöngettek. A főnöke volt. András felborult az autópályán a hivatali kocsival, azonnal meghalt. Csak ennek a kínai nőnek tudtam elmesélni, hogy történt. Végig tartottam magam, nem sírtam, a gyerekekkel foglalkoztam, mesét és verset olvastam hajnalig nekik. Teljesen megdermedtem belülről, gépemberként léteztem. Percről percre, óráról órára, elhárítva minden segítséget és részvétet. Három hónapig ment, aztán Mulan egyszerű kérdésére elkezdett ömleni belőlem a szó, abba sem tudtam hagyni, amikor a gyerekek kijöttek az óráról. Meg akartam osztani tehetetlenségemet, tanácsra volt szükségem.
Így kötöttem ki a kínai jósnál, bár soha nem hittem az ilyesmiben. Azt vártam, valamiféle félhomályos helyre megyünk, ahogy egy szakállas kínai öregember hímzett köntösben kártyát vet, vagy üveggömbbe bámulva mindenféle jót ígér a jövőre nézve, gazdagságot, új férjet, ilyesmit. Mindegy, erre is szükségem lett volna.
Meglepően magas kínai férfi fogadott, udvarias bólintással köszöntött, intett, hogy üljünk le. Az íróasztal még a gyári időkből maradt, arra terített ki egy sárgás pergament. Egy selyemdobozból fehér kendőbe csavarva három arany pénzérmét vett elő. Szertartásosan a papírra ejtette őket, aztán egy rotring-ceruzával megjelölte a helyüket. És ezt megismételte még ötször. Csöndben ültem, de úgy tűnt, a végtelenségig vacakol. Vonalzót vett elő és nagy műgonddal, minden mozdulatot megfontolva összekötögette a pontokat. Majd azt mondta:
– Csun. – Mulan értőn bólintott, tekintetük egymásba kapcsolódott. Türelmetlenül kérdeztem, mi történik. Mulan rám mosolygott.
– A csun jel egyike a nyolc fő kínai varázsjelnek. Összesen 64 varázsjel van, ezek jelentését magyarázza el a Li Csing, a varázslások könyve. Neked nagy szerencséd van, a csun jele sok szenvedés után nagy örömet hoz. Jelentése: csírázás.
Értetlenül bámultam, miközben a jós, mint aki jól végezte dolgát, felállt, elbúcsúzott és kiment a szobából. Csírázás. Nekem erről semmi más nem jut eszembe, csak sikertelen környezetismeret órák. Babot kell csíráztatni, vatta között, az enyém sosem csírázott ki. Egyszer mégis. Betettem a táskámba, mire beértem az iskolába, letörött róla a csíra.
Akkor fordultam csak Mulanhoz, amikor kiértünk a forgalmas, kínaiaktól nyüzsgő Kőbányai útra.
– Most ez mi volt? – kérdeztem. – Mi az, hogy csírázás? Mi vagyok én, agronómus? – szándékosan vágtam a fejéhez a számára valószínűleg ismeretlen szót.
Ahogy hazafelé mentem, azon gondolkoztam, miért vesztegettem el feleslegesen több mint másfél órát egy ócska hókuszpókusz miatt. Jobb, ha valami gyakorlatias dolgot csinálok, bevásárolok inkább, bementem a dm-be. Nézegettem a kozmetikumokat, mintha sosem láttam volna ilyet, egy rúzst még ki is próbáltam, végül nem tettem be a kosárba. Mosogatószert, dezodort vettem, aztán megálltam a tamponok előtt. Van-e vajon otthon? Mikor is volt rá utoljára szükségem? Igen, András még élt, morgott, hogy már megint nem lehet, pedig akkor is később jött haza.
A kosarat áruval együtt letettem, és kibotorkáltam a bolt elé. A kirakat szélére ültem, jó széles kőszegélye volt, piszkos, de nem érdekelt. A boltból utánam jött az eladónő:
– Rosszul van, segítsek valamit?
– Köszönöm, nem kell, csak megszédültem.