Nesztelenül a székhez léptem, s leemeltem karfájáról azt a könnyű, szatén nyári ruhát, mely nemrég a szenvedély hevében került oda.
Még éreztem a levegőben a vágy pislákoló parazsát, kihunyó lángja lágyan melengette testemet.

Szeretők és férjek

Lustán végignyúltam a nyirkos lepedőn. Henry mozdulatlanul feküdt mellettem.
Egyenletes szuszogása arra engedett következtetni, hogy az együttlétünket követően azonnal mély álomba merült.
Óvatosan kicsusszantam mellőle az ágyból, és az erkély nyitott ajtajához léptem.

Az utcáról érkező zsivaj elnyomta a kabócák halk ciripelését.
A függönyön túl karneváli hangulat lüktetett az egyébként is fülledt nyári éjszakában.
Egyáltalán nem voltam álmos, sőt, tele voltam energiával, és azt kívántam, bárcsak történne velem valami szokatlan, valami izgalmas, ami új lendületet adhat a könyvem írásához.

Henry spontán ötletei mindig inspiráltak, de pár napja mintha kissé bezárkózott volna.
Valami elterelte a figyelmét, gondolatai messze jártak, s teste is utánuk vágyakozott, nem utánam.
Pedig egyébként tökéletes szerető volt. Pontosan tudta, mire vágyom, vagy talán pont arra vágytam, amit nyújtani tudott nekem, nem tudom.
De az biztos, hogy szinte kitaláltuk egymás gondolatát.
Néhány hosszúnak tűnő pillanatig csak néztem, ahogy mellkasa lassan felemelkedett, majd visszasüllyedt.
Szerettem figyelni. Szerettem mindent, ami ő volt. Tapasztalatát, érzékiségét, vadságát. Tudat alatt mindig is egy ilyen férfira vágytam.
A tűz, ami lobogott benne, bármikor felemészthette, így számára nem létezett a holnap. A mában élt, és magával ragadott engem is…

Eszembe jutott a férjem.
Már több mint öt éve voltunk házasok, és bár még mindig szerettem, éreztem, ahogy a megszokás észrevétlenül belopódzik életünkbe, s szép lassan megdermeszti vágyainkat.
Két út közül választhattam tehát: vagy elhagyom, vagy mellette lépek új ösvényre. Sokat beszélgettünk, és az elején igen csak neheztelt a döntésem miatt, de végül belátta, hogy a szabadság új távlatokat nyithat kapcsolatunkban.
Így hát most sem titkoltam előle, hol vagyok. Mi értelme lett volna a hazugságnak? Az ebből fakadó bűntudat csak megmérgezte volna a boldog perceket.
Néha még láttam felizzani a féltékenység zöld szörnyét szemében, de mivel szeretett, szabadon engedett.
Én pedig kisebb kitérők után mindig hazarepültem hozzá. Nem a félelem vagy a kötelesség sodort vissza a karjaiba.
Egyszerűen csak boldog voltam, hogy saját magam állíthatom fel, és dönthetem le a korlátaimat.

Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, most rögtön hazaindulok.
Szerettem volna megosztani vele azt a vágyat, mely a levegőben vibrált.

A faliórára pillantottam. Háromnegyed tizenkettőt mutatott.

Nesztelenül a székhez léptem, s leemeltem karfájáról azt a könnyű, szatén nyári ruhát, mely nemrég a szenvedély hevében került oda.
Még éreztem a levegőben a vágy pislákoló parazsát, kihunyó lángja lágyan melengette testemet.
Felöltöztem, s kiléptem az ajtón.
Az utca éles ellentéte volt a hálószoba meghitt hangulatának. Jelmezes emberek kavarogtak mindenfelé, kékre festett férfitestek s félmeztelen nők vonaglottak a zene harsogó ritmusára.
E színes, hangos, lüktető erotika szinte fogva tartotta érzékszerveimet.
Lassan hömpölyögtem a testek sűrűjében, néha elővillant egy-egy szempár a tömegből, a testemet akarta, itt és most.
Éreztem, ahogy ellenkezésem mindinkább megtörik…

Valami azt súgta, követnek.

Hátranéztem, majd a tömeg sodrása elől egy szűk sikátorba menekültem.
Az utca végén lévő drótkerítés mögött fekete férfi dobolt teljes beleéléssel, előtte kígyószerű nő izzó eksztázisban rázta hajlékony testét.
A következő pillanatban valaki hátulról megragadta a vállam, és a ház falához taszítva, szenvedélyesen elkezdte lefejteni rólam a ruhát. Tiltakoztam, bár éreztem, ahogy elhagy az erő. A földre lökött, s aztán mélyen belém hatolt. Felsikoltottam. Hangomat elnyelte a közelben felhangzó dobszó.
A fájdalom hirtelen gyönyörbe hajlott, kézen fogott, és a magasba repített. Vonaglottunk, s a pillanat törtrészére eggyé váltam valakivel, aki nem volt idegen többé. Izgalom járta át minden porcikámat.
Most éreztem, hogy igazán élek, hogy bármi megtörténhet, hogy szabad vagyok.
A férfi kimerülten legurult rólam. Lassan odafordultam.
A házak ablakaiból kiszűrődő gyér fényben végre megláttam az arcát.

– Köszönöm – mondtam halkan.

A férjem szó nélkül odahajolt, és mosolyogva letörölte arcomról a könnycseppeket.