Mint az előző napon, most is pontosan a huszonöt éve megbeszélt időpontban lépet be a Resti ajtaján, és óvatosságból egy félre eső zugban foglalt helyet. Alig kellett várnia, Erzsike sietős léptekkel érkezett, már várta az üres asztala, ahova rövid idő elteltével egy férfi is leült. Egy idegen férfi, mert ez nem ugyan az volt, akivel tegnap találkozott. De akkor ez ki lehet?

A Resti titka…

Gyönyörűen sütött a nap amint József végig sétált a vasútállomáshoz vezető úton. Lassan, nézelődve haladt, hiszen volt még ideje bőven. Enyhe remegés futott át a gyomrán. Csak semmi idegeskedés, csak semmi pánik gondolta. Megállt, hangosan szusszantva fújta ki orrán a levegőt, majd gyengéden becsukta a szempilláit és hagyta, hogy a nap felmelegítse a bőrét, a ruháját. Zajt hallott, hirtelen kinyitotta a szemét, és ettől megszédült, meg kellett kapaszkodnia egy fa törzsébe. Gyerünk – noszogatta magát – lekésed a találkát.  
  

                        *

Nyílt a Resti ajtaja, József lépet be rajta. Körbenézett, és az egyik asztalnál ismerős hölgyet pillantott meg. Öröme határtalan volt, a magányosan ülő nőben Erzsikére ismert. Ennyi év után! Hát mégis eljött!? Huszonöt évvel ezelőtt búcsúztak el egymástól, itt a Restiben, de akkor még nem sejtették, hogy ilyen hosszú időre. Minden évben gondolt arra, hogy elmegy a megbeszélt találkozóra, de csak amolyan „patópál” urasan, majd a következő évben, mondogatta magának, és tessék ennek ma már éppen huszonöt éve.
Lassan közelített az asztalhoz, Erzsike nem vette észre, vagy mégis? De ekkor valaki gyors léptekkel megelőzte, és leült a gyönyörűen mosolygó nő asztalához. József megtorpant, és visszahúzódott a helyiség távolabbi részébe. Az asztalnál ülők néhány mondatot váltottak, majd távoztak. József döbbenten ült az asztalánál, Erzsike ezt a jellegtelen figurát várta? Ki lehetet ez? Nagyon elkeseredett, hogy elszalasztotta a lehetőséget, valószínűleg már nem is jönnek vissza. Várt egy fél órát, majd végül úgy döntött, hogy másnap visszajön.

                        *

Mint az előző napon, most is pontosan a huszonöt éve megbeszélt időpontban lépet be a Resti ajtaján, és óvatosságból egy félre eső zugban foglalt helyet. Alig kellett várnia, Erzsike sietős léptekkel érkezett, már várta az üres asztala, ahova rövid idő elteltével egy férfi is leült. Egy idegen férfi, mert ez nem ugyan az volt, akivel tegnap találkozott. De akkor ez ki lehet? József nem sokáig töprenghetett, kísértetiesen megismétlődött az előző napi eset, néhány percnyi beszélgetés után viharos gyorsasággal távozott a pár. József kétségbe esetten gondolt az újabb elszalasztott lehetőségre. Nem adom fel gondolta, holnap újra megpróbálom.

                        *

Az elmúlt napokban és most is, József percre pontosan érkezett, letelepedett a már ismerős asztalhoz. A várakozás idejét arra használta, hogy csodálkozásának adjon teret, amiért Erzsike még nem ismerte fel! Ez nagyon zavarta. Gondolataiból feltekintve, ismerős alakot pillantott meg az ajtóban, egyenesen a szokásos asztalához ment, ahol már egy férfi várta. De ez teljesen ismeretlennek tűnt. Míg emlékeiben kutatott valamilyen támpont után, a nő és a férfi elhagyta a helyiséget. Csak bámult maga elé, és nem értett semmit. Mi történik itt, mi a fene történik itt? Hosszú percekig folyamatosan ezt kérdezgette magától. Végül úgy döntött megvárja Erzsikét, hátha újra megjelenik.
Nem csalódott, Erzsike néhány óra múlva visszatért, és leült az üres asztalához. József összegyűjtötte minden bátorságát. Találkozásuk minden pillanatát, mondatát már jó előre eltervezte, de most újra forgatta magában, nehogy valamit elfelejtsen. Még vett egy utolsó mély lélegzetet, felállt és elindult a nő asztalához. Elindult volna, de közben a kinyíló ajtóban megjelenő férfi tekintetével megkereste Erzsikét, mosolyogva biccentett, és a nő otthagyva az asztalát, távozott a férfival. Mi van itt, kattogott József agyában, mi van itt? Ezen a napon még három férfival találkozott Erzsike.

                        *

József teljesen összeomlott, kimerítették az elmúlt napok eseményei. Hazaérkezését követően napokra bezárkózott a lakásába, hogy elfelejtse a valóságot. …….

                        *

Hetekig önkívületi állapotban rótta az utat faltól falig. Képtelen volt elhinni, még inkább tudomásul venni az egykoron imádott hölgy állapotát. Kiszabadította magát sötét gondolatai rabságából, és úgy döntött, hogy beszél Erzsikével. Megpróbálja tisztázni a helyzetet, szeretné tudni, mi késztette erre, hogyan jutott idáig. József megzavarodott az eseményektől, bár igyekezett logikusan felépíteni találkozásukat, de már a tervezgetéskor tudta, hogy semmi sem úgy fog történni majd, ahogy szeretné.

                        *

Ma elmegyek és megbeszélem Erzsikével a dolgainkat. – ezzel a gondolattal ébredt fel egy szép napon. Igaz, pont két éve, hogy naponta elméleteket gyártott találkozásuk részleteiről. De most, most aztán nincs mese, elhatározásom végleges. – bátorította magát. Sietnie kellett, kicsit elhúzta az időt, és most rohanva tette meg az utat az állomásig. A Resti ajtóból egyenesen a fali órára nézett, és elöntötte a veríték, egy percet elkésett. Tekintete a jól ismert asztalt kereste, és ott volt Erzsike is, mint két évvel ezelőtt. Most nem tétovázott, az asztalhoz sietett, és leült az üres székre. A nő kérdően nézett rá, amit hosszú kínos csönd követett. A nő fürkésző tekintetével próbálta szóra bírni a férfit, kevés sikerrel.

– Üdvözlöm, Döme Lajoshoz van szerencsém? – kérdezte a hölgy.
– Nem kérem, Bihari József vagyok. – válaszolta József.
– Miben segíthetek? Talán beszéltünk telefonon? Esetleg máshonnan ismerjük egymást? Látta valamelyik hirdetésemet? De itt csak úgy találhatott meg, ha régi ismerősöm vagy ügyfelem útbaigazította Önt. Ki volt az, nyugodtan elárulhatja, nem haragszom meg rá. Kapott valamilyen felvilágosítást is az ajánlataimról. Egyben biztos lehet, én vagyok az egyik legjobb és legolcsóbb a szakmában. Most miért néz így rám, nem hiszi? Ugyan, ne ijedjen meg, tisztességes haszonnal dolgozom, nem fosztom ki az ügyfeleimet. Mi…
– De kérem, Erzsike én azért jöttem hozzád...
– Erzsike? Kérem, én Venyei Mária, ingatlanügynök vagyok. Ön valószínűleg összetéveszt valakivel. Ingatlanokat forgalmazok, privát és bérlakásokat. Továbbá besegítek a barátom használt autó kereskedésébe. Fogalmam sincs ki az Ön által említett Erzsike.
– Kezét csókolom, Döme Lajos vagyok. Az ötven négyzetméteres zuglói lakás után érdeklődöm, az Icuka telefonált Önnek, és azt tetszett mondani, hogy még meg van, vagy tévedek? Üdvözlöm uram. – biccentett József felé az asztalhoz érkező aktatáskás középkorú férfi.
– Igen, igen már vártam Önt. Mindössze néhány perc türelmét kérem, hogy befejezhessem ezt a beszélgetést. Köszönöm.
– Kérem, addig várok – és a férfi leült egy közeli asztalhoz.        
– Kérem, szeretnék segíteni, milyen Erzsikét keres? – kérdezte Józsefet Mária.
– Bocsásson meg, én Nagy Erzsikét keresem, és Ön annyira hasonlított rá, abszolút össze vagyok kavarodva. Itt beszéltünk meg találkozót Erzsikével huszonhét évvel ezelőtt, de csak ma volt bátorságom ahhoz, hogy leüljek vele egy asztalhoz. Ah, mit is beszélek, milyen furcsa a sors, még most sem az Ő asztalához ültem le. Évről-évre, szinte naponta végiggondoltam, hogy miről fogunk társalogni. És most…
– Minden évben járt ide egy hölgy, bár Ő soha nem kérdezősködött. A pincér mesélte egyszer, hogy hosszú évek óta vár valakit. De úgy emlékszem, hogy már régen nem láttam. Beszéljen a pincérrel, hátha többet tud mondani. Igazán sajnálom, de nem tudok többet segíteni. Mennem kell, az üzlet az üzlet. Sok szerencsét, remélem, megtalálja akit keres.

               
                        *

– Kérem, szeretnék érdeklődni egy hölgy után, akivel huszonhét évvel ezelőtt itt adtunk egymásnak randit. Mária, aki az imént ment el említette, hogy Ön talán bővebb felvilágosítást tudna adni.
– Bihari József úrhoz van szerencsém?
– Igen.
– Két éve járt itt a hölgy utoljára, addig minden évben. Egy levelet hagyott az Ön számára, és azt kérte, ha jelentkezne, adjam át. Tessék.

József remegő kézzel nyitotta fel a levelet, amelyben ez állt:
Bocsáss meg, nem tudtalak megvárni. Erzsike

                *    *    *    *