Guyon tudta, nincs vesztegetni való ideje, ha még aznap döntésre kívánja vinni a dolgot. Azonnal megszületett agyában az esztelen terv, amelynek megvalósításához habozás nélkül hozzáfogott. Maga elé hivatta a hadtápos tisztet és halk, de határozott hangon néhány utasítást osztott ki számára. Rövidesen szokatlan mozgolódás kezdődött a hevenyészett táborban.

A pálinka csata

Guyon Richárd gondterhelten bámulta a megáradt Garam örvénylő, piszkos, mindent magukkal rántó hullámait.
– Mit gondol Dóka, visszavághatunk még ma az ellenségnek? – kérdezte a mellette álló közlegénytől.
A kérdezett elgondolkodott, majd megfontolt, kimért szavakkal válaszolt:
– Hagyományos eszközökkel nem.
– Mit ért ez alatt? – kapta fel a fejét érdeklődve Guyon.
– Az ellenség ma elfoglalta Selmecbányát, itt vannak a nyomunkban.
– Azt tudom! – reagált indulatosan Guyon.
– A megáradt folyón viszont nem kelhetünk át Besztercebányára. Nézze meg Ezredes Úr ezt a sereget! Az emberek csüggedtek, fáradtak, úgy érzik, helyzetük reménytelen, és ebben valószínűleg igazuk is van. A helyiek azt állítják, hogy lehetetlenség átkelni a folyón.
– Ezért kéne még ma újra támadnunk! Mindent lehet, csak akarat és bátorság kell hozzá! – felelt büszkén a francia nemesek leszármazottja.
– Ha megengedi Ezredes Úr, nem értek egyet. Várnunk kéne 1-2 napot, azalatt kikémlelhetjük, hogy van-e számunkra szabad elvonulási út.
– Hallgasson Dóka! – rivallt rá a közlegényre Guyon, aki most már kezdte unni bizalmasa aggályait. – Én vagyok a parancsnok és tudom, mit kell tennem!
Dóka sértődötten elinalt.
Guyon tudta, nincs vesztegetni való ideje, ha még aznap döntésre kívánja vinni a dolgot. Azonnal megszületett agyában az esztelen terv, amelynek megvalósításához habozás nélkül hozzáfogott. Maga elé hivatta a hadtápos tisztet és halk, de határozott hangon néhány utasítást osztott ki számára. Rövidesen szokatlan mozgolódás kezdődött a hevenyészett táborban. Az emberek összegyűltek a táborhely közepén és elfogyasztották kiosztott fejadagjaikat. Ezt követően olyasmi történt, ami a fegyelméről nem éppen híres Guyon hadosztály történetében is páratlan. A katonák először kisadag pálinkát kaptak. Miután ezt mindenki felhörpintette Guyon beszélni kezdett embereihez.
– Katonák! Szerintetek, át lehet kelni ezen a folyón? – kérdezte, miközben a zajló Garamra mutatott.
– Majd ha fagy! – próbált humorizálni az egyik szakaszvezető.
Többen is felbátorodtak, és a pár korty ital hatása alatt fennhangon helyeseltek.
– Át, de nem most! – próbálkozott egy közlegény.
– Ki kérdezett benneteket? – rivallt a vakmerőkre Guyon.
– Ezredes Úr… – kezdte az iménti szakaszvezető, de látva Guyon arckifejezését jobbnak látta visszavonulni.
– Egyéb vélemény? 
Az egyik katona előlépett:
– Ezredes Úrnak jelentem, nem lehet átkelni a folyón.
– Úgy?! – szólalt meg Guyon, majd felmérve, hogy katonái még nem elég elszántak a támadásra, intett a markotányos nőknek, hogy kezdjenek hozzá az előre megbeszélt forgatókönyv teljesítéséhez.
Az emberek között meglazult a fegyelem, a hadosztály pálinka tartalékainak jó része rövidesen az emberek gyomra felé vette az irányt. Érezhetően fokozódott a hangulat, a rend már-már kezdett felbomlani. Guyon és vezérkara is beszállt a mulatságba, persze csak mértékkel. Senki sem volt még részeg, de többen már kezdtek letérni a józanság mezejéről. Amikor fogytán voltak a készletek és a hangulat kellően felfokozottá, az emberek pedig feltüzeltté váltak, két fekete-sárga egyenruhát viselő alak jelent meg az egyik tábortűz mellett. A Guyon által utasított néhány ember kiáltozni kezdett:
– Jön az ellenség! Jön az ellenség! Fegyverbe honvédek!
Nagy zűrzavar támadt erre a táborban. Guyon és még néhányan megpróbálták túlharsogva a kialakuló hangzavart bátorságra sarkallni az embereket. Egyre keményebb felszólításaiknak csak néhányan engedelmeskedtek, a többség tanácstalanul kavargott a tábortüzek körül és azon gondolkodott, mihez kezdjen. A rövid téli délután végéhez közeledett, így gyorsan kellett határozniuk. Végre Rézfalvi közlegény, aki az imént harmadikként felszólalva arról beszélt, hogy a Garam pillanatnyilag áthatolhatatlan, lovára pattant és ijedtében paripájával együtt inkább a vízbe ugratott, mint hogy megküzdjön az ellenséggel. A hullámok azonnal elragadták, ám ló és ember keményen küzdöttek.
– Utána! Utána! – ordították a táborban.
– Utánam! – üvöltötte a távolodó Rézfalvi.
– Kövessetek kutyák! – bömbölte Guyon, de már senki nem figyelt rá.
Az emberek sietve összeszedték legszükségesebb holmijukat és lovaikat, majd a pálinkától kölcsönzött vakmerőséggel a folyóba vetették magukat. Pár perc múlva már alig emlékeztetett valami arra, hogy nemrég egy magyar sereg táborozott a folyó partján. A hadosztály nagy része már a hullámokkal küzdött, Guyon azonban még mindig a parton állt, igyekezve visszatérésre bírni embereit.
– Nem halljátok patkányok! Jön az ellenség, és ti inkább küzdötök a vízzel, ahelyett, hogy a fegyvereiteket használnátok!
Miközben így kiáltozott, az utolsó katonák is a vízbe vetették magukat, a parancsnok egyedül maradt Dókával. A közlegény ironikus mosollyal fordult feletteséhez:
– Azt hiszem, indulnunk kell Ezredes Úr! – szólalt meg.
– Ne ingerelj senkiházi! – mordult Guyon, majd szitkozódva ő is felpattant lovára és a következő pillanatban már a Garamban kapálódzott az állat hátán.
A vízben “lubickoló” emberek kiáltozva törtettek előre a folyóban, megküzdve a vízzel, a hideggel, a fáradtsággal és a pálinkával.
– Gyorsabban ti férgek! – hörögte Guyon, miközben utolérte menekülő katonáit.
Néhányan erejüket vesztve a folyóba fulladtak, mások tovább erőlködtek. Végre a hosszú és fáradtságos út végén néhányan már kikapaszkodtak a túloldalon.
– Győzelem! – ordította néhány rekedt hang.
Nemsokára Guyon is kikászálódott a vízből, majd rövidesen csaknem az egész dandár együtt didergett a parton a vízbe fulladtakat leszámítva.
– Az ott már Besztercebánya. – mutatott vacogva egy közeli templomtoronyra Dóka.
– Siessünk emberek, az éjszakát ott tölthetjük! – figyelmeztette társait összekoccanó fogakkal Rézfalvi.
Ez a sietés ráfért mindenkire, hiszen a hidegtől más menekvés nem mutatkozott. Sötét éjszaka volt már, mire beértek a városba. Görgey Artúr, a fel-dunai hadsereg parancsnoka nagy örömmel fogadta a hadosztályt, amelynek elvesztését már biztosra vette. Mikor Guyon a pálinka katonai jelentőségeit ecsetelve előadta neki az esetet, Görgey önfeledt hahotázásban tört ki.
A fel-dunai hadsereg még sokáig emlegette Guyonék fergeteges átkelését a Garamon, sőt példájukon felbuzdulva más hadosztályok is tettek hasonlóra kísérletet a téli hónapokban.
Az oroszlánszívű Guyon pedig rendületlenül folytatta a harcot – Branyiszkónál, Komáromnál, Kishegyesnél, Karsznál, és másutt – folytatta egészen haláláig.