Nincs lehangolóbb, mint egy tikkasztó, augusztusi délelőtt sorban állni a belgyógyászaton. Óriási tömeg, őrületes zaj és forróság, melyet egy folyosói kis ventilátor próbált enyhíteni. A tömeg csak szüntelen beszélt, a forróság nőtt és a ventilátor kattogása már-már az őrületbe kergette Károlyt. Úgy érezte, mindjárt elájul, az idegei pedig olyan feszültek voltak, mint egy jól hangolt gitár húrjai.

A ventilátor

    Bátran elmondhatjuk, hogy a kórház szó hallatán a legtöbb ember szívébe félelem költözik, amely egy teljesen érthető mechanizmus. Így van ezzel Kapros Károly is, aki egy harmincas éveit taposó, kicsit telt, de jóképű szegedi informatikus, és akit már egy hete rendkívül különös szédülés és fejfájás gyötör, melyhez gyakran emlékezetkiesés és végtagzsibbadás is társul. Körzeti orvosa tudván Karcsi első típusú (ifjúkori) cukorbetegségéről, fiatalkori dohányzásáról és ülő munkájáról (amelyek az agyvérzés rizikótényezői), rögvest beutalta a belgyógyászatra.
   Nincs lehangolóbb, mint egy tikkasztó, augusztusi délelőtt sorban állni a belgyógyászaton. Óriási tömeg, őrületes zaj és forróság, melyet egy folyosói kis ventilátor próbált enyhíteni. A tömeg csak szüntelen beszélt, a forróság nőtt és a ventilátor kattogása már-már az őrületbe kergette Károlyt. Úgy érezte, mindjárt elájul, az idegei pedig olyan feszültek voltak, mint egy jól hangolt gitár húrjai.
Ekkor azonban kiszólt egy fiatal női hang a rendelőből és az ő nevét kiáltotta hangosan. Gyorsan fölpattant és már bent is volt az orvos szobájában, ahol egy öreg, sápadt, pattanásos, amolyan tipikus ,,fehérköpenyes tudóstípus” fogadta, akiről messziről lerítt a humánum hiánya. Morcosan ránézett a betegre, majd füstös hangon annyit mondott:
– Foglaljon helyet! – majd kisvártatva hozzátette – Maga túlsúlyos! Tudja?
Hát egy ilyen kérdésre, mit tud az ember felelni:
– Doktor úr, maga meg szép!
Mondani se kell, ettől a mondattól, teljesen kifordult magából az orvos.
– Nem szeretem az iróniát! Egyelőre én vagyok az orvos és maga a beteg! Egyelőre én vagyok Dr. Deák Béla docens és nem más, és abban is biztos vagyok, hogy maga nem mozog eleget!
– Csak a halál biztos, doktor úr! – mondta Károly enyhe cinizmussal, de most hirtelen még erősebben kezdett nyilallni a fájdalom a fejében, majd elkezdett szédülni. Olyan érzés kerítette hatalmába, mintha épp most szállt volna le egy hullámvasútról.
– Magának keskenyek a vállai, fiam! Miért nem súlyzózik?
Erre a kérdésre már vissza se bírt reagálni. Csak bólogatott, amely annyit takart: ,,Ha a doktor úr mondja, akkor biztos úgy van”. Ekkor ismét jelentkezett a már amúgy is elviselhetetlen, pulzáló fájdalom, csakhogy még erősebben. Károlyt kiverte a veríték, hányingere lett és úgy érezte magát, mint akit megrágtak, majd jól kiköptek. A hőség és az orvosi szobában forgó ventilátor még feszültebbé tette, szinte az egész teste görcsben állt. És mintha ez még nem lett volna elég, a kedves professzor úr tovább folytatta csipkelődő megjegyzéseit:
–  Nagyon görbén ül azon a szerencsétlen széken! Idős korára úgy fog kinézni, mint egy kifli! Miért nem húzza ki magát?
– Hogy verjen ki téged a vándorragya! – gondolta magában Károly. – Nem tóm’, hogy te milyen egyenesen ülnél, ha ilyen rosszul éreznéd magad!
Úgy tűnik, hogy a kedves doktor bácsit cseppet sem érdekli, hogy mi a helyzet a páciensével. Ő csak folytatta a ,,monológját” a ,,régi szép időkről”.
– Tudja, mikor fiatal voltam, kosárlabdáztam. Sőt…, én voltam a csapatkapitány. Minden ujjamra tudtam szerezni egy nőt! Na! Erre varrjon gombot! Szóhoz se bír jutni, igaz?
   Károly már nem is figyelt erre a modortalan, antihumanista okostojásra.  Csak a ventilátort nézte, ahogy forog, forog és forog, és ahogy kattog, ahogy szüntelen kattog. Arra gondolt, hogy ez csak rémálom lehet. ,,Rémálom az Elme utcában.” Nem létezik, hogy ennyire rosszul legyen! Ez csak valami illúzió! Az is, hogy egyre jobban kiveri a veríték, az is, hogy az agya perceken belül fölrobban, az is, hogy nem érzi a végtagjait és az is, hogy egy nyavalyás ventilátor repdes minden gondolatában…
– Na, de térjünk a lényegre! – mondta ezt dr. Deák Béla docens úr, valami egész más hangsúllyal. – Először is szeretném elkérni a papírjait, majd mesélje el milyen panaszokkal érkezett!
    De se papírokat, se választ nem kapott. Károly egy szempillantás alatt eszméletét vesztette és leborult a székről, valahogy úgy, mint egy élettelen tölgyfadeszka a szekérről…..