Nagy erőfeszítésébe került visszatartani a lélegzetét, hogy elkerülje a hányinger kellemetlen következményeit. Nem mert megszólalni, vagy inkább nem tudott, mert az idegen nyelv a mandulájáig hatolt. Ha egy-egy pillanatra visszakerült saját tulajdonosa szájába, azt egy erőteljes szívóhatás kísérte, Lui úgy érezte, a saját nyelve tőből szakad ki. Az ajka elzsibbadt, az volt az érzése, a fogorvosnál ül, és az érzéstelenítő-injekció éppen hatni kezd. Az alsó testén nagy nyomást érzett.

Mara Laury: Az első – II. fejezet
 

A második emeleten lepusztult környezet várta őket.
Lui szerette volna tudni hányadik lakásba mennek, de a bejárati ajtón nem volt sem szám, sem névtábla. A szomszédban egy ajtó résnyire kinyitódott, a fiú egy pillanatig egy öreg arcot látott.
Beléptek. Lui nem tudta eldönteni, hogy mi zavarja jobban, a hideg, vagy a félhomály. Remegett. A levegő áporodott volt, itt régóta nem szellőztettek.
A szobában nem volt sok bútor, csak egy francia ágy, mellette alacsony szekrényféleség. Állt még egy nagy kupac az egyik sarokban, amit Lui a nagy halom körvonalából ítélve valamilyen ülőalkalmatosságnak nézett.
Az ablak alatt egy konvektor ontotta a hideget, várva, hogy végre valaki bekapcsolja és saját maga is felmelegedhessen.
– Gyere fiam! – szólt a férfi, és a kabátját a sarokban álló kupac tetejére dobta. – Nem gyújtok be, mert mire felmelegedne a szoba, addigra végzünk.
Megfogta a fiú kezét és magához rántotta. Lui a lendülettől a férfi mellkasán landolt. Levegővételnyi ideje sem volt. A férfi nyelve olyan hevesen dolgozott a fiú szájában, olyan mélyre nyomult előre, hogy összeugrott a gyomra és öklendezni kezdett. A férfit nem érdekelte, milyen ingereket vált ki az ölelt gyermektestből, érezhető volt, hogy csak a saját élvezetére koncentrál.
Luival forgott a világ. Nem erre számított. Gyermekkora óta tisztaság, rend, kényelem vette körül. Igényes volt önmagára. A fogmosás, a tusolás, a tiszta zokni és alsónadrág elmaradhatatlan kelléke volt a reggeli szertartásnak, amivel a napjait kezdte.
A férfi – még mindig a szájára tapadva – egy lépéssel az ágyhoz húzta, és már döntötte is hanyatt. Az ágyon csak egy takaró volt, amiről érződött, hogy amióta megszőtték, nem látott vizet. Lui nem tudta eldönteni, melyik szag irritálja jobban, a takaróé, a szobáé, vagy a férfié, akinek az esőtől átázott ruhája igencsak kemény bűzt árasztott. A fiúba belevágott a felismerés. Ők ketten minden átmenet nélkül elkezdték a felnőttek játékát. Amíg a buszon utazott, százszor elképzelte a most zajló jelenetet, de nem így. Meleg lakásra számított, egy tiszta fürdőszobára, ahol még, ha pironkodva is, de tusolás közben ismerik meg egymás testét. Gyengédségről, szeretetről, ölelésről álmodozott idejövet.
Csalódott volt. Az események körülötte olyan gyorsan zajlottak, hogy azon kapta magát, már nincs is rajta ruha. Hanyatt feküdt az ágyon, lábát egy meztelen test vállán találta. Éles fájdalmat érzett, mikor a férfi síkosító nélkül hatolt belé. A test, ami az aktus közben teljes súlyával nehezedett rá, izzadtságszagot árasztott, és a lehelettől, ami egy-egy levegővételnél Lui orrát megcsapta, újból és újból felfordult a gyomra. Nagy erőfeszítésébe került visszatartani a lélegzetét, hogy elkerülje a hányinger kellemetlen következményeit. Nem mert megszólalni, vagy inkább nem tudott, mert az idegen nyelv a mandulájáig hatolt. Ha egy-egy pillanatra visszakerült saját tulajdonosa szájába, azt egy erőteljes szívóhatás kísérte, Lui úgy érezte, a saját nyelve tőből szakad ki. Az ajka elzsibbadt, az volt az érzése, a fogorvosnál ül, és az érzéstelenítő-injekció éppen hatni kezd. Az alsó testén nagy nyomást érzett. Ágyéka, ami selymesen bizsergett valahányszor az éjszakai titkára gondolt, most, mintha nem is az övé lett volna. Székelési ingert érzett, amit ütemes fájdalom kísért. Két combja között egy eltorzult arcot látott, vérben forgó szemeket.
A félig nyitott szájból nyögések törtek föl, keveredve egy furcsa hanggal, ami azt jelezve, hogy az arc tulajdonosa küszködik a levegővétellel.  Az ütemes mozdulatok felgyorsultak, a nyögéseket artikulátlan hörgés váltotta fel, majd egy pillanat alatt lelassult minden. A hangok elnémultak, a mozdulatok megdermedtek. A szájból kivillant egy műfogsor, a műanyag fogak rései közötti több napos lepedék arról árulkodott, hogy csak az étkezések alkalmával cserélődik az összetétele. A hanyatt fekvő test mellmagasságában az eltorzult, tátogó szájból az aktus közben összegyűlt nyál kicsorgott. Az átlátszó hab sűrűbb, zöldes színű váladékkal keveredett. Lui érezte, hogy végigcsorog a mellkasán, a nyaka irányába.

Nem tudta, hogyan ért haza. Mintha álmodott volna. A szeles utcák, a siető emberek, a buszpályaudvar, a megszokott kisváros, az otthon melege, mid ugyanolyan volt, mint ezen a délelőttön, csak Ő volt más. Szerencséjére a szülei nem voltak otthon, így magyarázkodás nélkül rohanhatott be a saját fürdőszobájába, ahol pillanatok alatt tépte le magáról ruháit, és már állt is a zuhanyrózsa jólesően meleg vízsugara alá. És újból és újból átszappanozta a testét, és vörösre dörzsölte, és áztatta. Csorgott a víz a fejére, és végigcsorgott a lába ujjáig, de nem érezte tisztának magát. Több mint két órát állt a fülkében, amikor a nappaliból zajokat hallott, ami azt jelezte, hogy már nincs egyedül otthon. Elzárta a vízcsapot, gépiesen törölközött, öltözött és kilépett a fürdőből. 
– Lui?
Lui összerezzent. Örült, hogy végre nincs egyedül, de félt is hátranézni, félt szembenézni a hanggal, ami első hallásra simogatott, szeretetet sugárzott.
– Igen – rebegte bizonytalanul. Nem kellett megfordulnia, a hang testet öltött, egy szempillantás alatt előtte termett a rokonszenves orgánum tulajdonosa és átölelte.
Luit félelem fogta el. Félt az öleléstől. Félt, hogy apja megérzi rajta a szennyet.
Lui mocskosnak érezte magát.