Az összeomlott test köré gyűlt térnek sűrű masszája szorítja össze „K” tüdejét. Fuldoklása ösztönzi, hogy kiszabadítsa lábait maga alól, s így megváltoztatva testének helyzetét, erőt nyerjen a feljebbjutáshoz. Szűkre húzza szemeit, mintha valamely erős fény ellenében kémlelne valamit. Foltokban képződő útjának viszonyítható pontjait keresi, amelyeket majd kitapintva haladhat tovább. Minden erejével egyetlen pontra összpontosítja tekintetét. Megkapaszkodik ezen ponton, amit a lépcső korlátjának alsó és felső részét összekötő rudacskáinak egyikén határozott meg.

A barát

Idegen, furcsa súrlódással elegyedett léptek hangja hálózza be a lépcsőház omladozó vakolattal álló falai közti teret. „K” vonszolja feljebb és feljebb magát. Hörgésszerű nyögdécselései tompán elhalnak, mintha levegővételével magába szívná e hangokat. Egyik kezével a korlátba kapaszkodik, másikkal a falat éri, s így támasztja magát erőtlen lépései közt. Reménytelenül messzinek tűnik a cél, pedig csupán egyetlen emeletet kell haladnia felfelé. Küzdelme ösztönszerű. Bensője kiáltásait önmaga tudata sem érzékeli. Szemei halovány foszlányokat engednek át, s a végtelenség tiszta tükrében formálják világtalan ébredését a jelenvaló megértésében. A tér elvesztésével „K” lábai kíméletlen gyengeségben csúsznak teste alá. Az összeomlott test köré gyűlt térnek sűrű masszája szorítja össze „K” tüdejét. Fuldoklása ösztönzi, hogy kiszabadítsa lábait maga alól, s így megváltoztatva testének helyzetét, erőt nyerjen a feljebbjutáshoz. Szűkre húzza szemeit, mintha valamely erős fény ellenében kémlelne valamit. Foltokban képződő útjának viszonyítható pontjait keresi, amelyeket majd kitapintva haladhat tovább. Minden erejével egyetlen pontra összpontosítja tekintetét. Megkapaszkodik ezen ponton, amit a lépcső korlátjának alsó és felső részét összekötő rudacskáinak egyikén határozott meg. Megmarkolja, s magát a korláthoz húzva lábaira áll. Nehézkes mozdulatok sorával készül, hogy haladását szolgáló első lépését megtegye. Nyüszítve feszülnek meg izmai. Inai kimérten engedelmeskednek. A test mérhetetlenül lassú mozgásba kezd. Lépcsőfokról lépcsőfokra halad. „K”-ból minden tartalék energia távozni látszik. Éppen feladni készül e küzdelmet, mikor a kívánt cél ajtaja „K” fölé tornyosulva vég nélküli megnyugvást hoz a kiégett testben hordozott léleknek. Megérkezett hát. Az ajtó kilincsét erősen szorítva, lassú mozdulatokban töredezve emeli szabad kezét a gomb felé, mellyel becsengethet. Hosszan csenget miként e felületen támasztja magát. Az ajtó megnyílik, két férfi áll egymással szemben. „K” és az ő barátja, akihez mindeddig igyekezett. A barát értetlenül szemléli „K”-t.
– Mi van veled? Csakhogy megjöttél! – „K” nem szól, csak üveges tekintettel bámul előre. A ház ura beljebb segíti „K”-t. Leülteti az asztalhoz, megkérdi, hozhat-e valamit, de „K” nem felel. Úgy ül ott, mintha egy lélektelen, élettelen bábu lenne. A barát két pohárba italt tölt, s lerakja az asztalra. Leül „K”-val szembe, s csendben figyeli. „K” továbbra is mozdulatlan.
– Na, mi van veled? – „K” mintha szólásra nyitná ajkait. Értelmezhetetlen hangokat hallat.
– Ennyire nem lehetsz magad alatt, ilyennek még nem láttalak – a barát fejét forgatva figyeli „K” tekintetét.
– Segíts! – erőlteti ki magából „K”.
– Persze, mit tehetek érted?
– Segíts! – ismétli „K”.
– Jó-jó, de miben?
– Elvérzem!
– Ne viccelj már, nem látok rajtad semmit.
– Elvérzem, nem érted!?
– Hopp, áhá, igen! – csap a combjára a barát nevetve.
– Majdnem beugrottam neked, nagy mókamester vagy! Ahogy megjelentél az ajtóban, hát az fantasztikus volt. Állandóan ugratni akarsz valamivel. Hát tudod… – nevet jóízűen a barát.
„K” meredten bámul, mintha valamely kőből faragott szobrot mintázna. Nem érti barátját. Látnia kellene, hogy több sebből vérzik, hiszen ő maga is látta, miközben felküzdötte magát az emeletre, hogy a kezei is véresek, s mindent összemaszatolt velük. A sors durva érintése, ami most történik vele. A barátjához igyekezvén elvétette az emeletet. Egy szinttel lejjebb résnyire nyitott ajtót látott. Azt gondolta, hogy barátja meglátta az ablakból, s kinyitotta az ajtót neki, hogy szabadon beléphessen. Tévedett. Mikor belépett az ajtón látta, hogy rossz helyen jár, de késő volt mindenhez. Ebben a lakásban éppen betörők garázdálkodtak. Megriadtak „K”-tól, s reflexszerűen rátámadtak. Több késszúrással megsebesítették, ezt követve elrohantak. „K” tudta, hogy közel a segítség, pusztán egy emelet választja el tőle. Most, hogy itt van, úgy érzi, nincs esélye. A barát csak nevetgél önmagában képzelt magyarázatának hitelt adva. „K”-nak nincs ereje, hogy bizonygassa a valóság szomorú, igaz képét. A barát még nevetgél egy ideig, aztán elcsendesedik. Elbizonytalanodott „K” rezdülések nélküli, komor arca láttán.
– Mégis, mi a baj? – kérdezi halk hangon a barát. „K” már nem tud felelni. Ajkai képtelenek megnyílni. Alig lélegzik. A barát „K” szemeit kémlelvén, amelyből életnek jelét már alig lehet észlelni, zavartan kezd beszélni.
– Figyelj, igen, az embernek vannak nehéz időszakai. Viszont hiszem, hogy át lehet hidalni minden problémát, s így idővel meg lehet oldani a nehézségeket. Nézz rám, én sem vagyok igazán jól, de tartom magam. Látom, hogy össze vagy törve, hidd el, megoldódik minden, csak erősnek kell lenned… – „K”, míg ezeket a mondatokat akaratlanul kénytelen végighallgatni, érzi, hogy utolsó perceit éli. Nem forgatja gondolatait azon, hogy miként lehetséges ez a vakság, ami barátja szemeire, s elméjére ült, s hogy segítség helyett olcsó eszmefuttatásokat tukmál fülei felé. Gondolataival próbál inkább összegezni, átjárni a megélt valóság értékeit, s az elmulasztott lehetőségeket, a szégyellni való hibákat. Megítélni, volt-e értékes kenyér, mit letett az asztalra. Olyannyira elmerült eme gondolatokban, hogy barátja azóta megtáltosodott életbölcsesség maszlagjait már nem is hallja.
– …és tudd meg, ha még valaki nem közölte volna veled, hogy a világ nem fog könyörögni neked! – ekkor, mintha valamiféle koreográfia szerint történne, „K” fejével az asztalra bukik. A barát rémülten összerezdül. „K” élettelen, csupa vér teste alatt elmozdult szék tovább csúszik, mígnem kifordul, s a test a földre zuhan.
– Jézusom! – kiált fel a barát. Nézi halott vendégét és most sem tudni, hogy felfogta-e, amit lát.