A sebesség pedig tovább nőtt! A kocsi, lövedék módjára, olyan hévvel borotválta le egy útszéli fűzfa lombját, hogy az szegény alighanem megfordult a saját tengelye körül. De ezt már az autósok közül senki sem figyelte, mindenki tehetetlenül meredt előre. Tátott szájjal bámuló siheder jött szembe a marton, hóna alatt egy kendermagos tyúkkal, és alig tudott félreszökni a megvadult jármű elől.

Zöldaranyműves féktelenség

Transsylvania, Erdély, Erdőkön Túli Ország… Történelmi táj a mai Romániában, mely elképzelhetetlen a Kárpátok meredek sziklagyűrűjéről aláfolyó erdőszőnyegek pompás látványa nélkül. Ebben a rohamosan zsugorodó zöld élettérben még mindig sokak léte fűződik közvetlenül a pótolhatatlan kincsnek számító erdőhöz. Ők a fakitermelő zöldaranyművesek.

***

– Mindenki erősen kapaszkodjék!
E vészjósló felszólítás nyáridőben hangzott el annak a műszaki karbantartós autónak a belsejében, amelyik a Cibles hegység előlankáiról, szolgálati kiküldetéséből hazafele tartva, már nyílt terepen, a traktorútról rázökkent a mezei poroszkálóra. Négyen ültek benne: egy mérnök, két technikus, és természetesen a sofőr. Utóbbi, régi szokásához híven, a hosszú lejtő kezdetén, benzintakarékossági ösztönének engedve, kikapcsolta a motort. Aminek nyomán azonnal gyanús bukdácsolások követték egymást, s hamarosan kiderült azok tagadhatatlan oka: a fék teljesen érzéketlen! A fékfolyadék csöpögött el, vagy ki tudja, mi történhetett, már lényegtelen, mert a sebesség és a veszély egyre nőtt!
 – Fogódzatok, emberek!!
Arról, hogy a közeljövő milyen sorsot tartogatott a kis társaság számára, magának a gépkocsi vezetőjének sem lehetett pontos elképzelése. Kétségbeesetten taposta a hasznavehetetlen fékpedált, szitkozódásra sem maradt energiája.
A sebesség pedig tovább nőtt! A kocsi, lövedék módjára, olyan hévvel borotválta le egy útszéli fűzfa lombját, hogy az szegény alighanem megfordult a saját tengelye körül. De ezt már az autósok közül senki sem figyelte, mindenki tehetetlenül meredt előre. Tátott szájjal bámuló siheder jött szembe a marton, hóna alatt egy kendermagos tyúkkal, és alig tudott félreszökni a megvadult jármű elől.
Meddig tarthatott a száguldás? Ilyen esetekben odabenn az élő szervezetben az időérzékelő kikapcsol, sokakban pillanatok alatt levetítődik addigi életük minden jelentősebb filmkockája, csak az ujjak feszülnek görcsös kapaszkodásukban bármi megmarkolhatóba, hang sem jön ki a hirtelen kiszáradt torkokon, szerszámosláda tartalma ömlik szanaszéjjel az ülésekre (de kit érdekel most az ilyesmi?), s a nagyra nőtt pupillák megbabonázva, tehetetlenül merednek a szélvédőre, melyre árpatábla kalászai rohannak, és bokrok ágai csapódnak.
Feltehetőleg sosem fog kiderülni, csoda történt-e, netán vezetői bravúr, de tény, hogy az oldalsánc átugrását, és egy kerítéssel való kisebb koccanást követően a jármű lecsendesedett, néhány métert hátrabillegett és, kerekeivel még a meredekre való visszatérés előtt holtpontra jutva, megpihent. A lehető legjobbkor: alább a lejtőn már nem talált volna semmiféle feltartóztató akadályt.
Az utasok némán és mészfehéren kászálódtak ki belőle, s azonnal a közeli bozótban akadt halaszthatatlan intéznivalójuk… Néhány pillanattal később, mintha rajtpisztoly dördülésére cselekedtek volna, egyszerre kezdtek el hangoskodni, gesztikulálva magyarázni egymásnak. Lassan rendeződött arcszínük, s hangjuk is felszabadultabbra, kedélyesre váltott. A harsány nevetőkórus akkor robbant ki, amikor a helyszínen megjelent a tyúkos fiatalember, olyan tanácstalan ábrázattal, melyen a kíváncsiságtól az ijedelemig igen széles kifejezésskála tükröződött, és aggódva megkérdezte:
– Emberek, jól vannak-e? Már azt hittem, az egész dolog énmiattam történt.