Kint még éjszaka volt, az égen jól látszottak a csillagok. Nem tudta mit kezdjen magával, végül is elővette a gyógyszeres dobozát. Tizenkét külön fajta gyógyszert kellett szednie, lassan már azt sem tudta, hogy melyik van a vérnyomására, gyomrára, szívére, és melyik az izületeire. A nővér egy cédulára felírta, hogy melyikből mennyit és mikor vegyen be, felvette az olvasószemüvegét és az utasítás szerint egyenként lenyelte a reggeli adagját. Jó volt üldögélni a meleg kályha mellett, ahogy hátát a falnak támasztotta egy kicsit elszunyókált.

Az idő vége

 

Kellemes meleg nyár volt, a fürdés után sétáltak egyet a folyóparton, fel egészen a nádasig. Klára félmeztelenül lépkedett mellette, és mosolyogva valamit mondott neki, valami nagyon fontosat, de sehogy sem értette, aztán a következő percben el is tűnt minden. Gyötrő fejfájásra ébredt, pedig de álmodta volna tovább! Felgyújtotta a kislámpát, az óra fél hármat mutatott.
Elmerengett rajta, hogy milyen valóságosnak is tűnt az egész, ez az ajándék álom, a napsütés, a folyópart, Klára fiatalon, az összetartozás, és kis híján elsírta megát, annyira nyomasztotta a nosztalgia. Félhangosan morogta maga elé: hát mit is lehetne tenni, ha letelt, ami letelt?
Klárát fél éve temette el, a több éves szenvedés még halálában is kiült az arcára, bár hajdani szépségéből még 74 éves korára is megőrződött valamennyi. Gyerekük sosem volt, a temetés után végképp egyedül maradt a nagy házban, amit szinte egész életükben építettek. Eleinte maguknak, hiszen semmilyük sem volt, amikor összekerültek, azután a jövendő gyerekeknek, és amikor kiderült, hogy gyerekük nem lehet, már megszokásból, életcélként bővítették tovább.
És hát most itt a nagy ház de csak két helyiségét lakja, a felesége szobájában a temetés óta nem volt, nem mer bemenni, az emeletre is nagyon ritkán botorkál fel a rossz lábaival.
A kert sem érdekli mostanában, de hát művelni sem tudná, Klára rengeteg szép virága már rég kipusztult, az almafákat kivágta, csupán a ház előtt nyírja kínkeservesen a füvet, hogy a szomszédok ne szólják meg. Lehunyta a szemét és a nyári folyópartot próbálta felidézni, de már nem sikerült. Meg sem próbált visszaaludni, évek óta végig kínlódta az éjszakát, egész délután, este álmos volt, azután éjszaka meg nem volt képes 3-4 óránál többet alvással tölteni. Feküdt egy darabig még, azután felkecmergett, odasántikált a kályhához, volt még benne egy kevés parázs, dobott rá pár darab fát.
Nem használta már a központi fűtést, és felesleges is lett volna fűteni az egész házat, a nyugdíjából se nagyon telt rá, a régi vaskályhát használta újra, amit még az első fizetéseik egyikéből vettek. Az egyik szomszéd sokszor kapacitálta, cseréljék el a házat és költözzön az övébe, ami kisebb, szép összeget fizet rá, de semmi kedve nem volt hozzá, itt minden követ ismert, ide kapcsolódtak az emlékei is. Kisebb? Persze lesz majd kisebb Klára mellett, addig már nem változtat.
A kályha bemelegítette a kis szuterént, téblábolt, és kis híján elindult a Buksinak enni adni, aztán ezen mosolygott egy keveset, hiszen a kutya is elpusztult pár hónapja.
Kint még éjszaka volt, az égen jól látszottak a csillagok. Nem tudta mit kezdjen magával, végül is elővette a gyógyszeres dobozát. Tizenkét külön fajta gyógyszert kellett szednie, lassan már azt sem tudta, hogy melyik van a vérnyomására, gyomrára, szívére, és melyik az izületeire. A nővér egy cédulára felírta, hogy melyikből mennyit és mikor vegyen be, felvette az olvasószemüvegét és az utasítás szerint egyenként lenyelte a reggeli adagját. Jó volt üldögélni a meleg kályha mellett, ahogy hátát a falnak támasztotta egy kicsit elszunyókált.
Megint Klárával álmodott, a konyhában üldögéltek csendben mint sokszor az ötven év alatt, de most fojtóan meleg volt, és valami nyomasztó fenyegetés érződött a levegőben. Rossz előérzete támadt, Klárára nézett, aki egyszer csak eltűnt, és helyette a sötét sarokból feléje nyúlt valami, a levegő elviselhetetlenül meleg lett, pánik fogta el, félelmében felüvöltött, és felébredt. Akkor vette észre, hogy a forróság nagyon is valóságos volt, álmában a kályha felé dőlve a könyöke hozzáért az oldalához, és jó darabon megégette. A konyhaszekrényhez botorkált, és a sérülést bekente valami kenőccsel, aztán bekapcsolta a TV-t. Reklám ment, azúr tengerparton szép fiatal lányok és fiúk táncoltak, és nagyon boldogok voltak, mert valami sárga löttyöt ittak közben, ami a reklámszöveg szerint mindenkit jókedvre derít. Kikapcsolta, bekészített egy adag kávét, közben megint Klára jutott eszébe, elhatározta hogy kilátogat hozzá. Meglátogatja. Rájött a köhögés és közben azon mosolygott, ami hirtelen eszébe jutott: hogy talán most akkor ők külön élnek. Marhaság, inkább külön halnak.
Kinézett az ablakon, lassan hajnalodott, felvette a kabátot, elindult. Csípős hideg volt kint, jeges szél fújt. Igyekezett ahogy tőle kitelt, a síron meggyújtott egy gyertyát, álldogált egy keveset, és szokása szerint letörölte a szöveget a kövön: itt nyugszik Darvas Klára, élt 74 évet.
Mikor hazaért már kelt fel a nap, kihúzta a bekapcsolva felejtett kávéfőzőt, leült az ágy szélére és azon spekulált, hogy most mihez kezdjen, de semmi sem jutott eszébe.
Csak nézett maga elé.