Mit akar ez tőlem, tűnődött magában. Amire kérem, azt nem teszi. Viszont bizonyos dolgokat ő kezdeményez. Amit adok neki, nem fogadja el. Most is itt van. Velem szemben kuporog, a hokedli alól néz. Nem közeledik, el sem megy. Ha kinyitnám az előszoba ajtót, vajon kisétálna? Nyom nélkül az életemből kisurranna? Lassan felemelkedett.

Blue – második rész

Abban a pillanatban kezébe mélyedtek a macska fogai. Te, sziszegte dühösen, lazítva a szorításon. Te, szelídített a hangerőn az összeszűkülő szemekbe nézve. Te, gügyögte, kedveskedve, másik kezével alátámasztva Blue hátsó lábait. Nem akarta elijeszteni a barátkozót. Lágyan cirógatta a cicát az álla alatt, s amikor úgy vélte, megnyugodott, a vállára ültette. A cica, mint egy gallér, elhelyezkedett a nyaka körül. Lassan leguggolt a hűtő elé, és kiszedegette az egyszerű vacsorához szükséges ételeket. A főzésről lemondott. Vaj, sajt, paradicsom, volt egy kibontott szardínia. A kenyér szeletkéket behelyezte a pirítóba. Csészét, tányérokat, kést, villát szedett elő. Vizet forralt, megmosott egy almát. Felkockázta az almát, a sajtot, a paradicsomot az egyik tálba, a másikba rakta a kenyereket. Kitöltötte a vizet, belelógatta a gyümölcs teát. Blue lassan összekuporodott a jobb vállára. Le ne ess, Cilu! Kicsit megállt a ténykedéssel. Várt. Kérsz egy kis sajtot? Egy kis kockát felemelt a tálról, és az orra elé dugta, de a cica elfordította a fejét. Mi kéne, Cilu? Kedveskedett, oldalt fordítva a fejét. Blue óvatosan megérintette orrocskájával az orrát. Ennél halacskát? Leereszkedett a hokedlire az asszony. A cica átlépett a válláról az asztalra, vele szemben helyezkedett el, és nézte. Meglepődött, de fogott egy összehajtogatott szalvétát, rátett egy darab szardíniát, és odakínálta neki. Figyelmesen szimatolgatta, de meg sem kóstolta. Leugrott az asztalról, majd cikázva berontott a szobába. Hirtelen eszébe jutott, hogy macskás a keze. Nem tudta eldönteni, mit csináljon. Míg kezet mos, a cica összejárkálhatja az ennivalóját. Ennek a gondolatára is rosszul lett. Leült, hát, és igyekezett minél kevesebbet puszta kézzel az ételhez érni. Villával és késsel, amit lehet. Ami elkerülhetetlen, azt, szalvétát közbeiktatva. Végül is egész szórakoztató színjáték lett a vacsorából. A megmaradt ételt kidobta. Bőséges mosogatószer és öblítés, máris jobban érezte magát. Leült, és megitta a teáját. A cica odadörgölőzött a lábához. Cilu, Cilu, lehajolt hozzá, és megsimogatta. Miért nem eszel semmit? Gyere, egyél! A csészét a mosogatóba tette. Odalépett az újságpapíron lévő ételhez. Leguggolt. Kezével dobolt a tányérka előtt a földön, mintegy kedvet csinálva a cicának az evéshez. Cic, cica. Az csak ült mozdulatlanul. Nézte. Szuggerálta. Mit akar ez tőlem, tűnődött magában. Amire kérem, azt nem teszi. Viszont bizonyos dolgokat ő kezdeményez. Amit adok neki, nem fogadja el. Most is itt van. Velem szemben kuporog, a hokedli alól néz. Nem közeledik, el sem megy. Ha kinyitnám az előszoba ajtót, vajon kisétálna? Nyom nélkül az életemből kisurranna? Lassan felemelkedett. Tovább haladt a cica mellett. Kilépett a konyhából. Előre ment, felkapcsolta a villanyt, és kinyitotta az ajtót. Visszament, elhaladt a konyha előtt, és belépett a szobába. A cica kidugta fejét a konyhából. Az asszonyra nézett, majd a nyitott ajtó felé. Lassan felemelte egyik pracliját. Nem mozdult. Az asszony szíve hevesen vert, vére a fülében zúgott. A döntés felelősségét átruházta az állatra. Milyen megátalkodott ostobaság, gondolta. A macska visszafordította a fejét. Leengedte a mancsát. Nézte az asszonyt, bemérte. Egy cikázó, gyors mozdulattal berobbant elé a szobába, megtorpanás nélkül tovább futott, be a hálóba, a billenős fotel ülőkéjének öblébe. Az asszony gyors léptekkel bezárta az ajtót. Megkönnyebbülve indult befelé. A döntés kölcsönös, állapította meg. Az összegömbölyödött cicus elé guggolt. Megcirógatta az álla alatt, lágyan, pihe finomsággal. Készen arra is, hogy visszahúzza a kezét, ha a cicának kellemetlen a közeledés. Blue hunyorgott és dorombolni kezdett. Egy rövid, vékony hangocskát hallatott, alig lehetett érzékelni. Közel dugta hozzá az arcát az asszony, nem képzelődött-e? A cica picit előredugta orrát, beleszimatolgatott az orr és orca közötti hajlatba az arcon. Mint egy finom puszi, de több hangocskát nem hallatott. Egészen meghatotta őt ez a vékony, nyögésnyi rövidségű, alig hallható, leheletnyi hangocska. Az erőtlenségével vette le a lábáról. Nem tanította meg az anyja nyávogni? Ez a figyelemfelhívó agresszív követelés teljesen hiányzik a cicájából? Nem követel, de nem is kér. És vajon mit fogad el? Teljesen kíváncsivá tette őt ez a felfedezés. Hirtelen eszébe jutott a marhamáj konzerv. Annak biztos nem tud ellenállni. Maga sem tudta, miért hiszi ezt, de biztos volt benne. Blue dorombolt és szunyókált. Az asszony kiment a kamrába. A löncs hús és a szardíniás dobozok közt kell lennie. Csakugyan. Két dobozzal is talált. A konyhában felnyitotta az egyiket. Mutatóujjával beletúrt. Szalvétát tett a keze alá, és bement a hálóba. Leguggolt az alvó cica elé. Óvatosan elhúzta az orra előtt néhányszor az ujját, majd megállapodott vele néhány milliméterre a nedves kis nózitól. A bajuszkák megrezzentek, az orrocska a májkrémhez ért. Szimatolgatás, mint a „puszinál”, majd a nyelvecske óvatosan az ételhez ért. Óvatosan, finom mozdulatokkal nyalogatni kezdte a májkrémet, a szemét ki sem nyitva. Amikor az ujjához ért, ránézett az asszonyra elégedett szemekkel. Az dünnyögött neki, azután újabb adagért a konyhába indult, a cica szorosan a nyomába. Felugrott az asztal tetejére, beleszagolgatott a dobozba, de nem nyalogatott bele. Az asszony újabb adagot kotort ki, és odakínálta az ujját. Néhányszor megismételték ezt, majd Blue átugrott a mosogató peremére. Lehuppant az aljára, és a lefolyó körül megrekedt vízcseppeket feliszogatta. Ennyit a higiéniáról, mondta derűsen az asszony. A tejecskét, parizert lehúzta a wc-én, fertőtlenítővel körbemosta. A kis tálkákat kidobta a szemétbe. Tiszta tálacskában egy kevés friss vizet tett ki a papírra. A maradék májkrémet fóliával letakarta, és az alsó polcra tette a hűtőbe. Almát mosott, diót tett magának egy kis tálra. Leoltotta a villanyt és bement a nappaliba. Bekapcsolta a Tv-t. Nem kereste Blue-t. Valahol szunyókál bizonyára. Gyűjti az erőt Az első éjszaka lesz alkalma alaposabban felderíteni a terepet. Valahogy nem kötötte le, amit nézett. Túl eseménydús volt ez a nap. Ásított, nyújtózott lustán. Tisztálkodni indult. Megzavarta, hogy a fürdőszobaajtó nem csukódik be utána. Persze, persze, a spulni. De, mintha most nem is érezné azt a délutáni szagot. Hirtelen nagylelkű melegség járta át tetőtől talpáig. Akár az Isten, teremtéskor, gondolta, és felkaccantott. Nem zavarta, hogy kissé frivol a hasonlat. A maga életében helytálló volt. Fülelt. Semmi mozgás. Blue-nak korán van még. Éjszakai állat. A sötétben óvatosan az ágyába bújt. Elhelyezkedett. Sóhajtott. „Az övé most már minden éjjel”¹ – suttogta, tegyen, amit akar. Az enyémek a nappalok, teszem, amit enged. Így lesz jó. Jó.

¹ Balázs Béla: Kékszakállú herceg vára