Stiller Kriszta versei

"Nem hagylak magadra, rád hagyom a semmit: / egy menzesznaptárt, húst, és csontot is talán. / A lelkem most inkább elválna az ágytól, /hogy terítő lehessen isten asztalán." - Stiller Kriszta versei.

Stiller Kriszta

Ha

Néhány mosoly felett már penészes máz van.
Zöld, mint a szemed egy zsidó kávéházban.
Rögzíti az arcom, régitől az újig,
míg egy másik test is árnyékomba bújik.
Szúrja át a mellünk lámpaívek kése:
két megpattant szívnek úgy sincs lüktetése.
Nem folyik itt semmi, kár is tovább várni,
de közöttünk a csend mégis félpohárnyi.
Keskeny lett az utca, mint az isten ajka.
Jár még a villamos, de senki sincsen rajta.
Szélben ázó testtel állok kint a hóban,
pedig a zsebemben használt kulcscsomó van.
Acetonos csókom könnyű, téli pára,
hogy zúzmarát marjak minden lábnyomára.
 

Búcsú

Nem hagylak magadra, rád hagyom a semmit:
egy menzesznaptárt, húst, és csontot is talán.
A lelkem most inkább elválna az ágytól,
hogy terítő lehessen isten asztalán.

Megmozdulnék még, de a testem rongycsomó.
Az idő máris kóbor cigányként cipel.
S mint terhes nőkben a halott embriók,
úgy vérzik a szívem, és pont úgy nyugszik el.