Másnap reggel az úszómester ismerősként fogadta. Meg is kérdezte, hogy aludt a néni. Teri ezért magában hülye ficsúrnak nevezte, aki biztosan borravalót remél.
Na tőlem várhat pénzt. Elvette az álmomat, Pistát, most meg bájolog. És főleg, mi az, hogy néni. Még jó, hogy nem öreganyám. Belenézett a folyosón árulkodó tükörbe. Hát… Behúzta hasát, melltartóját kissé megemelte, haját felborzolta és megpróbált szemüveg nélkül olvasni. Csak a képeket látta, meg a nagybetüket. Épen le akarta tenni a divatlapot, amikor egy papucsos lábra, annak ismerős mozgására lett figyelmes.

Bükfürdői emlékek
            

Autóval mentek. A fia vitte le Bükfürdőre. Karácsonyi ajándék volt a wellness-hétvég. Sokat fájt a dereka, örömmel ment. Kettesben utaztak, ami ritkaság volt. Gondolatban összegyűjtött néhány – számára fontos – témát, majd megbeszélik a hosszú úton. Remélte. Például a gyerekek sportolása, születésnapi meglepetések, zsúrok, temető, sírkő felújítás. Fia csendben vezetett. Vajon mire gondol? Töprengett Teri néni. Sose tudta, nem ismerte.
Egyszer – most ez úttal kapcsolatban jutott eszébe – megkérdezte Ferit, szerinte miért mondjuk mindig, ha Pestről utazunk valamerre, hogy le. Le Siófokra, le Szegedre és le Bükfürdőre. Akkor mosolyogva mondta, hogy irigyli őt, ha ez a fő gondja. Most ismét megpróbálkozott evvel a régi, csak bevezetőnek szánt témával.
– És te mit gondolsz? – válaszolt.
Most sem mondja a saját véleményét. Nincs? Takargatja? – sóhajtott magában Teri mama. Feladta. Zenét hallgattak.
Bükfürdőn, a szálloda előtt álltak meg. Feri a recepción jó pihenést kívánt anyjának és elnézést kért, amiért nem tudja felsegíteni a csomagokat a szobába, siet. A puszinál arcuk alig ért össze, a cuppantás a levegőbe repült. Teri mama hosszan nézett utána.
A szállodai szobában néhány percet töltött csupán, átöltözött, sietett a medencékhez.
Az uszodában sok ember, sok medence, zaj, zsongás volt. Sokáig üldögélt a meleg vízben, elfáradt. Hosszú volt az út. Lepihent egy ágyra. Zavarta a lámpafény tükröződése, vibrálása a vízen, becsukta a szemét, magára húzta  törülközőjét. Az ajtó felől Pista jött, a férje. Szemével őt kereste, majd megállt mellette, leült az ágyára, megfogta a kezét, meg is csókolta, haját simogatta, megölelte. Táncra kérte. Teri felállt, nem fájt a dereka. Ölelték egymást, keringőztek. Pista szorosan tartotta, füléhez hajolt, súgni akart valamit, valami fontosat, de ekkor hirtelen erős fájdalom nyilallt az asszony karjába. Megrázkódott. Felnézett. Egy ismeretlen férfi állt előtte fehér köpenyben és a vérnyomását mérte, majd hangjában némi aggodalommal közölte, hogy záróra van és a néni miért nem a szobájában alszik, vagy talán rosszul van?
– Dehogy vagyok rosszul, talán pár percre elszunyókáltam. Miért keltett fel? Most nem tudom meg, mit akart mondani a férjem. Talán magával akart vinni – morogta és nehézkesen, botjára támaszkodva állt fel, majd bicegősen, zsörtölődve ment a szobájába. Ott lefeküdt és várta Pistát, az álmot.  Hitt az álmaiban. Jó neki. Tud hinni.
Másnap reggel az úszómester ismerősként fogadta. Meg is kérdezte, hogy aludt a néni. Teri ezért magában hülye ficsúrnak nevezte, aki biztosan borravalót remél.
Na tőlem várhat pénzt. Elvette az álmomat, Pistát, most meg bájolog. És főleg, mi az, hogy néni. Még jó, hogy nem öreganyám. Belenézett a folyosón árulkodó tükörbe. Hát… Behúzta hasát, melltartóját kissé megemelte, haját felborzolta és megpróbált szemüveg nélkül olvasni. Csak a képeket látta, meg a nagybetüket. Épen le akarta tenni a divatlapot, amikor egy papucsos lábra, annak ismerős mozgására lett figyelmes. Mint a búvárok békauszonyban vízbeugrás előtt, vagy, mint a bohócok a túlhosszú pom-ponos lábbeliben a porondon, vagy mint egy ismert író az öt számmal nagyobb hegyesorrú, ámde divatos cipőjében az Íróakadémián. De nem, egyik sem. A régi szerelme megy előtte, ő jár így valami apró lábhiba, apai örökség nyomaként. Teri feltette szemüvegét, így jobban látta a papucsos láb tulajdonosát. Ő az… A megközelíthetetlen, legszebb, legokosabb férfi, aki egy időben hajlandó volt vele táncolni, kártyázni, sőt egyszer csókolózni is. Ősz hajú, tüsi frizurájú, kissé hajlott hátú, enyhén, igen csak enyhén pocakosodó úr lépkedett ott. Nem figyelt Terire. A meleg vizű medencéhez ment. Áztatni. Teri néniben megpezsdült egy rég alvó ér, talán el is pirult kissé, amikor elszántan ő is oda ment. Mellé ült a kőpadra, krákogott. Pali nem vette észre.
– Elnézést, uram… – kezdte.
Pali összerezzent egy pillanatra. Ránézett és örömmel kiáltott fel. – Terikém, de rég láttalak. Egymás szavába vágva mesélték életüket, munkájukat, kérdezgettek régi ismerősökről nagyokat nevetve régi, közös emlékeiken. Pali egyszer megsimogatta a haját, Teri ekkor közelebb húzódott, vállára hajtotta a fejét  kellemes, mit kellemes, szerelmes kapcsolatának emlékét felidézendő.
– Nem, nem nősültem meg – mondta Pali. Kerestem az igazit. Teri ekkor szemében kis szomorúságot vélt látni, és a víz alatt megsímogatta a férfi kezét.  Egy pillanatra arra gondolt, hogy Pista halála óta ő is magányos…, de ez csak egy pillanat volt. Másról kezdett beszélni. Pali is.
Este a vacsoránál nem találkoztak, de másnap délután a meleg vízben ismét örültek egymásnak. Teri magában bocsánatot kért Pistától, hogy most nem siránkozik az özvegységén, de olyan jó ismét nőnek érezni magát, nevetgélni. Pali észrevette a rúzst a száján, a  szemfestéket, ami a vízben elkenődött ugyan, de így is kiemelte szeme kékségét, a frissen lakkozott körmeit, a csinos fürdőruháját, ami más volt, mint az előző napi.
– Mikor mész haza? – kérdezte régi, kedves mosolyával Pali –, mert ha van kedved, felajánlom a kocsimat. Én holnap megyek, ha te is, akkor mehetünk együtt. Teri néni a kötelezőnek vélt látszat-húzódozás után örömmel, jövőbeli reménnyel telve mondott, szinte rebegett igent.
Másnap a szálloda előcsarnokában várta Palit.
Jött. Jöttek.
– Terikém! – indulhatunk, de előbb engedd meg, hogy bemutassam őt. A barátomat. Akit egy életen át kerestem, vártam.
Teri néni elé egy fiatal, szőke, göndör hajú férfi lépett...