150 éve, 1865. június 13-án született William Butler Yeats irodalmi Nobel-díjas ír költő, drámaíró, elbeszélő.

hányat is töltesz nem érdekes
hol van a sok régi jó feles
monopol meg kétszemű szilva
vajon mennyi van még megírva

Éjjel valaki betörte a dupla
szárnyú ablakokat.
Véres nyakú balkáni
gerle a szilánkok közt.

hiába igyekszik az idő nem / tehet ellenünk semmit sem ma is / csak az számít hogy ő él belőlem / minden más csak kimért póz és hamis

"nincs földem nékem, / csak a férhetetlen / áradat"

"...anyukám haja rövid és elhagyott az apukám. / Mért mindig a hiányosságaim kérdezitek?"

"Feküdj vissza / a puha ravatalba, Barbi, mondom, de meg sem hallja."

"Körbeforgok, tapogatok. / Vigyorognak az angyalok."

Most szép idő van és nem láttalak, / Mióta minden programodnak én / Lettem az esőnapja.

"és nem marad az égi kárpiton / csak alma, férfi, nő s egy pár piton"

"A kisasszonyok még ropják a táncot, / Izzadságcseppeket hullajtanak, / S úgy néznek rátok, mint aki megbántott / Egy egész ártatlan gerlehadat."

"talán Dsida is a Tinti kutyájával / pont erre sétált egyszer, / ő is így varrhatta rá / a szeptemberre a magányt."

jönnek rendre jegyet lyukasztani / a falfehér éjek s napok...

Ahol egyszer megaludt az ember, / lenyomatát megőrzi a tér

Egy, ki a konyhában zsongít utaztató ízekkel,
Egy, ki saját főztjét szidja: sótlan, főtlen, ízetlen.

bágyaszt a láz, s tompítja még / a halálfélelmet is

Tallinn vakító bőr. Albínó.
Fehér szempillás gyerek.

Tükörbe néztem.
Mióta a Földön vagyok, öregedtem néhány évezredet.
Rég megszűnt a lávafolyás, magmává szilárdultak vonásaim.
Szám áramlásvonala mentén már repedezik a gránit, a gneisz.

együtt mentünk tovább, mondtad, / dánia pont jó lesz, én izlandot / szerettem volna, mert az olyan, mintha / kitalálták volna

Nincs
más, csak a káprázat
Lépcsők futnak fel a csigolyáimon
A veranda üvegajtaján át
istenből kihagyott arc