Éberen fekszem, fantomsírást hallok a
falon át, remegő, nyüszítő állatokat

Jézus a tengeren, járdaszigetek között, elmosódott zebrán
lavíroz, várakozni kell a forgalmi dugóban mássalhangzó-
torlódás miatt, jelzők jelzőlámpája előtt, balladai
homályban araszolni visszafelé mellékmondatok utcáin

Milyen egyszerű. Meg kell határozni Istent,
s máris kizárhatunk minden mást,
azt is, amit Isten teremtett: a szubsztanciát.

Éjjel az erdő bokrai, fái
földre dobják álarcukat, és
vérszomjas ragadozókká válnak

fehérszoknyájú kamillasárga nyár

hazudom jó ez

de gyöngülő ujjaim közül kiperegnek az esték

csak a hold a szél az igaz

az álmok széthordják az ember gyöngülő testét

Soha semmi nincs megtorolva,
csak megbocsátva, megbocsátva.
Csend van. Telihold vörös fénye.

dombzöldbe bukott a narancs nap.

emlékké lett. felét magamban hordom.

nyár van, a fű benő a darabok közé, benő
a réseken, távolról zizeg, hallani lehet az
elektromos zöldet, aztán a kialvó izzást,
ahogy lassan beáll az éjszaka

vállpánt nélkül szaténruha

elindul megáll tétova

világít fehér combhúsa

vállamra hajol kuncog a

nyirkosan tapad bugyi

Újdonság e vágy
Magamban ébred
Magam iránt

Az angyalok kiülnek az ég párkányára és
szárnyaikat tapogatják.
Kormozódik az ég.
Boszorkányok szállnak el
a tó felett.

átnézhetünk vakablakon

egy-egy ki nem használt

alkalom

testünk egymásra testált

húshalom

Lármázd fel a reggelt,
az ijedtségtől megdobban a tenger szíve.

és türkizkék és indigó a térdig érő óceán
és ég a földdel összeér,
és veled is, ha benne állsz.

Engem a tenger érdekel,
a hűvösség ígéretével,
a könny ízével,
a vízbe fúlt föníciai tengerésszel.

Esterházy Péter temetésének napján, 2016. augusztus 2-án.

köztestet ölt a hiány
csak magába dőlhet a kardvirág
önkéjjel rág a gyomorsav
elvszerűen jön az émely
végtagoltan hadar a nyelv

A várak története egyszerű,
a várlakók nőnek bele, nőnek hozzá életekhez,
ez a bonyolultabb.

Oláh János fia, Lackfi János a közösségi oldalán a Hársak alja című Oláh-verssel köszön el édesapjától. Az Irodalmi Jelen is ezzel a verssel emlékezik és búcsúzik az írótól.

Szállhat, Mester, a szó át a határon is,

Még nyelvet kihalás nem fenyeget, habár

Néhol háza mobil, szíve merülne le,

Bocs, most épp sms-t jelez.