-
Irodalmi Jelen
Gömöri György és Weiner Sennyey Tibor versei
a messzenyúló víztükör, amelytől
boldogság fogott el annyi festőt,
meg költőt: ez a mediterrán tenger,
körben fasor, a víz színén vitorlák,
az éggel összeérő Nagy Kék,
kegyelmesen nekünk rendelt s adott.
Gömöri György verseiA Nagy Zöld növény - kinek két karját kifeszítettem -
Úgy emlékeztetett valakire, s nem tudtam, hogy őt
Most elvesztettem vagy megmentettem. Nem tudtam
Hogy ki feszít kit, és ki menti őt és ki engem?
Weiner Sennyey Tibor versei -
Irodalmi Jelen
Weiner Sennyey Tibor három verse
„Óda egy műamforához!” – írjad majd
Távoli korokban az én partom
Nem lebomló múltjáról – te ott,
Egy másik élet messzi partfokán,
Melyet talán még ki sem mosott
Semmilyen tenger ember
Által megkevert örvényeivel.
Weiner Sennyey Tibor három verse -
Irodalmi Jelen
Gömöri György versei és bevezetője
„Pápán tanultam meg jól lovagolni
volt még ott néhány régi tiszt
aki értette dolgát Közben néha
azért írtam verset is Volt egy olyan
érzésem hogy nem látom többé Zsennyét”
Lapunk rendszeres, Londonban élő szerzőjének három versét és a versekhez írott kommentárját olvashatják
-
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.12.04 - JÓNÁS TAMÁS: NOVEMBERI EMBERTELEN
Apám egy seggfej. Hiába szeretem, hiába szeretett, hiába volt neki anyu, a hűség bőre, hiába voltam neki én, a gyerekek gyöngye, hiába Mari, a lányok korallja, hiába Zsuzsi, a hegyek ködfelhői, hiába Árpi, a penge éle, hiába Péter, útközepén jelzőtábla -- ő most boldogtalan. -
Irodalmi Jelen
Ayhan Gökhan legújabb versei
"...milyen könnyű! Kr. u. 2010-ben, reggel nyolc
órakor. milyen jó ez. mint az idő, mint te.
hallgatni akarok, hogy legyen annyi, ami
a figyelemhez elég. a mosatlan parton
kapaszkodsz, kéz-közön."
Ayhan Gökhan versei -
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.11.30 - TÓTH ERZSÉBET, VASADI PÉTER, ZALÁN TIBOR
hogy is tudná, hogy szellemet
folyamatosan szülni meg,
ez a beszéd, a száj, a szó
szép lassúságtól ihletetthangzó ezüst, piros cserép;
beszélj!,
csöndből, létből sződd meg szavad:
téged magadnak visszaad
(Vasadi Péter) -
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.11.28 – RÓNAI-BALÁZS ZOLTÁN, NYERGES GÁBOR ÁDÁM, DEBRECZENY GYÖRGY
Inkább éljek szar müzliken,
miktől a víz kiver,
s arcom kifestve,
mint egy rossz bohóc,
csüggjek rajta folyton, mint plusz kolonc
mindegyik este?
(Nyerges Gábor Ádám) -
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.11.23 - ZALÁN TIBOR: HIDEG
fölöttem ott áll
a Göncölszekér
- és vár még mindig vár -
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.11.20 - LACKFI JÁNOS: EMBERSZABÁS
Hogy kerül a cipőm az asztalodra?
Fogalmam sincs, de figyelj, öreg,
dobj meg egy cigivel, hálám sírig üldöz!
Maradok nálatok vacsorázni, ne szabadkozz,
hogy semmivel nem készültetek, momentán
egy huncut vasam sincs kajára,
úgyhogy, nézzük a hűtőt, no csak, spagetti,
sajtok, felvágott, ez mind jöhet! -
-
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.10.16 - NYERGES GÁBOR ÁDÁM – VISSZAVENNI A NEVET
amilyennek elképzeltem,
majdnem olyan,
igaz, majdnemnek képzeltem,
na annak olyan. -
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.11.15. – TÓTH ERZSÉBET – SPINOZA REGGELIJE
Benne vagyok a gépetekben, a saját gépemben,
a központi gépben, nem félek tőletek,
nem teszek kitérőket, fölösleges.
Ha akartok, megtaláltok.
De nektek fontosabb a húsleves az asztalotokon.
Az aranyló foltok a gőzölgő párában.
Elfeledtétek a döghúst,
a jeges földből kikapart kenyeret. -
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.11.14 - BORA - SZAVAK MARTALÉKA
a süllyedés csodája:
kezem
megadón emelem fejem fölé.
megragad az elengedés. -
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.11.09 - JÓNÁS TAMÁS - TANDORI DEZSŐ
A szavak
A szavak: való igaz, szavak.
De a való igaz szavak is csak szavak.Fej vagy írás
Engem nem fejre ejtettek.
Engem írásra ejtettek.
T.D. -
Irodalmi Jelen
Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról – Böszörményi Zoltán versei
A testemből vétetett teher vagy,
űrben száguldó fémes kacagás,
rügy a halhatatlanság színpadán.Félelmetes erőm, mégis kevés,
segítsed át az idő tutaján
lelkemet, tisztító felismerés. -
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.11.10 - PAPP TIBOR - TŐZSÉR ÁRPÁD
Én Árpád lettem, s – jó ég! – Ernő:
boncasztal, varrógép, s plusz még ernyő.
Ha ez az Ernő fel nem lázad,
kitettünk volna egy Árpád-házat.
(Tőzsér Árpád)Papp Tibor vizuális költeménye
-
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.11.08 - ZALÁN TIBOR
Akár a hangya hangaszálról iszom
És nem vesz észre aki fölöttem jár
szememre hullik egy-egy pipacs-sziromSzememre hullott egy-egy pipacs-szirom
Nem is vett észre pedig fölöttem járt
Akár a hangya hangaszálról iszom -
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.11.4 - ZALÁN TIBOR
A fűrészbak például laticelből készül és ha
átvágják elég csúnyán tud vérezni
sose fűrészelj fát a laticel bakon csak vasat
vagy élő embercsontot az nem rikoltozik annyira -
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.10.26 - TÓTH ERZSÉBET
Szeretem a csontvelőmig hatoló kis villámokat,
melyeket remegős, búgós, édes hangjával
küld belém.
Közömbös mondatait én becézésnek érzem,
nem is tudja, hogy flörtöl velem?
Vagy nagyon is szándékosan
forgatja lassú tűzön a csontjaimat? -
Irodalmi Jelen
VERSTÖRTÉNÉS 2010.10.24 - BORA - OKTÓBERI VÉRCSEPPEK
fákról hullanak
októberi vércseppek
avar tömegsír
(301.haiku)