Éva átnéz rajtam, észre se vesz, én meg most látom, hogy nincs ruhám, még egy fügefalevelet sem érdemeltem ki, ez kínos, a kezemmel takarom, amit lehet. Ádám se hederít rám, ennyire nem érdekli, hogy itt a konkurencia?

Nekem ez a várakozás kis híján meghaladta a tűrőképességemet, közben meg az is eszembe jutott, hogy most nem izgalmas kirándulásra megyek, hanem egy városi fogorvoshoz, és ez rosszabb esetben fölérhet egy kínvallatással. Nem is tévedtem sokat. De előbb még megbámultam a füstjével szinte az eget karistoló, félelmetes cservenkai gőzöst.

Nem láttam semmit a szememmel, nem hallottam semmit a fülemmel, viszont eltűnődtem azon: hogyan is láthatnám a testemből testemet, hallhatnám hallásomból a hallásomat – igencsak belegubancolódnék; jóformán a csöndig himbálódzik az eső, én pedig átélhettem eközben azt, amit leírt már valaki: ha nem tudunk magunkról, élünk.

Ott hevert előtte az egész test, látta mozaikosan a szépséget, és nem állt össze, az istennek se állt össze egésszé. Pedig tudta, mindez csupán az érintésen múlik, hogy hogyan simít rajta végig, vagy pakolja durván halomba, és rá se néz többet. Nem bírt hozzá sem érni.

Hallja nagyanyja hangját, aki kezében forgatja az almát, és közben hajtogatja, ezt szereti a fiam, hamarosan itthon lesz a fiam. Most sem kérdez rá, eddig hol maradt az apja.

Kész, a negyedik rúd is az almában. A sátor váza tökéletes. Rátette a ponyvát, a sátor készen állt. Odasomfordált a lány mögé. Kész a sátor – súgta szelíden, és visszakullogott.

Még hogy az alma káros az egészségre! Azután eszébe jut, mit hallott nemrég Kócián doktor rendelőjében. Egy fiatalember mesélte síró hangon a mellette ülőnek, hogy a rengeteg almától pár hónap alatt úgy elvásott a foga, hogy kihullott mind, egy sem maradt. Akkor legyintett, hát persze, az almától… Te úristen! A Józsi megint pacalt fog kérni ebédre.

A feltámasztás egyszerű művelet volt. Akkoriban ezt olvasásnak nevezték. Nem volt ez más, mint egyfajta megszállottság. Az ember odaadta a testét, a szemeit, a belső hangját a halottaknak, hogy szólaljanak meg, hogy feléledjenek.

Haladok néhány lépést körülbelül olyanképpen, ha levegőben jár a hold, tiszta, alig felhőként, mely nem képződik, hanem foszlik, ám marad mégis, mozdulatlan fogyatkozásban.

Bemenni Pestre, az nagy szó. Tisztára másképp kell öltözni, mint Csepelen, és muszáj felkészülni rá, nehogy az ember szégyent hozzon magára, vagy baleset érje a veszélyes és hatalmas közlekedési eszközökön, amelyek közül a leghatalmasabb a csepeli HÉV.

A halott férfi mellett alma feküdt. Az almák Spanyolországból jönnek, mondta a zöldséges, drágák, és sírni kezdett. Meghalt, mondta a rendőr, egy ember egy rohadt alma miatt, a másik rendőr bólintott, nem nyúlhat a testhez senki, majd a helyszínelők.

Mindenképpen meg kellett büntessem magam. Egy égő gyufaszálat tartottam a tenyerem alá, s addig hagytam égni a lángot, amíg magától elaludt. Ilyen élményem nem volt soha.

Az utazó a part felé szédeleg. A tenger (ma is) több-értelmű… - Az utazó (talán) megmerül…

Nagy hold bámult az arcába Ezüst verejtékkel vonta be ez a fény a bőrét Már régóta hanyatt feküdt résnyire nyitott szemmel és az ablakon túli holdat nézte Hatalmas és agresszív volt ez a hold

Odarohantam a kerítéshez, és teljes erőből megdöngettem. „Segítség”, kiáltottam, „Segítség! Üldöznek! Kérem”, és a hangom magasnak és már-már hisztérikusnak tűnt önmagam számára. De nem válaszolt senki, viszont vad ugatás hangzott fel a túloldalon, és egy nehéz test döndült a palánknak.

A sárkány ordított.
A műkedvelők nem hallgattak.
A sárkány ugrált dühében és a fogait csattogtatta.
A műkedvelők helyükön maradtak és bőszülten játszottak.
A sárkány közéjük ugrott és szétvágta őket a farkával.
A műkedvelők széthemperedtek a gyöpön és fekve játszottak tovább.

Itt vagyok a szentjánosbogarak birodalmában. Leülök egy félig földbe süllyedt határkőre, és nézem, nézem a sötétségben világító parányi csillagokat, azt a két csillaglámpát, amellyel a vőlegényének világít a kis bogármenyasszony. Mennyi epedés, mennyi izgalom a fűszálak és bokrok országában.

Miután hosszú idő eltelt, és nagyapám még mindig nem került elő, rászántam magam, hogy belopakodjam a kunyhójába. Oda, ahol, azt hittem, túl patkányokon és macskákon, megtalálom azt, ami olyan fájdalmasan hiányzott az életemből: a szeretetet és az odafigyelést. Még akkor is, ha rettegés lesz az ára.

Olyan jointokat nyomtunk a Freddel, hogy az már a kész öngyilkosság, tudod, mikor a füvet nyírják, és az, ami az ollón lerakódik, az legtisztább anyag, hasisolaj, na, mi ezt bekevertük kokainnal, négyen teljesen elszálltunk, hat-hét órán keresztül csak lebegtünk, és felporszívóztunk mindent.

Az alma az árokszéli bokorba pottyant. Mindketten ugrottunk. Imi közelebb volt, engem mégis fellökött és elvágódtam. Ez volt a szerencsém! A bokor tele volt, ujjnyi méretű vörös darazsakkal. Pillanatok alatt ellepték Imi koponyáját.