„És ekkor tényleg belép Árpi a madárszemével, csillogó hajával, kinézek az ablakon, látom, odakint süt a nap, Árpinak mégis vizesen csillog a lelapult haja, és már lép is ide, előbújnak sárga fogai: Aki nem mer, az nem nyer, irtó bátortalan ember, mondja…”

„A maradék pálinkát még gyorsan leküldtem, mert sajnáltam volna elveszejteni egyetlen cseppjét is. Így viszont ugorhattam ki jobbra, és csaphattam halántékon az egyik okost, a másik még be is segített azzal, hogy előre lépett, vagyis felkínálta a nyakát, amin végig is húztam az üvegcsonkot.”

„A Tanár Úr nem szereti, ha közben a hajába markolok, mert kopasz. Nem szereti, ha csukva van a szemem, mert nyitva jobban látja. Nem szereti, ha túl sötét van, mert sötétben rosszul lát. Nem szereti, ha túl világos van, mert úgy én látom túl jól.”

„Még volt egy barátom Szemrán kívül, a Mühlstein Jakab. A lutheránus, magányos legény szőlőkben kapált kis pénzért, meg Pilonnak, a cérnahangú, de bivalyerős kalmárnak pakolt árut hébe-hóba. Felesége, a mélyhitű Theodóra, halk szavú, félénk ibolya volt, s nem is tudta, hogy mikor urával finom sétát tesz a kertek mentén, az összes férfi a legutolsó rabszolgától az agg rendfőnökig megvadul.”

„– Évekkel ezelőtt történt, fogszabályzót hordott. Nem tudták időben eltávolítani. Persze, hogy nekem kellett megoldani. Épp csak egy pillanatra fordultam el, már meg is harapott a bestia. Azelőtt sem voltunk túlságosan jóban, de ez azért túlzás volt. Fertőzést kaptam. Két hétig nem dolgozhattam.”

„Még örülni kell, ha az eredeti jöttmentek közül felbukkan valaki. Mert már mind nyugdíjas, aztán ingyen idezötyög a vonaton. Megjelennek már áprilisban, kapirgálnak picit, és azt hiszik, otthon vannak. Az van otthon, aki itt él.”

„Másik, hogy nincs magyar burleszkfilm. Sőt, már a világon szinte teljesen kihalt ez a műfaj. Egyáltalán, az egész művészet kihalófélben van, naponta több műfaj hal ki. Nincs például trubadúrvers sem, de ezt kevésbé sajnálom. De a burleszkre szüksége van a magyaroknak! Majd én megteremtem.” – Szilágyi-Nagy Ildikó fotóregénye, 5.

Márton László és Schilling Árpád levelezése a Katona József Színházban színpadra állított Faust megszületésének kulisszatitkaiba avat be a műfordító szemszögéből. Az újabb levelekből kiderül többek között, miféle szajhák voltak Goethe értelmezésében a Lamiák.

„Aznap épp senki másnak nem volt ott lent semmi, egyszóval pangás volt a klubban, ezért amit megvettem ötszázért, ezerötért el is tudtam adni. Akkor este arra gondoltam: mekkora egy király ötlet volt ez tőlem! Vitték az anyagot, mint a cukrot.” – Részlet Molnár Lamos Krisztina készülő kisregényből.

„A Lány narkolepsziás (is). Bizonyos napokon és állapotokban: ornitológus, darugép-kezelő, origami-kedvelő, fotómodell, statiszta, gésa-tanfolyamos szusi-kóstoló, web-szexmunkás, szabadbölcsész filmesztéta (egyik szeretője homiletika-professzor, a másik pultos-díler).”

„Vajda sokat szöszmötölt a kulccsal, a zár a sok használattól kopott volt, nehezen nyílt. Amikor végre belökte az ajtót, egy patkányt vélt megpillantani, mely épp a sarok felé iramodott. Talán ez az a patkány… futott át Vajda agyán, miközben a bicikliket szemügyre vette.”

„Nekem még egy kicsit korán volt, azt hiszem. Meg végül is annyi idő után épp csak véget vetettem az absztinenciának. Jó volt csak egyszerűen szétcsúszni, szétbomlani, ez a nulla befektetéssel belengő numeralehetőség kinyitotta az atyaeget, hogy akkor most mi legyen.”

„A lányom nem hagy békén. Azt hiszi, örökké fogok élni. Nem akarok csalódást okozni neki, ezért már elég régóta mondogatom, hogy felkészítsem rá, nincs már sok hátra, érzem.
Ő ilyenkor csak legyint, tréfásan megfenyeget, és azt mondja:
– Ha megtudom, hogy meghalsz, agyoncsaplak!” – Friedeczky Katalin novellája.

Gyakran keltem fel éjnek évadján, odahagyva a dupla ágyat, amelyben ketten nyújtóztunk, és azt hazudtam az Igazgatónak, hogy mindössze álmatlanság gyötör: valójában azonban zavaros volt az elmém mindenféle szörnyű depressziótól, és a leginkább az a gondolat gyötört, hogy a végén talán mégiscsak igaza volt Mulgăreanunak... Vajon maradt még valami a szerelmünkből?

„A vállalkozó az irodájában áll az ablaknál, a tér fölött ragyog a víztorony, a férfi arra gondol, hogy tegnap este megütötte a fiát. Péter egy hajléktalannal állt elé a kertben, vihogott az anyja hangján, azt hajtogatta, ez az öreg a nagybátyja. A szegény rokont be kell fogadni.” – Kalász István elbeszélésének befejező része.

„A vállalkozó. Ő beszél az emelvényen. A Centerről, az új munkahelyről. A beszédet az internetről töltötte le, igazított rajta, törölt ezt-azt, tett bele jelzőt, település helyett városunkat írt, elkerülő út helyett áruházat, nagy eredmény helyett csodálatos kihívást.” – Kalász István elbeszélése, 1. rész.

Márton László a Katona József Színház felkérésére készítette el a Faust második részének fordítását. Az előadás rendezőjével, Schilling Árpáddal folytatott levelezése által betekinthetünk mind a műfordítói, mind a színházi kulisszák világba. A levelek közlésével erre a rendkívül izgalmas utazásra hívjuk az olvasót, Márton László kommentárjaival és Faust-részletekkel gazdagítva.

„Az anatómia megerőltető volt. Kényszeres izgágasággal tanultam, sétáim alatt motyogtam a latin szavakat. Hónapokat töltöttem a formalinba helyezett testrészek között. Félszemű, ráncos magzat bámult az üvegedényből, érzelmeim állandó vizsgáztatójává lett.” – Miklóssi Szabó István novellája

„A szálloda kívülről meglehetősen lepukkantnak tűnt. Katának a főiskolás korában elolvasott Márquez-regények garniszállói jutottak eszébe. Kint várakozott, amíg Gábor elintézte a szobafoglalást.”

„Esténként, hogy hasznosabban teljen az idő, új úszásmódokat találok ki. Van egy füzetem, abba rajzolom. Nézze. Csak úgy mutatom. Itt, például ez. De nem is, inkább ez itt utána, figyeljen. Ez a pillangóúszás továbbfejlesztett változata. De most mondja meg, nem volt egy szadista, aki kitalálta a pillangóúszást?” – Szávai Attila novellája.