Irodalmi Jelen

Miért rajzol az író?

2013. június. 02. - 16:53

A FUGA Építészeti Központban megnyílt a „Névelő növények" című kiállítás, mely Arany Jánostól Tóth Krisztináig klasszikus és kortárs írók rajzait vonultatja fel művészi és újszerű installáció segítségével. Képes beszámoló a megnyitóról.

A FUGA hátsó termébe belépve, a reflektorokkal visszafogottan megvilágított félhomályban óriási szalagfüggöny látványa fogadja a megnyitóra érkezőket, közelebb lépve azonban kiderül, hogy a „függöny” lamellái valójában egy könyv önállóan lengő lapjai: a hófehér pauszok közt lapozgatva tárultak fel a magyar irodalom alkotóinak grafikái. A lapokra a rajzok és a hozzájuk tartozó idézetek digitális nyomatokként kerültek fel, a grafikák többsége eddig ismeretlen volt az olvasóközönségnek.

Képolvasók

Miért rajzol az író? – tehetnénk fel a kérdést, ahogy böngészünk Németh László étlapra firkált ábráitól Weöres Sándor remekbe szabott térképrajzán át Háy János kedves ördögfigurájáig, és mire a karizmokat megdolgoztató lapozgatás végére érünk, meg is találjuk a választ: az író, ha szavakkal, ha vonalakkal, mindig ábrázol: akár a láthatót, akár a kimondhatatlant. És olykor a mondatai – verssorai – közé szúrja be az ábrát, a skiccet, a firkát, a művészi grafikát: illusztrál, árnyal, odabök, tréfál vagy kirajzolja magából a világot.

Oláh Gábor rajza és írása előtt

A jó író képíró is: a toll és a papír találkozásából a betűkön túl mindig előgomolyog valami más is. Egy rajzocska olykor többet elmond száz sornál. A kiállításon a sok-sok rajz együtt, a közös óriáskönyvben úgy szólaltatja meg a magyar irodalom klasszikusait és kortársait, mintha egy szimfonikus zenekar csodálatos kakofóniába olvadó összjátéka csendülne fel. Talán nem is véletlenül olvassa fel Bartis Attila a megnyitón Az orvosok zenekara című elbeszélését, habár azt ő sem tudta előre, hogy Rákóczi Anna és Petrovics Anna fuvolajátéka után következik majd, akik a jelen lévő Sári József zeneszerő szerzeményeiből adtak elő.

Fuvolán Sári József darabjai szólaltak meg

Az 1973-ban, a Maros áradásakor fellépő vízhiány idején játszódó Bartis-novella főhőse a csellózó doktor, aki egy különös zenekarban bontakoztatja ki tehetségét, orvostól meglepő módon. Semmi sem szokatlan, amit ember művészetként cselekszik, töprengünk el a történetet hallgatva és a rajzokat lapozgatva – olvasva a lapok között. Az író azért rajzol, amiért ír: hogy jelt hagyjon a papíron, önmaga lenyomatát. Örökre, vagy legalább addig, míg el nem maszatolódik a grafit, el nem halványul a tinta.