Kék-fehér ember. Fehér a magzati máztól. Kék a kíntól.
Nyújtott a koponyája. Középtől mintha másik koponyája is lenne.
Elvágom a köldökzsinórját. Mint a puha köröm, pattan.

Nyakába vette a világot: Salisburynél tette le a nehéz batyut és mellé önmagát. A szerencse mellészegődött. A Milford Hall Hotel & SPA-ban – az első helyen, ahol jelentkezett – azonnal munkát kapott mint takarító. Két ablakpucolás között leült pihenni, és levelet írt apjának. Mivel épp a templom látványa tárult elé, ha kitekintett, elújságolta apjának, hogy a katedrális gondnoka lett.

A 99 férfi című regényemet közvetve Esterházy Péter ihlette.
Interjút akartam készíteni vele. Beszélgetni kezdtünk.
– A kritika a nagyregények mellett az Egy nőt is fontos alkotásának tartja. Ezt csak azért említem, mert írtam egy versfolyamot, vagy monodrámát, a címe: Az utolsó szerelem hisztériája. Ez többek szerint az ön Egy nőjének a női párja – mondtam.
– És hogy született? Elolvasta az Egy nőt, és megírta a könyvét?
– Dehogyis! Az Egy nőt csak azután olvastam!
– És hasonlít?
– Nem. Az enyém pszichotikus és ezoterikus erotika, míg az öné naturális és logikus erotika. Viszont úgy döntöttem: most már azért is megírom az Egy nő párbajregényét túltéve önön, a 97 esetleírás helyett 99-ig meg sem állok! És ez töredékes, posztmodern lesz, hogy hasonlítson!
– Már a 98 is túltenne rajtam – somolygott.