Irodalmi Jelen
  • Irodalmi Jelen

    „Az identitások folyton újrakonstruálják magukat”

    Mindössze húszéves, és már megjelenik első könyve a 87. Ünnepi Könyvhétre. Purosz Leonidaszt A városnak meg kell épülnie című kötetéről, a slam poetry és a vers viszonyáról, irodalmi előképekről kérdezte B. Zetas Péter.

  • Irodalmi Jelen

    Titkos tudósítónk a FISZ-táborból 3.

    A mogyoróhegyi kempingben pénteken és szombaton megfordult többek között Grendel Lajos és Tolnai Ottó, életre kelt Faust, összehasonlíthattuk a fiatal lengyel irodalmat a hazaival, és egy hosszúra nyúló éjszaka után végül hazaszállingóztak a táborlakók.

  • Irodalmi Jelen

    Egy vadnyugati szekéren

    Miután megismerte Petri gondolatait a szerelmi költészet nehézségeiről, úgy érezte, a kétezres években már egyáltalán nem érdemes ilyen témájú verseket írni. Aztán mégis visszatalált hozzájuk. A Nyitott Műhelyben Mészáros Sándor és Tarján Tamás jó hangulatú esten mutatta be Bajtai András harmadik, Kerekebb napok című kötetét.

  • Irodalmi Jelen

    „A jövő előttünk romokban hever…”

    Húsz perc késés után otthagyni készültem a Prae lapszámbemutatóját – hiába ígértek Marnó Jánost és beszélgetést az X generációról –, ám ekkor a TreffOrt Kert léhűtői közt terminátorként megjelent a már számtalan irodalmi klubot, túrát, tábort szervezett Bacsó Péter. A haldokló nap fényében beszélgetve könnyebb volt kivárni, míg az Y generációhoz tartozó fiatalurak felfáradtak végre a pódiumra, hogy Couplandet és Ellist magasztalják.