Ede megállapítása nem volt minden realitást nélkülöző észrevétel. Ahogy K. Ferenc alázatosan elkezdte visszarakni a rekeszeket, észrevette, hogy az egyik mintha kisebb lett volna a többinél. Kezébe vette, forgatta, ugyanattól a cégtől való volt ez is, mint a többi, mégis, mintha méreteiben nem egyezett volna a többivel.

Nagyanyám állítólag elpityeredett, amikor kiderült, hogy az új bútorok nem férnek el a lakásba, a hatalmas diófa ruhásszekrényből, amely apám szinte egyetlen öröksége volt, egyszerűen le kellett vágni, hogy beférjen az ajtón. Apám ennek ellenére büszke volt, hogy kitört a föld nyomorúságából, ahogy ő nevezte. Anyám pedig nagyokat sóhajtozott, miután kiderült, hogy a falak papírvékonyak, és ablakok résein befújt a hideg, téli szél.

Eszébe jutott, hogy jó néhány évvel ezelőtt mennyire kikapott. Még most is nagyon igazságtalannak tartotta. Ha rágondolt, még mindig sírni és dühöngeni tudott volna. Akkor is nagyapja védte meg.

Hanák a szatyorba bújtatva fejét kapja be a sörösüveg végét és igyekszik kiszívni belőle, amire a körülmények lehetőséget adnak. Rögtön az első korty cigányútra megy, ő rettenetes köhögésbe fog, a maradék söre kifolyik a szatyorban, eláztatva a másik két kiflit. Meggörnyed, úgy fuldoklik, koordinálatlan mozgásba kezd viszonylag szűk területen belül, így is elhátrál egész a Feriékig.

„Előre! Győzni kell a felkelésnek, a felkelésnek, a nép ügyének. Előre! Győzni kell a felkelésnek, a nép ügyének ma győzni kell! Győzelmes vörös zászlónk lengjen hát! Győzelmes vörös zászlónk lengjen hát! Fel, kommunisták, szabadságért küzd a Párt!”
SOHA, SEHOL, SENKINEK

Emiatt nincs minek idegeskednie a nagymamának. A nagymamák ilyenek. Mindig idegeskednek. Mondjuk azért is, ha kifut a tej. Az ténylegesen baj, mert alig marad belőle, én pedig igencsak szeretem a tejet, és akkor éhes maradok. Ezt értem, de a Duna-csatornát, azt nem.

Az ajtóban Dóri reszketett, az arcáról szirmokban fojt le a szemfesték. Laci megcsalta Herminával. Teremtménye büdös volt és idegen, de beengedte, megcsókolta lába közt a csipkevarratot, s hízott férfiassággal mutatta meg a Második Látás recenzióját.

Aztán az az SMS. Amennyiben nem fizetek 48 órán belül, letiltják a kimenő hívásaimat. Nem is lett volna vele bajom. De hát én már kifizettem azokat a számlákat! Pontosan emlékeztem rá. Úgy sem ér semmit az egész, az elismervényt naivan kidobtam az első kukába.

De, mi nem akarunk dolgozni! Amely tragédia: Lári életében is. Lári, a mindig pesszimista, Fári, a mindig optimista, míg a közvéleményt, úgy általában: opportunizmus jellemzi. Úgymond: elvtelenség, megalkuvás. Ezzel a hozzáállással, mentalitással vissza is élnek.

Ma pedig inkább titkoljuk végzettségeiket, hogy bármilyen munkához juthassanak! Épp a fiataloktól is ugyanezt hallottam egy alkalommal, amint Budapest felé tartottam. Ezen utazás alkalmával, miközben elfoglaltam helyem a kényelmes IC járatán. Épp a következő aktuális januári vizsgáikra készülődtek az adott vizsgaidőszakban.

Lehet, hogy nem így lesz, Lehet, hogy mégsem Te, sem Én nem fogom megváltani a világot, de hajtóerőnek lennie kell! E nélkül a hajtóerő nélkül nem ér semmit sem az élet! Nem kell feltétlenül világmegváltónak lenni! Hisz már megváltották helyettünk, mert most azt nyögjük!

Nem reagál, nem szól vissza, csak felnéz, megegyeztünk, hogy ha fél órát tollbamondok neki, és ő írja, leengedem játszani. A haverja mellette áll, ő is felnéz, bólogat, egyébként a negyediken lakik. Mikor kicsik voltunk, mindig Barbie babákkal akart játszani, én meg kölcsönadtam neki, és úgy hozta vissza, hogy még a haját is megmosta.

A „társaság kedvéért „képes naponta egy tégelynyi fröccsöt is felszippantani! Akár nyolcvannak tűnik, de valójában jó, ha ötvenéves. Idetartozik még Törppapa, Andreas a költő (róla egykori börtöncellatársa állította, hogy nem homokos és eredetileg Józsefnek hívják), aki többször is megpróbált nekem felolvasni, de én minden alkalommal elhárítottam:- Nem érdekel a rímbeszedett élettagadásod! - címszóval.

A fiú hirtelen megdermedt, becsukta a szemét és torkában dobogó szívvel várta, hogy hegyes körmű fekete lábak tapossák a mocsárrá változó fűtengerbe. Az ég talán tízezrével ontotta magából a fekete szárnyasokat, akik egy varjútalpalatnyi földet sem hagytak szabadon a mezőn.

Abba is belementem – én, a hülye –, hogy néhány férfival éjszakára is elmenjek. Az ágyban sok mindent ki lehet szedni a pasasokból, meg is kaptam érte a jutalmat, mert minden nemzetközi versenyre kimehettem, megvolt rá a támogatásom. Ám egy idő után egyre több ilyen éjszakai feladatot kaptam, és akkor azt mondtam elég, mert a végén totál kurvát csinálnak belőlem. Cselhez folyamodtam, felvállalva Mátét, egy újságírót, aki akkor keveredett valami szamizdatos ügybe.

Nyomozó, akartam lenni. Tizenhat éves koromtól készültem rá. Vékony, magas fiú voltam, nagy fülekkel, amit azért fontos megemlítenem, mert a füleim miatt sokat csúfoltak már az óvodában is. Később, amikor magam dönthettem, hogy milyen frizurát hordok, megnövesztettem a hajamat, ami takart füleim nagyságából.

A végén ott volt a két ügynök 6-os kartonja is, hát ez az, ami a legjobban érdekelt. Potosabban érdekelt volna, mert a nevük és a személyükre utaló valamennyi adat fekete kihúzóval át volt húzva. Figyelmesen és pontosan, hogy egyetlen betűrész se kandikáljon ki a takarásból.
Ez mi? – emeltem fel az egyik 6-os kartont, a kitakart nevű ügynökkel.

Amikor ez a váltás történt, már el volt válva az első feleségétől, és gyerektartást fizetett. És nem hiába volt szép és okos volt felesége, mert amikor megtudta, hogy volt férje végkielégítést kapott, a bírósághoz szaladt és pár nap alatt elintézett egy olyan papírt, ami alapján egyszerűen átutalták az összeg egyharmadát a volt felesége, igaz, a gyerekei anyjának a számlájára.

Vasárnap reggel vizes hó hulldogált, kilenckor pedig a teljes személyzet, mármint a nyugdíjas nyomdász, az ügyintéző mérnököcske és két segédmunkás egy hatalmas létráról kézzel írt táblát rögzített az ajtó fölé. A villanykörte fölé a mérnök saját kezűleg vert be egy százötvenes szeget, aztán felakasztották a cégtáblát: NYOMDA.

Érthetőbben. Ugye, vannak mémek, húrelméletek. Vannak telepatikus beszélgetések és földönkívüliek is. A maják szerint az emberiségnek már nincs sok hátra a és elvileg a demokrácia a legmegfelelőbb rendszer a ma emberének. Legalábbis, utóbbit Marika néni állítja. Pontosabban, úgy fogalmazott: a kommunizmusnál, minden csak jobb lehet. Ő a ’90-es évek végén volt olyan idős, mint most én. Hinnem kéne neki?