Az Irodalmi Jelen online és nyomtatott kulturális és művészeti folyóirat 2013 márciusában hirdette meg középiskolásoknak szóló versenyét.

Az Irodalmi Jelen Slam School Poetry versenyére összesen 38 érvényes jelentkezés érkezett. Ezek közül válogatta ki a zsűri, Mavrák Katalin (Hugee) és Németh Péter (Zeek), a Slam Poetry Budapest elnöke és alelnöke a 15 továbbjutót.

Összeállításunkban azt a 15 középiskolások készítette videót tekinthetik meg, amelyek szerzői bekerültek versenyünk döntőjébe. Velük 2013. június 8-án találkozhatnak élőben az Akváriumban.
 

SLAM SCHOOL POETRY / FILM

Még nem tudni, költő, slammer vagy rapper lesz-e belőlük. De jó úton járnak. A középiskolásoknak meghirdetett előadói versenyünk pályamunkáiból válogattunk. Hármasával közöljük a beérkezett videókat és slamszövegeket. A válogatás nem tükröz semmiféle értékítéletet. Ezúttal Szabó István, Hódi Virág Noémi és Wesselényi Tamás videóját tekinthetik meg.

Még nem tudni, költő, slammer vagy rapper lesz-e belőlük. De jó úton járnak. A középiskolásoknak meghirdetett előadói versenyünk pályamunkáiból válogattunk. Hármasával közöljük a beérkezett videókat és slamszövegeket. A válogatás nem tükröz semmiféle értékítéletet. Barczánfalvi Gábor Attila, Berta Sándor és Juhász Martin videóját tekinthetik meg.

SLAM SCHOOL POETRY / FILM

Még nem tudni, költő, slammer vagy rapper lesz-e belőlük. De jó úton járnak. A középiskolásoknak meghirdetett előadói versenyünk pályamunkáiból válogattunk. Hármasával közöljük a beérkezett videókat és slamszövegeket. A válogatás nem tükröz semmiféle értékítéletet. Ezúttal Árvai Kristóf, Bárány Bence és Barmos Pál videóját tekinthetik meg.

A 2012. április 2-án meghirdetett Miniesszé-pályázatra 94-en regisztráltak, közülük 53 versenyző hónapokon keresztül küldött be miniesszét. Sajnálatosnak találjuk, hogy közöttük több olyan tehetséges versenyző is volt, aki felhagyott a versengéssel.

Hallottál már a slam poetryről, a rap és a költészet határán mozgó műfajról?
Kipróbálnád magad a színpadon saját szerzeményeddel?
Jelentkezz a Slam School Poetry előadói versenyre!

Az Irodalmi Jelen szerkesztősége Miniesszé-pályázatot hirdet azok számára, akik szeretnek (aktuális) közéleti, kulturális és irodalmi publikációkat olvasni, s készek miniesszében, esszéjellegű véleményben megfogalmazni az olvasott szöveggel kapcsolatos gondolataikat.

38 novella kerül az antológiába. Volt, aki szépen kérte, volt, aki erélyesen követelte: értékeljük nemrég lezárult novellapályázatunk teljes anyagát, indokoljuk meg egyenként a díjakat, közöljük az antológiában publikálandó írások listáját, nevezzük meg a zsűri tagjait, vonjuk le a lebonyolítás tanulságait.

A nyerteseket kérjük, hogy küldjék el az ij@irodalmijelen.hu címre számlaszámukat (a számlatulajdonos pontos nevével és a bank nevével), illetve postai címüket (pontos névvel). Az Amigdala jeligéjű pályázó nevét is várjuk. Mivel Tompa Mihály díjat is, könyvcsomagot is nyert (utóbbit is megkapja), a zsűri listájának következő helyezettje is könyvjutalomban részesül.

Nem is olyan rég még otthon voltak, Berlinben, együtt az egész család: Oszkár, Nina, a kislány nővére, Hanna, Anyu és Apu. Mindannyian nagyon boldogok voltak, mert Apu bejelentette, hogy idén is elmehetnek találkozni Nagymamával és Nagypapával Magyarországra, ahogy a korábbi években.

Tyupi szülei haragudtak rám, néha tiltották tőlem, de sohasem dobtak ki. Nem, nem érzek ilyen szelídséget irántuk, és szeretném, ha hangomból kiérződne az erőviszony. Az volt az igazi erőviszony, amikor sok évvel később a két öreg órákig várakozott irodám előtt, hogy megköszönhesse…

Nem a házasságukkal van baj. Ez biztos. Mai eszemmel már meg tudom fogalmazni, hogy apám akkoriban saját forradalmára készült. Amilyen csöndes volt ő, nagyapám annyira feszült, ideges. Valahányszor azt láttam, hogy beszélgetnek, a következő képet mutatták: apám többnyire ült, kezében cigarettával, míg nagyapám körülötte járkált, vagy megállt a háta mögött és a széke támlájára kapaszkodva érvelt, nyilván a nyomatékosság kedvéért.

Azon a bizonyos napon is ettől féltettem, mikor nem jött játszani. Nem volt maradásom, szóltam a másik barátnőmnek jöjjön el velem, látogassuk meg Juditot. Mi hárman igazi barátnők voltunk, mindig kiálltunk egymás mellett. Bementünk a kapun, megálltunk az ajtajuk előtt, hogy bekopogtatunk, de teljesen más irányból hallottuk Judit síró hangját. Mikor megláttuk, tudtuk nagy baj történt vele.

Eltelt a május, el a június, de az igenke csak nem akart újabb hajtásokat hozni. Július közepén, a gondos öntözés ellenére kókadozott, és augusztusban ledobta megsárgult leveleit. Szeptemberben úgy tűnt, teljesen elszáradt. Hiába, nem a mi klímánkhoz szokott ez, gondoltam. Aztán úgy döntöttem, meghagyom tavaszig.

Megfagyok. Hol vagyok? Bárcsak mellettem lennél, most, megőrülök, félek, egyedül vagyok, és megfagyok, érzem, megfagyok, ilyen szörnyűt még sose éreztem. Egy hatalmas kéz nyúl felém, durván felfordít, és erősen rácsap a hátsó felemre, én meg zuhanok, majd vodka naracslével.

Ha valaki mondana már valami biztosat, büntetést, halált mondjuk, vagy az utolsó ítélet megérkezne.. És örök szenvedés következne, ahogy a pap mondja. De ez ugyanaz, ami most történik velem. Jól ki van gondolva. És ha véget vetek az egésznek, akkor is csak ebbe a helyzetbe jutok vissza, nem?

Mi lenne, ha egy  álmot látnál?  Egy álmot látnál, amelynek szereplője a szoba,és nem te. Négy fal, két könyvespolc, roskadásig tele könyvekkel, egy íróasztal, amely a múlt század emlékeit viseli magán, és ismét egy könyvespolc a szemed előtt... hideg van és egyedül vagy. Sőtét van, és néma csend.

Engem se előtte, se utána nem kényszerítettek semmire, éltem az életem, alkalmazkodtam. Fontos szó volt ez akkoriban, bár ritkán mondtuk ki. A többség ezt csinálta. Ahogy ma is és talán mindig így volt a történelemben, az ember mi mást tehetne. Jó kérdés, hogyan lehetett volna másképp… vannak ötleteim, így, utólag...