Behunyta a szemét. Szinte látta a szép nő véres húscafatokká válását, a kisfiú széjjeltépett testét, a sok halott embert. Mindenütt vér és halottak. Vér és halottak. A sebesültek hangos jajveszékelése betölti a piacteret. Aisa álmában már többször átélte ezt a pillanatot. Olyankor mindig csurom vizesre izzadta az ágyneműjét.

– Többen adtuk össze. Négy novelláját vettük meg. De ez még hagyján. A szerencsétlen nyomtatásban akarta látni őket. Egyre többet zaklatott minket. Megint újságban akarta olvasni a nevét. Mit volt mit tenni, írtunk neki egy novellát. Egészen jó lett. De nem jelent meg.

Pár nap után lebuktam. A falevél a kezemben volt még, amikor megjelent a sövény mögül váratlanul kilépő Hölgy. Szelid kis öregasszony volt, nem féltem tőle, eszembe se jutott, hogy el kellene szaladnom. Mondott valamit, de zavaromban nem értettem. Csak álltam bénultan, aztán mentem előtte, be a titokzatos házba.

A valamerre induló valaki csak akkor húzta le a vagon szutykos ablakát, amikor a faluból már semmi se látszott, s csak állt előtte sokáig szomorúan. Mélyeket lélegzett, tágult a tüdeje, s mint a szivacs, szívta magába a mozdony füstjét, a kerekek csattogását, az ősz szelíd, meleg színeit, és belül végleg elköszönt valakitől.

Ella néni bemutat engem az osztálynak, ketten vagyunk csak újak, a sárbogárdi állomásfőnök lánya is most jött, ő lesz a padszomszédom, két lány segít Ella néninek kiosztani a tankönyveket és a füzeteket, belelapozok a foszladozó táblájú tankönyvekbe, az enyém nincs nagyon összefirkálva, történelem, földrajz, biológia, fizika, orosz, olvasom, ezek mind új tantárgyak, holnap nekünk kell bekötni, most mindent be kell pakolnunk a padba,

Az egyik jegyzőkönyv még azt is felsorolja, hány tojás hiányzott a víkendház jégszekrényéből. S hozzá precízen a gyanúsított beismerését: „Nehéz volt a zárat kiverni, baromi éhes lettem tőle. Azzal kezdtem, hogy megzabáltam három üveg befőttet a polcról. Nem zavart, hogy a tetejük penészes volt. Egyre éhesebb lettem, akár a meszet is kiettem volna a falakból.”

A koldus vállon vereget. – Látom, maga alatt van… Mi történt? Magára húzta a vécét? Ne búsuljon! – azt mondja – Majd visszaszerzem én magának azt a nőt! Cserébe a kabátjáért.

Már éppen készítette a bérletét mikor az egyik ellenőr kabátja alól, egy ismerős penge éle villant. A gyilkosok feljutottak a metróra! Kétségbeesetten nézte az utasokat, de azok nem vettek észre semmit az egészből.

Gergő leszegett fejjel ment mögötte. Már nem igen figyelt arra, hogy miről is magyaráz a férfi, milyen növény leveleit morzsolgatja az ujjai között, majd dugja az orra alá, hogy szippantson belőle, mert abban a büdös pesti levegőben ilyet úgysem érez sosem. Elfáradt, és egyre jobban kínozta a szomjúság.

...az egyik utas én voltam. A másik pedig… A francba a feleségem! Sarkon fordultam és visszarohantam, a hibernációs kapszulák felé. Közben a számláló vészesen villogott és pittyegett. Megtaláltam a szobában a másik kapszulát. Elromlott az időzítője. Kivettem egy feszítővasat az egyik szekrényből. Sikerült felfeszítenem a fülke ajtaját.

Olyan lelkiismeret-furdalásom támadt, hogy itt kell hagynom Anyámat, alig bírtam felállni.

Ránézek a mobilomra, ám hiába hívnék bárkit, nem érnének ide ilyen rövid idő alatt. Most akkor kezdjek el kiabálni, hátha valaki az emeleten itthon van? Annyi eszem volt, hogy nem zártam be az ajtót, csak le kell nyomni a kilincset, ha valaki be akar jönni. És ugyan mit kiabáljak? Hogy hahó, itt fekszem műtött derékkal és nem tudok megmozdulni, gyere át, te akárki a házból és segíts eljutnom a mosdóba, mert ha nem, akkor itt pisálom össze magam az ágyamban?

Megvárták a legújabb zivatar végét, majd belenéztek a legmagasabb kéménybe. Három csóka-fióka lapult benne. Tollasan pislogtak valamennyien. Nem szokta őket senki alulról megfigyelni! Veszedelmet sejtettek.

A jeges hóban kiképzett gödörre a közelgő nyúl sötétlő árnya vetült, majd még ugyanabban a pillanatban megroppantak a súlya alatti nádszálak. Azt aligha tudja bárki is, mit morog a nyúl, amikor megnyílik alatta a föld – akarom mondani a hó – de most, ne is azzal törődjünk. Harc következett. Háború a gödörben.

...az asszony azt mondta, hogy ő csak azt reméli, hogy van olyan halála is az embernek, amikor elalszik, és nem ébred fel többet. Mert ő így szeretne távozni ebből a világból. Amiből elege van.

Éjjel is néha arra ébredt, hogy volt képes ilyen szánalmas alakká rongyolódni? Elviselhetetlen, mardosó érzés tépdeste lelkét: ezt nem csinálhatja tovább.

Haza, az otthonomba, a barátaimhoz, a sivatag meleg karjai közé. Vissza a kétarcú dűnék és a kellemes fórósághoz, ahol csak elvétve találni vizet, nincsenek gleccserek, turbános katonák, selyembe bugyolált nők, fura állatok és növények.

Csak úgy, a mezőn átvágva, nyakába vette a határt, meg sem állt a következő faluig. Onnan tovább. „Körösztül a högyön, hogy hamarabb lögyön.”

A hangja, az szép volt, de az arca, tésztaképű, mint a pite a kerek tepsiben, az ám, éppen mint a pite!