• Irodalmi Jelen

    Komisszióban a Chimera Projectnél – Debreczeni Imre festményei, képalávalókkal

    2085. Megnyílt Az Emberi Butaság Hajnalán Elkövetett Festészeti Produkciók című kiállítás a hajdani NASA-ban.

  • Molnár H. Magor

    Valami nem stimmel

    Olvasnak-e Magyarországon képregényt? Mi értelme van kiállítani? Éhezőművészet-e a képregényrajzolóké? Ilyesmikről beszélgettünk Lakatos Istvánnal, a műfaj egyik fiatal alkotójával, a Dobozváros című meseregény szerzőjével.

  • Irodalmi Jelen

    VERSKÉPREGÉNY – HAVAS TÁJON RÓKA FUT

    A SzóKép új műfajjal kísérletezik: a képregényt honosítja a költészetbe. Méltán tehetjük: a szerzőpáros tagjai külön-külön is jól elboldogulnak a maguk szakmájában. Együtt meg, közös felületen, még érzékibb a ráhatások szövevénye.
    Mányoki Endre
    „A versképregény gondolatát azért érezzük érdekesnek, mert párbeszédet, sőt együttállást hoz létre két művészeti ág, a képzőművészet és az irodalom között: egyesít szöveget, képet. És kortárs. Kortárs versből kortárs képregény, tehát a ma kérdései, a ma kérdőjelével.”
    Rónai-Balázs Zoltán – Jakatics-Szabó Veronika