Usier Tamara: Bordáid közt a verdesés
Usier Tamara
Bordáid közt a verdesés
– versek –
Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2025
A könyv fülszövege
Mágikus realizmus, versben? Usier Tamaránál sűrítve találunk olyan történeteket, amelyek valahol messze, sejtelmesen Tamási Áron kecskévé átváltozó fiúira vagy Gabriel García Márquez Macondójának eseményeire emlékeztetnek. A valóság csak kellék, amelyben öntörvényű szépasszonyok, vágyakozásba belebolonduló házas férfiak, rókagombaárus cigányasszonyok jelennek meg elfeledett vidékeken. Ahol habzik a tisztálkodó lányok térdhajlatán a szappan. Ahol a hajszálak értelme az, hogy „szorosan bokád köré tekeredjenek, / mint mezei szulák a búzakalászra, / apró virágokat hajtsanak, kicsi / szirmaikkal úgy simogassanak, / ahogy én soha nem mertelek”.
Sántha Attila

A füvesasszony
Dédanyám Szent György
napja után mezítláb
csatangolt a réteken,
talpa ívét ismerték
már vakondtúrások,
zsenge füvek és patak-
menti kavicsok. Tenyerét
citromfű és vadmenta
illata itatta át, amit
teához szedett. Ha
bozótosba tévedt,
lábszárára halvány
vonalakat karcoltak a
vadrózsabokrok. Mikor
néhány tövis egészen
feltépte a húst a lábán,
nem rakott rá kötést. Az
nem segít, csak felfő alatta
a bőr, mondogatta,
a levegőn jobban
száradnak a sebek, majd
szoknyáját megemelve
lenézett a korábbi
varas horzsolásokra,
melyek úgy nyugodtak fakó
bőrén, ahogy levéltetvek
szunnyadnak a bodzavirágon.
Szelíd tekintetétől
megzavarodtak a sebek, és
hirtelen begyógyultak.
A szépasszonyok
eljönnek a
szépasszonyok
heten lesznek
mind fehérben
nevetésük
fuvolaszó
buja ének
tekintetük
tüzes katlan
fehér keblük
ringó gyümölcs
lovagolnak
combjaik közt
szürke csődör
talpuk alatt
rothadó fű
szél előttük
mikor jönnek
elsodorja
kalapját a
legényeknek
itt vannak a
szépasszonyok
házainkban
dögszag terjed
elsorvadnak
tőgyeik a
teheneknek
elcsábított
férfiakat
táncoltatnak
ájulásig
sípcsontjukat
kiszakítják
dobjaikat
azzal verik
érintésük
hideg harmat
megfagy termés
elhal magzat
imádkozó
lányok sírnak
kedveseik
elkárhoznak
A hársfává változó lány
Miután vége lett, sokáig
maradt mozdulatlan, nem
törődve a meztelen fenekét
szúró szalmával, izzó
horzsolásokkal, feláll,
támolyog, mint tábortűz
heve mögött a látóhatár.
Kilépve a pajtából
égre emeli tekintetét, talpa
alatt pulzál a föld, nőni
kezdenek tagjai. Megnyúlnak
a vastagodó csontok, hosszú
ágakként hasadnak szét,
levelekké duzzadnak a hajszálak,
kéreggé sorvad a bőr.
A helyiek szerint átkozott a
környék, az elhagyatott fészer,
a hatalmas hársfa.
Évente ugyanaz a férfi
felakasztja magát rá, és
sosem vágja le senki.
Virágzó fák a hátsó kertben
Mint virágzó fák
utcalámpafényben,
habzik tisztálkodó lányok
térdhajlatán a szappan,
fülkagylójukban tenger
zúgja zsoltárok
dallamát, szépek,
gyönge gidák.
Tisztálkodnak a lányok,
fogaik közt áldozati
bárány nyers húsának
eleven darabkái, szájukban
csak gyűlik a nyál,
mióta kedvesüket
elhagyták, képtelenek nyelni.
Hiába meresztik
szemüket házaik
kék zsalugáteres
ablakai mögül, nem
látnak rá a hegyoldalban
nyugvó temetőre,
de nem is akarnak.
Nem ott vannak eltemetve
hűtlen szeretőik –
elkaparták őket
a hátsó kertben.
Fészkelő madár
Tévedj el az erdőben
sötétedés előtt,
szóljanak meg a fák,
kígyóvá zsugorodjon
az ösvény hátad mögött,
szisszenve kússzon el.
Vesd le az összes ruhád,
lila ajkaid nyalogatva suttogd,
hogy nem fázol,
hántsd le a magadról
a bőrt, a húst, mutasd meg
csontjaid, a zsigereket,
amik egyben tartanak,
hallgasd bordáid közt a
verdesést, ágakat
és fűszálakat találj
szegycsontod alatt:
öld meg a szíved helyén
fészkelő madarat.
Usier Tamara 2001-ben született Székelyudvarhelyen. Tanulmányait a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte magyar–komparatisztika szakon. Mesterdiplomáját szintén Kolozsvárott szerezte.
2026-ban jelen kötettel elnyerte a Magyar Írószövetség debüt-díját.
Fotó: Mihály Csongor

A könyv kedvezményes áron megvásárolható ITT:
https://olvasnimeno.hu/konyv/szepirodalom/kolteszet/bordaid-kozt-a-verdeses

