A művészet csendje
Az esemény jellege
2026. április 22. és 24. között négy intézmény – három felsőoktatási és egy kutató – összefogásából igazán különleges háromnapos konferencia valósult meg mind témaválasztását, mind jellegét tekintve. A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA-MMKI) összefogásaként az esemény helyszínválasztását és lebonyolítását nézve sem a megszokott konferenciatípusokhoz csatlakozott. A konferencia a csend fogalmát kereste különböző művészeti ágakban az istenkapcsolatok és a transzcendencia segítségével. Az interdiszciplináris rendezvény célként azt határozta meg, hogy különböző művészeti ágak, a színház, a zene, az irodalom, a képzőművészet és a film felől a csend jelentésrétegeihez, szerepéhez és megjelenési formáihoz közelebb jusson, illetve metafizikai dimenzióiról, dramaturgiai szerepéről, filmes és költészeti megjelenítéséről definíciókat és értelmezéseket adjon.
Az első, az ún. ráhangoló napon, az MMA-MMKI zártkörű eseményt rendezett a Hild-villában, ahol a konferencia előadói számára csendes elvonulást tartottak a villa gyönyörű kertjében és tereiben. A második nap eseményei az Uránia Nemzeti Filmszínház alagsori Fábri-termében valósultak meg, a harmadiké pedig a Múzeum utca és Reviczky utca határolta, műemlékvédelem alatt álló neobarokk épületben, a Károlyi–Csekonics-palotában. A ráhangoló napon a jelenlévők különböző költészeti csoportok előadásai és zenei kísérletezések részesei lehettek, művészek csenddel kapcsolatos vallomásait hallgathatták meg meditációs gyakorlatként. A konferencia nyilvános két napja során azután az előadók és különböző művészeti ágak képviselői a csendet mint fogalmat állították középpontba, a csend művészeti, filozófiai és spirituális dimenzióit vizsgálták. A fő szervezőerőt páros beszélgetések adták, az így megvalósuló intim találkozások az általánostól eltérő hatást váltottak ki, hiszen nem frontális információátadás, hanem kérdések és válaszok mentén bontakozott ki egy-egy művészeti ág és téma szempontjából a csend spirituális és transzcendens mivolta. A háromnapos esemény önmagában is értelmezhető egy elmélyült állapot megéléseként nem csak az előadók, hanem a hallgatóság számára is. A második és harmadik nap folyamán irodalmi, előadóművészeti (színház, tánc, cirkusz, bábművészet), filmművészeti, képzőművészeti és zenei szekciókba rendezték a megbeszéléseket. Az ismertetés a művészeti ágak szerinti összefüggést, nem az előadások sorrendjét veszi alapul.
A felütés
Az esemény hagyományos módon, megnyitó beszédek formájában kezdődött el, Sepsi Enikő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora – több páros beszélgetés résztvevője –, Nagy Judit, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánhelyettese és Birher Nándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja köszöntötte a jelenlevőket. Megnyitó szavaikat Kardos Gyöngyi (Marguerite Kardos), a keleti nyelvek és kultúrák elismert kutatójának plenáris előadása követte, az egyetlen előadóé, aki frontális formában nyilvánult meg. A kinyilatkoztatás jellegű előadásmódot ebben az esetben indokolta a tartalom. Egy spirituális tanítás csenddel kapcsolatos aspektusait mutatta be, ami magyarul Az angyal válaszol címmel 1988-ban és 2005-ben is megjelent. A második világháború utolsó másfél évében négy magyar művész, Mallász Gitta úszó és festő, Dallos Hanna festő és férje, Kreutzer József bútortervező, illetve Strausz Lili mozgásterapeuta elzárkózva a külvilágtól, felfokozott tudatállapotban médiumként kezdtek működni, és fogékonyak lettek egy felsőbbrendű tanításra. A történettel és bizonyos szempontból annak tanításaival az elmúlt tíz évben a budapesti színházi közönség kétszer is találkozhatott. Fénygolyók címmel 2015-ben Bérczi Zsófia rendezésében az Élőkép Színház társulata a Bethlen Téri Színházban táncelőadást, Fény-anyag címmel pedig 2023-ban Wajdi Mouawad rendezésében, Juliette Binoche főszereplésével a Nemzeti Színház, a Színházi Olimpia keretében felolvasó színházi előadást mutatott be.
A csend színházi értelmezései
Kifejezetten a színházművészet gyakorlati kérdéseivel négy páros beszélgetés foglalkozott.
Korda Bonifác rendező és Szalánczi Ágota dramaturg Karl Wittlinger Ismeri a Tejutat? című, a konferencia második napján az SZFE Rákóczi úti Hevesi termében meg is tekinthető előadás kulisszatitkait tárták fel, többek között arra tettek utalást, hogy a csend ellentéteként erős, már a nézők nyugalmát megzavaró hangeffektusokat alkalmaztak – persze nem véletlenül. Itt nem a beszélgetés, hanem maga a színházi előadás ért el spirituális magasságokba, hiszen a dráma a lelki megnyugvás lehetőségeiről szól egy második világháború okozta trauma után, egy teljes énvesztés állapotát megmutatva. A helyszín egy elmegyógyintézet, központi szerepet játszik benne az orvos–beteg kapcsolat, a klasszikus szerepcsere-dramaturgia, és a színház a színházban effektus is.
Szintén konkrét színházi előadást állított diskurzusának középpontjába Kedves Emőke rendező és Bodor Attila bibliakutató. Kedves Emőke 2016-os rendezése, Tuncer Cücenoğlu török drámaíró Lavina című műve a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban volt látható. Bejátszott részletek bizonyították az előadásnak azt a különlegességét, hogy a lavina által elzárt kisközösségben a beszédhang és a természetes zajok elfojtása egy thrillerhez hasonlatos rémdráma kibontakozását okozta. A csend, a mikrofonba suttogott hangok dramaturgiai eszközként hátborzongató hatást váltottak ki.
Kovács Adrián zeneszerző és Szabó Réka dramaturg a csend transzcendens jelenlétét firtatták a színházi zenében és a dramaturgiában. Általános felvetések keretében járták körbe a témát, megállapítva azt az evidenciának tűnő tételt, hogy a színházi alkotófolyamat egy spirituális kapcsolódás, hiszen a drámai szöveg és a zene absztrakciója képes a szavakon túli rétegek megjelenítésére. Példaként említették Kovács Andrián Csend-kórusát, amelyet a Sztalker Csoport Athéni Timon előadásához írt 2015-ben. Beszélgetésükből világossá lett, hogy a transzcendencia nagyobb valószínűséggel élhető át összeszokott művészi kapcsolatok esetében, és erre egy zeneszerző és egy dramaturg közös munkája is jó példa lehet. Hiszen ők a drámai szövet szövegének és hangzásának világával foglalkoznak. Megragadó példát említett Kovács Adrián: karmesterként felemelve pálcáját, mielőtt az első taktusok megszólalnának, elhalkul a nézőtér, ami egy áldott pillanat.
Vecsei H. Miklós színművész és Visky András író eszmecseréje éteri magasságokba tört, hiszen a csend színházi természetéről filozofikus elvontságban beszélgettek a léthiány, a színészi zéró pont és a színházi jelenlét vonatkozásában. Példaként a színész József Attila-estjét hozták fel (Mondjad, Atikám!, premier: 2017). A kérdező által megfogalmazott elméletet a válaszadó termékeny ürességként, az önismeret hányadosaként, a szubjektív-érzelmi megtapasztalás komplexitásaként fordította le a gyakorlatra olyan távlatokat is megnyitva, hogy a színész a színpad és az élet valóságát nem is biztos, hogy meg tudja különböztetni egymástól.
.jpg)
Csend szerepe az irodalomban
Az előbb említett beszélgetés pendant-ja volt, amikor Visky András író nem kérdező, hanem válaszadói szerepben ült az asztalhoz, rámutatva e helyzetek egymástól függő, egymást kiegészítő, dialektikus mozgását. A záró beszélgetés kérdezői szerepét Prontvai Vera, a Karoli egyetem adjunktusa, a konferencia egyik főszervezője töltötte be. Az eszmecsere arra kereste a választ, hogyan válik a csend kisajátíthatatlanná, és miként lesz az irodalmi alkotás megismételhetetlen találkozássá, amikor a transzcendens világ visszatartja a lélegzetét, mindezt Visky András irodalmi alkotásainak csend-esztétikájának értelmezési kísérletein át. Olyan sommás definíciókat is hallhattunk Visky Andrástól, miszerint a csend a színházban a tér önelbeszélése Jon Fosse-i értelemben, és a csend maga nem más, mint telített jelentés. A szerző felelolvasta Kitelepítés című regényénék ún. csend-szólamát, majd bejátszották Dés András e részletből készített jazzfeldolgozását, mely kellemes, harmonikus hatást keltett.
Viola Szandra költővel Lázár-Szigeti Réka doktorandusz színházkutató beszélgetett a költőnő kötetei vonatkozásában, akinek verseiben a csend a belső átváltozás és a transzcendens érintkezés terepe, amiről meggyőződhettünk saját felolvasásai alapján is. Érdekes volt az a gondolata, hogy mennyire nehéz mai rohanó világunkban megnyugodni, lecsendesedni akár egy hétköznap során, amikor belső csendre vágyunk, és mennyire nehéz követni a társadalmi elvárások során a belső hang követését, amikor teljesítménykényszerre ösztönöz a pénzkereső valóság. Molnár Illés költő és Lapis József irodalomkritikus ismét csak nem a konkrétum, hanem az elvontság szintjén beszélgettek arról, hogy a csend nem elérhető, csupán bejárható, és hogy a vers az egy határmezsgye.
A csend szerepe további előadóművészeti ágakban
A színházi kifejezésforma mellett a táncművészet, a bábművészet és a cirkuszművészet közegéből is hallhattunk-láthattunk három beszélgetést. A táncművészet témakörében Szigethy Norbert táncművésszel Bólya Anna Mária (MMA MMKI) beszélgetett a táncművész
Immobile és CHECKin_ című rendezéseivel kapcsolatban. Ezekből az előadásokból a kivetítőn részleteket láthattunk, miközben a liminaritásról, az új nyelvi megfogalmazásról beszéltek. Liminaritás alatt azt a határátlépést értette a táncművész, ahogyan oda-vissza jár a valóság és a táncelőadás transzcendens tere és ideje között. Ehhez a testtudat, a belefektetett munka, az idegrendszer megfelelő felkészítése és tréningezése szükséges. A művész a hangot isteni megnyilvánulásnak tartja, különbséget téve mozgás és tánc között. Ezekben a rendezéseiben a mozgás visszafogása, a tempó lassítása volt a cél, amely összetettebb asszociatív gondolatok kiváltására képes a befogadóban.
Czéh Dániel bábművész és Mag Eszter a bábművészet rituális tárgyhasználatáról beszélgettek, kiindulópontként a Janus Egyetemi Színház 2024 áprilisában bemutatott Szókratész védőbeszéde című monodrámát elemezve. Ennek az előadásnak jelenetei és keletkezéstörténete a rituális tárgyhasználat és a kortárs bábszínházi technikák kapcsolódási pontjain át vizsgálhatók a funkcionális tárgyanimáció fogalmi keretében. Demjén Natália és Yaroslava Litvinenko levegőakrobata a Baross Imre Artista és Előadóművészeti Akadémia képviseletében a csend és egyensúly kapcsolatát vizsgálták a cirkuszművészetben. Láthattunk egy etűd formájában bemutatott akrobatamutatványt, majd ennek elemzésével próbáltak közelebb kerülni ahhoz a kérdéshez, hogyan válhat egy cirkuszi mutatvány transzcendens tapasztalattá.
A csend szerepe a filmművészetben
A csend filmes ábrázolásának módozatairól is három beszélgetést hallgathattunk meg a konferencia két nyilvános napja folyamán. Barlay Tamás televíziós szerkesztő, dokumentumfilm-rendező és Sepsi Enikő beszélgetése Philip Gröning A nagy csend, valamint Barlay Tamás A siketek keresztútja című filmjével kapcsolatban a csend filmes eszköztáráról, a hallgatás dramaturgiájáról, valamint a spirituális jelenlét vizuális megjelenítéséről szólt. A beszélgetés központjában A nagy csend című 1996-os film állt, amelyből egy részletet némán a háttérben vetítettek, és már ebből a részletből – egy szerzetes óriási koncentráltsággal éppen zöldségeket pucolt –, érzékelhetővé vált a franciaországi Grand Chartreuse kolostor életének mindennapjaiban meghúzódó nyugalom. A rendező úgy tudta ezt megörökíteni, hogy egy évig, négy évszakon keresztül egyszemélyes stábként a szerzetesekkel együtt élt. Az utómunka során nem alkalmazott direkt hangaláfestést, hanem a szerzetesi életmódból adódó mindennapi zörejeket természetes módon adta vissza. A vallási műsorok szerkesztőjeként dolgozó Barlay Tamás talán ebből a filmből is merített ihletet, hogy saját alkotással, A siketek keresztútja című filmmel álljon elő, ahol is a siketnéma katolikus Nagy Sándor atya jelbeszéddel celebrált miséit és mindennapjait mutatta be. Ebből a beszélgetésből világossá vált, hogy a filmes kifejezési mód miként tud bánni a csenddel, hogyan sűríti a hangokat.
A másik két filmes beszélgetés moderátora Gelencsér Gábor volt, az ELTE filmesztéta oktatója. A külön modulba rendezett eszmecsere során Jakab Edit és Dér András filmrendezőkkel elemezte a kiválasztott alkotásaikat a csend szempontjából. Jakab Edit filmjeiben az Isten és a természet kapcsolatát vizsgálták. A Szarvasbőgés Tarr Béla mesterkurzusán készült, az In Praise of Angela című film pedig Amerikában, amely egy szatirikus óda a Közép-Nyugathoz (Middle East). Dér András 1988 és 1993 között készült Árnyékszázad című játékfilmjét (ez a film a legendás budapesti szórakozóhely, a Fekete Lyuk életét mutatta be dokumentarista filmnyelvi eszközökkel, biblikus motívumokkal) és a Merlin Színházban Angyali üdvözlet címmel bemutatott színházi rendezését elemezték a csenddel összefüggésben. Rámutattak arra, hogy ezek az alkotások hogyan fejezik ki a csend struktúraalakító szerepét filmnyelvi, illetve színházi eszközök segítségével. Arra is láttunk példát, hogy film és színház gyakran összefonódnak egy alkotó életében, legalább is vendégként megpróbálkoznak a műfaji áttörésekkel. Mindkét beszélgetés során részleteket láttunk az elemzett filmes, illetve színházas alkotásokból.
Csend a képzőművészetekben
Kovács-Gombos Gábor festőművész és Birher Nándor a festmény meditációs objektum jellegéről tartottak eszmecserét. Arról, hogy az ecsettel festett imádságok a színek segítségével keresik a transzcendenst, a belső csendet, hiszen a lélek így nyílik meg a magasságok felé. Az alkotó vállaltan a mennyre akar ablakot nyitni, Istenhez szeretne közel kerülni. Vallja, hogy egy ilyen céllal és szakrális módon keletkezett mű elhelyezve egy közösségi térben hatással van a befogadóra, gyógyító erővel bír. A háttérben láthattunk vetített képeket a festőtől, és általában az Andachtsbild, az áhítatos képek műfajáról és történeti jellegzetességeiről több mindent megtudhattunk.
Nagy Károly Zsolt fotográfus és teológus és beszélgetőpartnere, Béres István Nagy Károly Zsolt Böjt albumának képeit elemezték. A fotógyűjtemény saját nagyböjti liturgiájának eredménye, egzisztenciális megrendülésében 18. századi imádságokhoz fordult, amely töredezett félmondatokból tevődött össze. Elmondta, hogy az imaszöveg hatására a lakókörnyezetét máshogy kezdte látni, benne a képek az isteni csend jelenlétét tükrözték vissza. Vándor Csaba multimédiás alkotóművész és Ludvigh Károly pszichiáter a csend alakváltozatairól folytattak párbeszédet. Láttunk bejátszott kísérletet, megvalósuló absztrakt alkotást és még a három nap alatt gyakran szóba kerülő csendalkotást, John Cage 4,33 című opusát is megelevenítették. E zongoradarab során egyetlen hangleütés sem hangzik el, csupán egyéb zörejek kapnak jelentőséget meghatározott időpillanatokban.
A csend szerepe a zeneművészetben
Soós Réka énekművész és Medgyesy S. Norbert – személyesen nem tudott jelen lenni, ezért online kapcsolódott be –, a csendet nyugat-dunántúl-i népénekekben és bakternótákban vizsgálták. Különlegessé tette az alkalmat, hogy több népéneket élőben is meghallgathattunk Soós Réka előadásában. Ezeket Lajtha László zeneszerző és népzenekutató Népzenegyűjtő Csoportja találta meg 1953 és 1964 között Sopron és Vas vármegye 194 falujában, mintegy 3000 dallamot mentettek meg. Ezek archaikus népi imádságok, a népi vallásosság lenyomatai, a népi kegyesség kincsei, amelyek gazdagítják a hagyományt. Szerencsésebb országokban írásban megmaradt volna ez a kincs, nálunk szájhagyomány útján őrződött meg, amelyek afféle verbális ikonográfiaként is felfoghatók.
Pődör Lea és Maróti Gábor a csend és a létabszolútum zenefilozófiai jelentésviszonyairól beszélgettek. A 20. századi zenefilozófiai és esztétikai fordulat nyomán vizsgálták a csend jelentéshordozó szerepét a zenei szerkezet és a performativitás felől. Firtatták, hogy miként válik a hang és a szünet kölcsönhatásában a csend egyszerre formaalkotó, időt érzékelhetővé tevő és teológiai értelemben határfogalommá. Megállapították, hogy a csend egy rekonstruálhatatlan egység, mégis kell neki jelentést tulajdonítani, hiszen a zenei esemény részeként a csend egy konstrukció.
Összegzés, a konferencia üzenete
Összegzésként a három nap margójára elmondható, hogy a konferencia egésze azt igyekezett körüljárni, hogy milyen módon tudja a művészet, egy-egy művészeti alkotás magasabb szintre emelni az emberi gondolkodást és érzésvilágot. Ezt sok előadó a valláson, a saját hitén keresztül tudta megfogalmazni. A spiritualizmus és a transzcendens keresése áthatotta a konferenciát. Ehhez a csend mint fogalmi kiindulópont remek lehetőséget adott, hiszen azt meg lehet közelíteni ürességként és teljességként egyaránt.
Fotók: SZFE
