Goethe biciklije
Az első találkozásom Wolffal a tübingeni Marktplatzon történt 2010-ben.
Wolf akkorra már több könyvet publikált. Mivel én is írói pályára vágytam, úgy gondoltam, tanulhatnék tőle néhány dolgot.
Elsétáltunk a nagytemplom melletti Tangente kávézóba.
Wolf mindig biciklivel járt, valóságos kerékpár-rajongó volt. Családi neve elárulta származását: déd-déd-dédnagyapja Johann Wolfgang Goethe, a híres német író. A nagy Goethével pedig senki sem versenyezhet. Wolf a híres ember ük-ük-ükunokájaként biciklizett be a városba.
A kiadók azonban inkább a nagy Goethével foglalkoztak.
Wolf, mielőtt végre sikerrel járt volna, számos elutasítást kapott, ami igen megrázó volt számára.
Szünet
Wolf stílusa teljesen eltért az ük-ük-üknagyapjáétól.
Rajongott az angol irodalomért.
Bár németül írt, angolos precizitással alkotott.
Szünet
Sok hányattatás után végre talált egy kiadót, a Schwab Regiót.
Elfogadta az ajánlatukat, mivel más lehetősége nem adódott.
Kissé csalódott volt ugyan, mert jobb ajánlatra számított, de bízott abban, hogy a jövő tartogat még meglepetéseket a számára.
Amikor erről beszélgettünk, mondtam neki, hogy én is bizakodom ebben – mindkettőnk számára.
Szünet
Rendszeresen jártunk a Tangente kávéházba, órákon át beszélgettünk.
Vasárnaponként Wolf hosszú távokat tekert a biciklijén.
Sokszor hívott, hogy csatlakozzak, de én inkább sétáltam mellette.
Ő tekert, én lépkedtem a barát és biciklije árnyékában.
Szünet
A kávéházban Wolf nagy cappuccinókat ivott, míg én lassan kortyolgattam a kisebb kávékat.
Egy idő után már nem is kellett rendelnünk.
Törzsvendégekként szolgáltak ki minket.
Szünet
Hosszan beszélgettünk az írásról. Bár nem csak arról.
Wolfot kiváló szakembernek láttam. Ezt alátámasztja az is, hogy a kezdeti nehézségek után végül hét könyve is megjelent. Bár nem számított befutott írónak, a városban mégis jól ismerték.
A regionalitásban hitt, de közben a nagyvilág is vonzotta.
Csend
Wolf és én a kávéházban álmodoztunk az irodalmi áttörésről.
Nekem többet kellett álmodnom, mert alig írtam. Hittem magamban – vagy csak rábeszéltem magam.
Semmi sem tölthette volna ki jobban az időmet, mint az írás.
Miközben Wolffal kávéztam és beszélgettem, írónak éreztem magam.
Szünet
Néhány hónappal az első könyvem megjelenése előtt, mint már annyiszor, Wolf biciklizni indult a Fekete-erdőbe.
A szerpentinen haladva, az egyik kanyar után a mélybe zuhant.
A semmi mélyébe.
Óriási zuhanás volt.
Onnan még ő sem tudott előmászni.
Szünet
Ez a tragédia elszomorított.
Egy ideig vártam a kávéházban. Nyújtogattam a nyakam a templom felé, ahol mindig leparkolta a biciklijét.
De az ő bringáját nem láttam többé.
Szünet
Voltak pillanatok, amikor megpillantottam a biciklit.
Örültem.
Át akartam ölelni Wolfot, meghívni egy cappuccinóra.
De rájöttem: az a bicikli nem Wolf kerékpárja.
Szünet
A bicikli ott maradt – a barátommal együtt – valahol a Fekete-erdő mélyén.
Csak a piros bukósisakot találták meg. Az sem segített rajta.
Wolf olyan helyre esett, ahol – a hírlapok szerint – a föld elnyelte.
Szünet
A föld magába szívta.
Eltemette.
Szünet
Mai napig gyakran gondolok barátomra, aki hirtelen, búcsú nélkül távozott az élők sorából. Felesége, gyermeke, barátnője nem volt.
Csak az írás, a művészet és a kávéház.
Szünet
Wolf nyolcadik könyve egy bicikli-regény lett volna A Fekete-erdő illata címmel.
Töredékei posthumusz jelentek meg a Schwab Regio kiadónál.
Szünet
Onnan fentről, ahol Wolfból már csak valami testetlen maradt, a földi élet talán könnyűnek tűnik: egy különös, már-már nevetséges történetnek.
De bennem még mindig ott cseng a biciklije.
