A nagy találkozás – kommunikációs kompetencia fejlesztés

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sziget messze bent az óceán közepén. Mivel nagyon messze volt minden más szárazföldtől, kontinenstől, ezért még senki sem fedezte fel. Messze volt Európától, messze volt Ázsiától, messze volt Afrikától, messze volt Amerikától, de még Ausztráliától és az Antarktisztól is. A szigeten hatalmas hegyek voltak, talán ezer hegy is volt ott. A hegyeket erdők borították, a hegyek lábánál patakok csordogáltak. A hegyek között éltek a kőóriások. Mindegyik kőóriás hatalmas volt. Mindnek kőből volt az orra, kőből volt a füle, kőből a szája, a keze, a lába. Teljesen kőből voltak. A kőóriások nagyon magányosak voltak, egyedül érezték magukat. Mindig elkerülték egymást, mert nem tudták, hogy hogyan kell ismerkedni. Amikor találkoztak, akkor elfordították a fejüket, szemüket lesütötték a földre. Így telt az élet a szigeten.

Egy napon kikötött egy kis hajó a sziget partján. A kis hajó eltévedt a nagy óceánon és a hajóskapitány nagyon megörült, amikor megpillantotta a szigetet. Mivel friss vizet akart vételezni, mielőtt folytatja az útját, nagyon örült, hogy talált egy helyet, ahol kiköthet a vitorlás hajójával. A kapitány kiszállt a partra és elindult felfedezni a szigetet. Ahogy beljebb került a szárazföldre meglátott két kőóriást. Addig még soha nem látott kőóriást, ezért nagyon meglepődött. Összeszedte a bátorságát és odament az egyikhez.

– Hát te mi vagy, ki vagy? – kérdezte.

– Jojó vagyok, a kőóriás és nagyon egyedül érzem magam – felelte a kőóriás.

– Engem Cókmóknak hívnak és hajóskapitány vagyok. Mond csak, miért vagy magányos? – kíváncsiskodott a kapitány.

– Hát nálunk senki sem tudja, hogy hogyan kell ismerkedni. Nem merünk odamenni egymáshoz, mert nem tudjuk, hogy mit mondjunk. Én is itt ülök már egy hete, de még nem szólítottam meg a szemben ülő kőóriást. Ő sem tudja, hogy hogyan kezdje el a beszélgetést. – mondta a kőóriás, akit Jojónak hívtak.

– Szívesen segítek neked. Nézd csak! – mondta a hajóskapitány. Először is köszönni kell!

– Jaj, de jó! – kiáltott fel Jojó. És azután? – kérdezte.

– Azután kérdezni kell valamit. – mondta a kapitány.

– Igen, igen. Értem. Én azt fogom kérdezni, hogy mi a kedvenc fagyija? Meg a kedvenc színe? Meg a kedvenc helye? Meg a kedvenc szava? – merengett el a behemót.

– Nem elég ám csak megkérdezni! Meg is kell hallgatni a választ! Először pedig elég csak egyet kérdezni. – hívta fel a figyelmét az óriásnak a hajóskapitány.

– Ennyi az egész? – kérdezte a kőóriás.

– Á, dehogy – mondta Cókmók, a hajóskapitány.

– Hát még miből áll egy ismerkedés? – méltatlankodott az óriás, aki ezt is alig bírta megjegyezni.

– Meg kell dicsérni a másikat, ha valami jót mondott. és aztán ígérd meg, hogy újra fogtok találkozni és köszönj el. Például: Holnap reggel újra találkozunk, addig is vigyázz magadra, szia! – mondta Cókmók magabiztosan.

– Kedves kapitány! ki is próbálom a tanultakat tüstént! – mondta Jojó a kőóriás és odament a másik kőóriáshoz, Momóhoz.

– Szia! Engem Jojónak hívnak – mondta neki.

– Szia! Én Momó vagyok – mondta a másik kőóriás.

– Mi a kedvenc ételed, Momó? – kérdezte Jojó a kőóriás.

– Az epertorta – felelte Momó, majd így folytatta: Szeretem az ízét, meg az illatát, meg a színét és az állagát.

– Én is szeretem és nagyon tetszik, hogy te is szereted – mondta Jojó, emlékezve rá, hogy mindig meg kell dicsérni azt, akivel beszélgettünk.

– Szia, holnap újra beszélgessünk! – mondta Jojó.

– Szia! Beszélgessünk holnap újra, jó volt veled beszélgetni! – válaszolta Momó.

Ezután a hajóskapitány megdicsérte Jojót, majd pedig elköszönt a kőóriástól, mert a matrózok eddigre már vételeztek friss vizet a hordókba és tovább akartak indulni. Búcsúzóul a kapitány még tanított egy mondókát a kőóriásnak. Így hangzott:

Köszönök, ha érkezek,

Azután meg kérdezek,

A választ meghallgatom,

Megdicsérem jó nagyon,

Búcsúzáskor azt ígérem, 

Holnap is beszélek véled.

A kőóriás megköszönte a hajóskapitány segítségét és a partról integetve búcsúzott el tőle, amikor a vitorlás kifutott az óceánra, hogy folytassa az útját. Így történt, hogy a kőóriások megtanultak beszélgetni. Itt a vége, fuss el véle.