Jetike – érzelemazonosítás edukáció

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas nagy hegység. Sok száz hatalmas hegy sorakozott egymás mellett a hegységben. A hegyek csúcsait hó borította be és jeges szél fújt a szirtek között.

Itt éltek a jetik. A jetik nagy termetű lények. A jetik szerint az emberek nagyon-nagyon furcsák. A legkülönösebbnek azt tartják az emberekben, hogy az embereknek érzéseik vannak. Egyszer egy kisjeti észrevett néhány hegymászót. Nem értette, hogy minek másznak az emberek a hegyekre, amikor nem is esznek követ és havat sem isznak. Ráadásul még fáznak is a hóban. A jetik egyáltalán nem szoktak fázni.

Este, amikor a hegymászók körülülték a tábortüzet, a kis jeti odalopódzott és kihallgatta őket. A hegymászók az érzelmekről beszélgettek.

Jetike, mert ez volt a neve a kis jetinek, úgy döntött, hogy megkérdezi az embereket, hogy mit jelentenek az érzelmek és mire valók, illetve milyen érzelmek vannak? Elbúcsúzott a szüleitől, majd elindult a hegy lábánál levő faluba, ahol jól tudta, hogy emberek élnek. Amint odaért bekopogott az első házba. Egy kisgyerek nyitott ajtót, aki odahívta a testvérét is.

A kis jeti illedelmesen köszönt a gyerekeknek. A kislány mamája nagyon meglepődött, amikor meglátta jetikét. Megkérdezte tőle, hogy miért jött el hozzájuk. Jetike elmagyarázta, hogy szeretné megtanulni az érzelmeket. Ezután Évike és Bandika anyukája elmondta, hogy az érzelmek arra valók, hogy tudjuk, hogy hogyan vagyunk, mi van velünk. Az emberek szeretnek mindig mást csinálni, új dolgokat felfedezni és megtanulni. Ezért tudniuk kell, hogy hányadán állnak magukkal, hogyan tudnak egy újabb helyzetben cselekedni.

A kis jeti erre nagyon megörült, hiszen ő is új dolgot akart felfedezni és megérteni. Először is azt kérte, hogy mutassák meg neki az érzelmeket, hogy néhányat bepakolhasson a táskájába és hazavihesse őket megmutatni a többi jetinek.

Erre aztán felnevetett az egész embercsalád. Bandi apukája így szólt. Ó, Jetike! Az érzelmeket nem lehet zsákba, vagy táskába pakolni! Az érzelmek bennünk vannak, azt senki sem láthatja kívülről, csak kitalálhatja a tetteinkből! Sokszáz érzelem van, de van 6 fő érzelem, amit könnyű megtanulni: ezek az öröm, szomorúság, harag, undor, félelem, meglepődés. Ezek az érzelmek azok, melyeket az egész világon ismernek az emberek.

Figyelj csak, Jetike! Megmutatjuk neked, hogy mikből ismerheted fel az érzelmeket!

Az első érzelmet Évike mutatta meg. Először elmesélte, hogy nemrég megtalálta az elveszett játékbabáját a szekrény mögött. Ekkor mosolygott, sőt felkacagott, tapsolni és ugra-bugrálni kezdett. Örömöt érzett.

A második érzelem megtanítására Bandika jelentkezett. Elmesélte, hogy nemrégiben eltört a kedvenc játékautója. Ekkor, hogy megmutassa, hogy mit érzett lehajtotta a fejét, kicsordult a könnye és szipogni kezdett az orrával. A vállait is lehorgasztotta. Szomorúságot érzett.

A harmadik érzelmet Évike anyukája akarta bemutatni. Az édesanya elmesélte, hogy a múlt héten nagy ünnep volt, amire süteményt sütött. Kitette az ablakba kihűlni, mert már nagyon várta a sütit az egész család. Ekkor egy madár odarepült és felkapta a sütit, ami egy torta volt, és elragadta. Évike anyukája megmutatta, hogy milyen érzés volt benne akkor. Összevonta a szemöldökét, ökölbe szorította a kezét és még a haját felborzolva morgott is. Haragot érzett.

Bandika apukája folytatta a mesélést. Tegnapelőtt éppen munkába indult. Alig, hogy kilépett az ajtón meglátott egy nagy halom jakkakit. Roppant büdi volt. Az apuka, hogy megmutassa, hogy mit érzett felhúzta az orrát és erősen fintorgott, még meg is rázkódott és becsukta a szemét. Undort érzett.

Ekkor újra Évike vette át a szót. Elmesélte, hogy tavaly ősszel egy nagy medve tévedt be a faluba. Nagyon-nagyon éhes volt és be akart törni a házba ennivalóért. Szerencsére nem sikerült neki és végül a lakosok elkergették, többet nem is jött vissza. Amíg a medve be akart menni az éléskamrába nagyon erősen morgott. Ekkor Évike olyan érzést érzett, hogy remegett egész testében, összekuporodott és sírdogált. Évike nagyon ügyesen mutatta be az érzést, még a kis jeti is elámult tőle. A félelem volt az az érzés, amit megmutatott.

Végül Bandi és Évi apukája szólalt meg újfent. Emlékeztek gyerekek, amikor megérkezett hozzánk új kis barátunk, Jetike? Mond csak Évike, te mit érzetél, amikor ajtót nyitva ott állt ez a kedves hófehér csöpp teremtmény a küszöbön? Évike ekkor megmutatta, hogy mit érzett. Szemeit tágra nyitotta, a száját eltátotta, a kezeit maga mellé ejtette. Még pislogni is elfelejtett. Meglepődést érzett. Meglepődött.

A kis jeti nagyon megörült, hogy ennyi érzelmet megtanult. Megköszönte szépen a tanítást, majd elbúcsúzott az embercsaládtól és hazaindult. A kis jetit a szülei nagy szeretettel fogadták, megölelték és meghallgatták történetét. Itt a vége, fuss el véle.