Mese babbal

Élt egyszer egy falucskában két kisegér. Szegény ember házában laktak, alig futotta ennivalóra, egyik nap elhatározták hát, szerencsét próbálnak. Virradatkor útnak indultak, és könnyedén bejutottak a szomszéd nénihez, aki éppen rántottát és főtt babot reggelizett. Egyikhez sem fűlött a foguk, helyette inkább körülnéztek az éléskamrában. Ott aztán volt sajt, dió, és minden finomság, mi egérszájnak ingere. Az egyik egér – a butábbik – már vetette volna rá magát a sajtokra, de a másik – az okosabb – óvatosságra intette, vigyázz, hátha nem is igazi. Már hogyne lenne igazi, láttál te már műsajtot, méltatlankodott a butácska. Látni még éppen nem láttam, ismerte be az eszesebb, de sokat olvastam róla, ma már mindenféle vacakból lehet készíteni sajtot, húst, még embert is. No, ne viccelj, ellenkezett tovább a butább egér, talán bizony még a néni is mű. De az okos csak nem hagyta a maga igazát, könnyen meglehet. A butácska egér szemébe rémület ült ki: mostantól hogyan különböztesse meg az igazi dolgokat a másolatoktól. Ennek ellenére úgy döntöttek, egy darabig meghúzzák magukat, utána továbbállnak. Nem volt könnyű dolguk, nem csupán egy szürke kandúr elől kellett menekülniük, hanem a néni ormótlan cipője elől is, véletlenül el ne tapossa valamelyiküket. Amint eljött a másnap reggel, gondosan feltarisznyáltak főtt babból – mégis legyen valami elemózsiájuk az útra –, és kiszöktek a házból.

Barangolás közben láttak macskát (találgatták, vajon mű-e, ám a macska úgy megkergette őket, hogy csakis igazi lehetett), az egyik üzlet kirakatában hozzájuk sokban hasonló egereket (melyekről viszont könnyen megállapították, hogy gyenge utánzatok), a sarki kávézó előtt hallottak egy hölgyet, amint koffeinmentes kávét kér édesítőszerrel (na, ugye megmondtam, jegyezte meg diadalmasan az okosabb egér, ez műkávét iszik műcukorral), a mezőre kiérve pedig a legelésző bárányokat figyelték, és arra jutottak, hogy valószínűleg azokat is mesterségesen állították elő valami gyárban. A butuska egér egyre jobban kétségbeesett, mi lesz most már ővelük itt a Földön, ha lassacskán az egész bolygó műanyaggá válik. Fel a fejjel, komám, szólt az eszesebb, idenézz, mennyi bab van nálunk, ezeket egyszerre megesszük, aztán lesz itt akkora lökhajtás, amivel feljutunk akár a Holdra is. Nosza, nekiláttak a babnak, percek alatt bekebelezték az összeset, és várták a hatást. A hatás nem maradt el, megindultak a gázok, az egerek mind nagyobbakat eregettek, s csakugyan elkezdtek felemelkedni. Felrepültek a házak fölé, apró lett a falu, a mező, elhagyták a Földet, és hamarosan a Holdon találták magukat. A butácska egér is megnyugodott, végre egy biztos hely. A Hold azonban igen furcsán festett, a mozgása is egészen rendellenes volt, mire az okosabb egér megjegyezte: ez bizony egy műhold. A fene enné meg, a buta egérnek se kellett több, levetette magát a műhold széléről, s magával rántotta a társát is, bele a nagy semmibe. Azóta is az űrben keringenek, étlen-szomjan, elhamarkodott Hold-utazásuk felett búslakodva. Ha az egerek a műhold széléről magukat le nem vetették volna, akkor nagy bajban lennénk, mert ki tudja, meddig folytatódna még ez a műmese.