A szamár furulyálni tanul

Nagyon tetszett a szamárnak, ahogyan a juhász furulyált. Közelébe húzódott és elhallgatta volna reggeltől estig is. Csodálattal nézte a kis fadarabot, amelyet elég volt kézbe venni, és már szólt is a nóta.

Egy alkalommal, amikor gazdája nem volt a közelben, és ő egyedül maradt a furulyával, elhatározta, hogy ő is kipróbálja.

Szájába vette és belefújt, ám a jól ismert nóták helyett csupán hosszú sípolás hallatszott. Megpróbálta újra meg újra, mégsem sikerült. A furcsa hangra köréje gyűltek a juhok, szótlanul bámulták. A szamár kitartóan fújta, mert azt remélte, egyszer csak sikerül neki is, ami gazdájának olyan könnyen megy.

Az egyik kutya bosszúsan ugatott. A szamár rászólt:

– Hallgass már! Nem látod, hogy zavarsz a furulyálásban?

Erre már a juhok is hangosan bégettek. A kutya pedig így szólt a szamárhoz:

– Azt hiszed, hogy értesz hozzá? Nem hallod, milyen keservesen kínlódik szájadban a furulya?

– Várj csak, mindjárt sikerül! Talán túl erősen fújtam, azért nem úgy szól, ahogyan szeretném.

– Ne fáradj, úgysem neked való a furulya – intette le a kutya. – Azt meg egyáltalán nem szeretném, ha úgy szólna, ahogyan te énekelni szoktál.