Guriga gazdára talál

Guriga autó volt, egy világoskék Volkswagen bogár. Egy használtautó-kereskedés udvarában éldegélt a kerítés mellett egy sarokban. Senki még csak felé sem nézett. Hogy miért? Guriga öreg volt, rozsdásodott, koszosodott és foltokban pergett róla a festék. Mindenki csak a szép és divatos autókat akarta, az ilyen vén kocsik pedig senkinek sem kellettek.

– Pedig én egy egészen jó kis autó vagyok! – méltatlankodott Guriga. – Én is tudok olyat, mint a többiek! Gurulnak a kerekeim, kényelmesek az üléseim és a motorom is jár még!

– Eljön még a te időd – vigasztalta Csivit, a kis veréb, aki gyakran repdesett a kereskedés udvarán, és sokat beszélgetett Gurigával. – Talán ma, talán holnap, de egyszer biztosan érted is eljön valaki.

Egy nap két ember, a főnök és az alkalmazottja sétált az autók közt, nézegették őket, aztán egyszer csak megálltak Guriga előtt.

– Milyen kár ezért az autóért! – sóhajtott fel a főnök. – Valaha nagyon szép lehetett, de most már csak roncsnak jó. Holnap el is vitetem a roncstelepre.

– Nono! – kiáltott fel a másik. – Talán még lehetne valamit kezdeni vele.

– Ezzel? – méltatlankodott a főnök. – Hiszen már a lökhárítója is leszakadt. Nem ér ez semmit.

– Ugyan, csak fel kellene újítani! Akkor biztosan megveszi valaki.

Így vitatkozott a két ember, közben Guriga és Csivit, aki Guriga motorháztetején ülve figyelt, azért drukkolt, hogy az alkalmazott nyerjen. Nagyon izgultak, hogy mi lesz Guriga sorsa, hiszen ő természetesen nem akart a roncstelepre menni. Arra vágyott, hogy neki is legyen egy gazdája, akit elvihet bárhová.

Végül a vita abbamaradt. A főnök így szólt:

– Rendben, hát újítsd fel. Meglátom, mit hozol ki belőle. De szebb legyen ám, mint újkorában!

Guriga és Csivit boldogan egymásra nevettek. Izgatottan várták, milyen lesz a felújítás.

Másnap ki is jött az alkalmazott, megvizsgálta Gurigát és így szólt:

– Néhány alkatrészedet ki kell cserélni, mert nagyon berozsdásodtak. És új lökhárító is kell. Meg is rendelem mindjárt az új alkatrészeket. Akkor aztán te leszel a legszebb autó a világon!

Guriga boldogan mosolygott.

Amikor megérkeztek az alkatrészek, az ember mindjárt be is szerelte őket. Guriga most már sokkal jobb formában volt, ám még mindig piszok fedte a karosszériáját és az ablakait.

– Gyerünk az autómosóba! – kiáltotta az ember, aztán kinyitotta Guriga ajtaját, beült és be is indította a motorját. Guriga már régóta csak ott állt az udvar sarkában, és az új alkatrészeit sem szokta még meg, de nagyon örült, hogy sok idő után ismét az autópályán feszíthet. Úgy hasított, mint a szél! Útközben vígan dudált a többi autónak, és határtalanul boldog volt. Hamarosan meg is érkeztek az autómosóhoz.

A nagy autómosó kefe csiklandozta Guriga hátát, de nagyon élvezte a mosakodást. Utána az összes ablaka úgy csillogott, mint a karácsonyfa. A karosszériája is szép tiszta lett, ám a festés még mindig pergett róla.

Az ember nagy festékes vödröket hozott, bennük ugyanolyan világoskék festékkel, mint amilyen Guriga színe is volt valamikor. Hozzá is látott a festéshez. Mire a nap lenyugodott, Guriga teljesen új külsőt kapott. Csivit meg sem ismerte, amikor behajtottak a használtautó-kereskedés udvarára.

– Nahát, új autó érkezett? – tátotta a csőrét a kis veréb.

– Dehogyis, én vagyok! – kiáltotta vidáman Guriga. – Ugye, hogy teljesen megszépültem?

– Mi az hogy! De még friss a festéked, nem merek rád szállni, mert festékes lesz a lábam.

Az ember büszkén hívta a főnököt, nézze meg, milyen szépen felújította ezt az öreg autót. A főnök nem győzött csodálkozni.

– Ejha! – csapta össze a tenyerét. – Ezt aztán nem gondoltam volna! Milyen szép lett, milyen fényes lett ez a kis kocsi!

Másnap egy család érkezett a használtautó-kereskedésbe, apa, anya és egy ötéves kisfiú. Autót szerettek volna vásárolni. A főnök mindjárt Gurigát mutatta meg nekik.

– Régi darab, de most lett felújítva. Igazán, panasz nem lehet rá! – dicsérte.

A kisfiú mindjárt bele akart ülni és ki akarta próbálni.

– Elvinnénk az autót egy próbakörre – mondta az apa.

– Csak nyugodtan – válaszolta a főnök, és odanyújtotta neki Guriga kocsikulcsát.

Guriga szinte szárnyalt. A család nagyon elégedett volt vele, a kisfiú boldogan nevetett.

– Én szeretem ezt az autót! – kiáltotta. – Apa, anya, vegyük meg!

Miután visszaérkeztek, a család meg is vásárolta a világoskék autót. Teljesült tehát Guriga álma, végre gazdát kapott, és vígan furikázta őket még sok-sok évig.