Kíváncsi kölyökmacskák

Egyszer volt, hol nem volt, valahol, egy távoli kis öreg falucska egyik házikójának padlásán, éldegélt két kiscica a szüleivel. Korán, már kakaskukorékolásra felébredtek. Szüleik messze mentek vadászatra, a falutól távol eső fenyves erdő sűrűjébe. Lefekvés előtt meghagyták kölykeiknek: - Ne csatangoljatok el a házikó tulipános kerítésén túl! - Igenis mama!- válaszoltak a kicsik.

Egyik, a hamvas szürke bundájú így szólt:- Gyere öcsikém felfedezni! –De tudod mit mondott a mama este? Nem mehetünk el az udvarnál távolabb!- hívta fel testvére figyelmét a csíkos bundás kandúr kölyök.

-Nem lesz baj, meglátod!- kacsintott rá nővére. Azzal lefutottak az öreg fa létrán, mely a szénapadlásról a kertbe vezetett. A tyúkok már várták, hogy a gazdi kiengedje őket kapirgálni. A kakas is türelmetlenkedett a tyúkólban. Csak a szomszéd ház udvarán csaholt a komondor kutya, és néhány idegen környékbeli macska, kik álmosan hasukat mosták a bejárati ajtó melletti ablakban. A nap még alacsonyan pislákolt. A két kölyökmacska szaladt a kertben lévő szilvafára, fel-majd le, aztán a barackfa következett. –Itt már mindent megnéztünk!- jelezte unottan a hamvas szürke cicus.

– Menjünk tovább, a szomszédokon is túlra!- kiáltotta testvérének. – Na jó, legyen úgy!- mondta félve a csíkos kandúr. Átosontak a szomszéd kertbe a kerítésréseken keresztül. Gyorsan szaladtak, nehogy a komondor észre vegye őket. Már a harmadik ház kertjében voltak. – Menjünk az udvar felé is és a házba! Ne csak a kerteken keresztül! Itt fák vannak, és veteményes. Sehol egy érdekes kutya vagy izgalmas ablakpárkány. - mondogatta a hamvas szürke a kistestvérének. – Én félek nővérem! A szüleink hazaérnek és sehol sem találnak minket!- nyafogott vészjóslóan a csíkos bundájú fiúcska. – Nem lesz baj! Sötétedésig biztos nem érnek vissza olyan messziről a fenyves erdőből! Hiszen tudod.- okoskodott a nővér. –Menjünk akkor nővérem!- egyezett bele a csíkos macskakölyök. Szaladtak gyorsan kerítések tetején, de már a kutyák ugatták őket messziről. Egy vizsla az utca utolsó házában dühösen ugatva jelezte, hogy oda nem fognak bemenni a macskák. Kölykeink átjutottak a házakon, kiértek a búzatábla széléhez. Egy üregi nyúl és családja bújt elő üregéből reggelizni a közeli zamatos zöld lóherékhez. – Hú, milyen éhes vagyok már!- nyafogott a csíkos kölyök. – Én is hidd el! Keressünk harapnivalót valahol. A búzamezőn sok az egér, apa mindig ezt mondja.- emlékeztette testvérét a hamvas kislány cica. A kismacskák egész délután az egereket kergették, de hiábavaló volt. –Se egy mezei pockot, se egy egeret nem fogtunk! Éhes és szomjas vagyok!- sírdogált a hamvas szürke cica. – Én is nagyon éhes vagyok!- sóhajtozott a fiú macska. -  Menjünk haza!- jelentették ki egyszerre. Elindultak vissza a faluba. Az első háztól finom illatok szálltak a széllel. Mindkét macska az illat irányába fordult, összenéztek és belopózkodtak a kerítés rácsain keresztül.

A ház ablakpárkányára sült kolbászt tettek ki hűlni az ottlakók. A macskák óvatosan a növények, és bokrok között az udvarba siettek, majd fel a tornácra, és zsupsz, máris az ablakpárkányon voltak. Pont a kolbászba akartak harapni, mire a gazda kinézett az ablakon, kirohant egy cirokseprűvel és hangos kiabálással elzavarta a macskákat. A kismacskák hátsóját pont elérte a seprű, jajgattak, futottak sebesen, amerre csak láttak. A zajra a környék összes kutyája ugatni kezdett. A kiabáló gazda nagy pulija pedig kiszaladt és kergette a macskákat, végig az udvaron.

Végre kijutottak a kapun kívülre, a járdára. Esteledett már. – Ezt megúsztuk!- sóhajtoztak a kismacskák. Elindultak a járdán, szélsebesen, a tulipános kerítés irányába, szaladtak, ahogy a lábuk bírta. A ház előtt hirtelen ledermedtek. Szüleik akkor tértek haza a távoli erdőből, szájuk tele finomabbnál finomabb falatokkal: madárfiókákkal, pockokkal, egerekkel. Mikor a szülők meglátták a két macskát hazasietni, mögöttük az égtelen kutyaugatás, csaholás, kerítészörgetés, nagyon mérgesek lettek. Lerakták az ennivalót maguk elé. – Ti meg hol jártatok?- kérdezte anyjuk. – Hiszen tudjátok, nem szabad az udvarnál messzebb menni, a tulipános kerítésen túlra!- tette hozzá apjuk is.

A két kismacska sebeiket nyalogatta. Szüleik szobafogságra ítélték kölykeiket egy egész álló napra, nem lehetett a szénapadlásról lejönniük semmi esetre sem. Az ízletes húsokat is csak másnap szabadott megenniük, melyeket hoztak nekik a távoli erdőből.

 Ha a két kölyök haza nem szaladt volna, az én mesém is tovább tartott volna!